a várva várt váratlan

10. rész

Még 3 napig nem mentem suliba. Addig erőt gyűjtöttem magamnak, mert ha vissza megyek, le kell ülnöm mellé, egy padba. De! Erős, független nők vagyunk, nem rogyhat be a térdünk valakitől, aki...hát. Hogy is mondjam? Jól néz ki, aranyos, vicces, és egy barom. Oh! Sima ügy! A 3 nap alatt kiolvastam a Bexi sorozat 4 részét ( volt, hogy éjszaka is olvastam), sorozatot néztem (once upon a time, 1. évad), letöltöttem a TikTokot, mert miért ne, és Amandával beszéltem. Meg néha az osztálytársaimmal, akik óra alatt szórakoztattak az osztály csoportban, amit Törcsinek neveztek el, mivel a Törökbe járunk. Szóval mindenki elvolt. Ádám pedig az óta se írt. Vagy hívott. Vagy jött át. Ami egy részről jó, másrészről viszont nagyon szar. Kicseszettül hiányzott. A viccei, a hülyeségei..minden. Szóval. Vissza térve az erős, független nőkhöz. Ez ki is tartott, egészen a teremig, és szétesett, amint beléptem, és megláttam.
-Sziasztok! -köszöntem mindenkinek.
-Hello!
-Szia!
-Szia Lia!
-Csá!- köszöntek vissza az osztálytársaim. Rájuk mosolyogtam, majd leültem a helyemre Ádám mellé.
-Szia!- köszöntem rá. Még levegőt is elfelejtettem venni.
-Szia- köszönt vissza unottan. - Eleged lett a lógásból?- kérdezte, miközben a telefonját nyomkodta. És eddig is tartott a jókedvem.
-Igen, tudod elegem lett a lázból, úgyhogy csettintettem egyet, mire elmúlt. Tudod hogy megy ez. Amúgy meg, ne is érdekeljen, hogy itt vagyok, folytasd nyugodtan amit csinálsz. Csak kár érte.
-Miért kár?- eszmélt fel, és rá jött hogy neki magyarázok.
-Még mindig ugyan azt csinálod.- mondtam, majd meg sem várva válaszát, kimentem a teremből, és elindultam a folyosón.
-Lia várj!- rohant utánam.
-Nahát, a telefonod nem fontosabb?
-Lia! Állj már meg!
-Mi van?- kérdeztem, miközben sírógörcs kerülgetett. Nem tudom mi bajom volt, de nagy erő kellett hozzá, hogy ne törjön ki belőlem semmilyen érzelem.
-Mi az, hogy még mindig ugyan azt csinálom?
-Hm! Ezek szerint nem érted.
-Nem!
-Akkor gondolkozz el azon, hogy mit mondtál nekem három napja, és tedd össze.- Ádám megállt, gondolkozott, én pedig bementem a mosdóba. Dühösen rácsaptam a falra, majd nekidőltem. Elkezdtek folyni a könnyeim. Miért csinálja ezt velem? Nem tudna nyugton maradni? Nem hát! Meghallottam a csengőt. A francba! Felálltam, megmostam az arcom, majd vissza mentem a terembe.
-Elnézést a késésért, tanár úr!
-Semmi gond, máskor ne legyen ilyen!-bólintottam, majd leültem a helyemre
-Tanár úúúúúúr!- tette fel a kezét Zsolt- Őt miért tetszett csak úgy beengedni, 1-es nélkül?
-Mert Kornélia, magával szemben kitűnően tanul történelemből.
-Ajj!
-Ennek örömére, nyissátok ki a füzetet, és kezdjétek el másolni az anyagot.
-Pszt! Lia!
-Mi van?- morogtam oda Ádámnak
-Jól vagy?
-Ja, persze, mint látod kitűnően vagyok.
-Szeretnék bocsánatot kérni.
-Én is sok mindent szeretnék az életben, mégsem jön össze.
-Ne már! Kérlek Lia!- nem reagáltam
-Hát jól van. Te akartad így!
- Még te vagy megsértődve?
- Miért, talán nem kéne? Te vagy az aki makacskodik, és nem akar megbocsájtani, pedig igazán nem tettem semmi olyat.
- Ó, hogy nem?
- Nem!
- Hát képzeld,...
- Elnézést, hogy megzavarom a szócsatát, de épp óra van. Tessék menni az igazgató asszonyhoz!
- Bocsánatot kérünk tanár úr! - mondtam, majd a pad alatt megrúgtam Ádámot, hogy észhez térjen
- Igen, bocsánatot kérünk.
- Semmi gond. Majd az Igazgatónő eldönti, hogy mit kaptok ezért. Most pedig nyomás! Így is elpazaroltunk 5 percet az órából.- Kimentünk a teremből, majd csöndben ballagtunk az igazgatói iroda felé.
- Kösz szépen! - sziszegtem Ádámnak. Erre csak a fejét rázta
-Megint engem hibáztatsz?
- Igen! Talán ha el sem kezdesz beszélgetni velem, ez mind nem történik meg.
- Jah, persze, más hibás nem is lehet. - durrogott. Bekopogtunk az ajtón.
-Tessék!
- Jó napot Igazgató asszony! - mondtuk egyszerre Ádámmal
- Hát maguk?
- Össze kaptunk az órán.
- És nem ért volna rá?
- Nem. Ezt már elég rég óta halogattuk.
- Igen.
- Jól van. Nekem van még egy kis dolgom, át kell mennem ellenőrizni egy osztályt, de addig maradjanak itt. Bízom magukban. Semmi hangoskodás!
- Rendben! - az ig. kiment, mi pedig bele kerültünk a kínos csendbe.
- Miért jöttél át kedden? - törtem meg a csendet
- Mi?
- Miért jöttél át? Ezzel az egész legyünk őszinték egymással csak rontottál a helyzeten.
-Mert?
-Elmondtad, hogy fontosabb volt a hírneved, mint én. Ez volt a célod? Hogy még jobban megutáljalak?
-Nem! Gondoltam, őszinte leszek. Figyelj Lia! Kedden egy olyan arcomat muttattam meg neked, amit edddig csak nagyon kevesen ismernek. És én próbálkozom ezzel a "legyünk jófejek" dologgal, de valamit mindig nagyon elbaszok.
- Nem válaszoltál a kérdésemre.
- Hogy miért mentem át hozád?
- Igen.
- Nos, ez egyszerű.
- Igen?
- Hiányoztál. - mondta egy féloldalas mosollyal a száján, majd kisétált az irodából.