a várva várt váratlan

8. rész

És csengettek...
Idegesen mentem le a földszintre, mosolyt erőltettem a fejemre, majd kinyitottam az ajtót. Ott ált előttem, sötétkék pólóban, és egy hosszú farmerban. Ez nem ér! Hogy van az, hogy ő mindig olyan jól néz ki?
-Szia Ádám!
-Heló!
-Gyere be!
-Kösz!- Azt hiszem mind ketten elég zavarban voltunk, de a helyzetünkön anyu még rontott egyet.
-Szia! Te vagy Ádám, ugye? Lia régi és új osztálytára. Akiért Lia úgy odavolt..
-Anyu! Az rég volt, majdnem 4 éve, és nem vagyok rá büszke, úgyhogy légyszi! Te amúgy is épp vásárolni akartál!
-Igen? Pedig én nem is...
-De igen, akartál. Na, most akkor mehetsz is.-kezdtem el tolni anyut az ajtó felé
-De hát..
-Szia Anyu!- köszöntem el tőle, majd kitoltam az ajtón
-Na, szuper.
-Lia!
-Igen?- basszus, róla meg is feldkeztem. És végig hallotta anyu minden szavát. Úr Isten, mi lesz ebből?
-Mesélhetnél még erről az "odavoltál értem" részről.-zavartan megköszörültem a torkom. Égő fejjel bementem a nappaliba, majd leültem a kanapéra.
-Mint már mondtam, az régen volt. Akkor még csak egy hülye 10 éves naiv gyerek voltam, de az óta átlátok egy-két dolgon.
-Például?- kérdezte, közben levette a cipőjét, és leült mellém a kanapéra.
-Például nem ájulok el attól, ha valaki rámkacsint, vagy mosolyog, vagy csak szimplán hozzám szól.
-Ahaaa! Szóval régen azért dadogtál ennyit, és vörösödött be a nyakad!
-Igen! Lehet tetszettél nekem egy kicsit.
-Egy kicsit?- kérdezte felvont szemöldökkel
-Igen, egy kicsit. Csak aztán ezt gyökeresen felforgattad egy kicseszett mondattal.
-Mi? Mikor?
-Tudod, volt egy lehet csak számomra majdnem csókunk. Aztán rögtön lehülyéztél, és kibeszéltél a haverjaiddal. Az arany trió.-mondtam gúnyosan- Ádám, Boti és Arnold.
-Igen, erre emlékszem. És sajnálom, tahó voltam. Nem csak veled, mindenkivel.
-Hű! Történelmi pillanathoz értünk. Király Ádám bocsánatot kért. Valaki vegye jegyző könyvbe!- mondtam gúnyos mosolyogva. Úgy látszik, nekem már csak minden gúnyosan megy.
-Jól van, ezt megérdemeltem. De most, hogy mindenki nagyon őszinte, elmondanám, hogy nekem is tetszettél akkoriban, csak féltem, mi lesz ha valaki kiröhög, mert egy elég béna, geek csajjal járok. Mondjuk az 5.es járás kimerült annyiban, hogy fogjuk egymás kezét, vagy arcra puszit adunk egymásnak, mégsem akartam, hogy bárki kiröhögjön.- hatalmas gombóc keletkezett a torkomban, majdnem elsírtam magam. Hogy miért?
-Kösz, hogy benéztél, jó volt látni.- mondtam neki, kitörni készülő könnyeimmel.
-Most mi az?-kérdezte, mire ránéztem
-Jól van, oké, vettem, már megyek is. Remélem hamar meggyógyulsz! - Mondta búcsúként, én pedig kinyitottam az ajtót.
-Szia Ádám!
-Szia!- mondta, majd kilépett a kapun, és elment. Össze rogytam a földön. Miért csinálja ezt velem? Hogy min akadtam meg ennyire? Na, most válaszolok az előző kérdésre, ha magadtól nem jöttél volna rá. Azért beszélt ki, mert nem voltam menő. Ez oké. De hogy inkább marad a biztos ponton, mint hogy bevalljon magának, vagy nekem, vagy a világnak valami olyat, amitől minden megváltozott volna...na ez kiakasztott. Hogy csak a hírneve, az 5.es, hülye hírneve, és a mű barátai érdekelték. És hogy nem mert kockáztatni. Mert az lett volna a helyes.

Sziasztok! Megint itt az újabb rész, remélem tetszik. 🥴☺️😉💕