A legjobb barátnőm tanújaként állhatok az esküvőjükön. Bella hivatalosan is Mrs.Leclerc lesz. Mióta vár már erre a pillanatra és végre beteljesülhet az álma. Megismerkedésük úgy zajlott le, hogy Bells és én elmentünk az egyik nagydíjra, még úgy 4 évvel ezelőtt és találkozhattunk a pilótákkal. Charles Leclerc és Bella Ricci találkozása hasonlóan kezdődött, mint egy pár szerelmesé, de az övéké szerintem mindenki történetüknél aranyosabb és mesébe illőbb. Charles és Bella olaszul kezdték a beszélgetésüket, ami a pilótánál nagy pont volt már akkor is. Ha nem akarják, hogy értsem mit beszélnek, akkor mindig olaszul kezdenek el beszélgetni. Sokat beszéltek, a kelletténél többet, de aranyosnak véltem ezt, ezért csak álltam a fényképezőgépemmel a kezemben és próbáltam minden mérhetetlen kevés olasz tudásomat beleadni a hangok kiszűrésébe. Egyszer csak Bella intett, hogy csináljak pár képet, mígnem sikerült lencsevégre kapni, ahogy a pilóta egy apró puszit nyom az olasz lány hajára. Ezt a képet azóta is őrizzük mindnyájan. Azon a nyáron Bella egyre kevesebbet volt velem, de nem bántam, mert boldog volt. Boldog volt a mostmár vőlegénye, bő fél óra múlva férje miatt. Akkoriban én is megismerkedtem egy fiúval. Én is sok időt töltöttem vele, egészen fél évvel ezelőttig, míg csaknem rájött, hogy ő már nem érez irántam csak testi kapcsolatot és nem szeretne tovább velem lenni. Azon az éjjel nagyon sokat sírtam. Eltaszítottam magamtól a világ két legjobb barátját, amit azóta is sajnálok, mert tudom, hogy csak segíteni akartak. Egy héttel később már Charles vígasztalt azzal, hogy nem érdemlek ilyen fiút, mint Aiden. Sose szimpatizáltak egymással, de Charles ezek után még jobban megutálta. Bellával viszont csak jóval több idő elteltével beszéltem erről, mikor már azt hittem, elmúlt az Aiden iránti érzelmem. Mikor elmondtam neki is, hogy mi történt, rájöttem, hogy még mindig szeretem. Ez az érzés azóta csillapodott, de még legbelül, nagyon mélyen az utálat és undor alatt szeretem. De ez már mindegy. Bella idő közben várandós lett a kisfiúkkal és Charles minden lépését figyeli. Szóval most itt állok a legjobb barátnőm és legjobb barátom esküvőjén, mint a lány tanúja és csakúgy izgulok, mint Charles. Se ő, se én nem tudtunk semmiről. Bella szerette volna meglepetésnek szánni ezt számunkra. Sikerült is titokban tartania. Vártunk egy kicsit, én félve a vőlegényre néztem, majd odasuttogtam neki, hogy minden rendben van és ne féljen, mire ő csak egy köszönömöt tátogott és mosolygott. Ekkor hirtelen a halk zene átváltott egy lágyabbra és hátra pillantottunk. Az ajtóban az én csodálatos barátnőm állt édesapja kíséretében. Tetőtől-talpig fehérben pompázott. Egy egyszerű, mégis gyönyörű középhosszú ruha fedte testét. A fátyla fejét takarta, alatta a mindig mosolygós lány, szokás szerint fülig érő vigyorral sétált be a terembe. Fehér magas sarkú cipője nem úgy kopogott, mint ahogy szokott. Most szépen, lassan és lágyan lépkedett. Charles mosolygott. Büszkék voltunk rá és én Charlesra is. A világ számomra két legfontosabb embere ma, itt és pillanatok múlva összekötik az életüket örökre. Bella a lelkemre kötötte, hogyha sírni merek kitagad, ezért könnyeimet tartóztattam. A lány már az olasz pilóta mellett állt és szorosan a kezét fogta. Ekkor megszólalt az anyakönyvvezető 30-as éveiben járó vörös hajú nő. Elhangzott pár szokásos mondat, amivel ezt kezdeni szokták, mikor egyszer csak az jött, hogy
—Házasságkötésetekhez már csak az szükséges, hogy kijelentsétek előttem és két tanútok előtt, hogy egymással házasságot kívántok kötni–mosolygott a hölgy, majd folytatta—Először a menyasszonyhoz, majd a vőlegényhez teszem fel kérdésem! Kérlek benneteket kérdésemre egy határozott igennel vagy nemmel válaszoljatok! Kijelented-e Bella Ricci, hogy az itt jelenlévő Charles Leclerc-el házasságot kívánsz kötni?–tette fel a nagy kérdést Bella felé
—Igen–mosolygott szélesen, majd Charlesra pillantott, szintén mosolygott
—Kijelented-e Charles Leclerc, hogy az itt jelenlévő Bella Ricci-vel házasságot kívánsz kötni?–idézte a kérdést a fiú felé
—Igen–Bellára levakarhatatlan mosoly került, ami Charles arcán is megjelent
—Megállapítom, hogy Mrs.Leclerc és Mr.Leclerc Anglia polgári törvénykönyve alapján házastársak–ekkor elkezdtek a vendégek tapsolni és ujjongani

YOU ARE READING
tökéletes idegenek
Romance[...nem gondolod, hogy ezzel sokra mentél, Lewis? mindig itt voltam neked, de te ezt sose tudtad értékelni, mert neked csak a lányok kellettek. igazuk volt Belláéknak, nem így kellett volna alakulnia. cseszd meg Lewis Hamilton, cseszd meg]