Dazai leszokott az altatókról, mire munkába állt az Irodánál, akkor viszont egy fél szemért is bármit megadott volna. Az elmúlt nap sok volt neki, pedig össze sem lehetett hasonlítani a fiatalságával. Dazai jónéhány érzelmet látott már a vele szemben állók arcán, a délutáni lányéhoz hasonló várakozás mégsem volt köztük. A lány szelíden kérte, de a tekintete kemény és elszánt volt. A hangja a fülében csengett, Dazait sok más apróság mellett ez sem engedte elaludni:
Ismételd meg. Nem akarok többé emlékezni.
*
Dazai vetett egy pillantást Kunikidára a sötét hajú lány válla felett. A társa összehúzott szemöldöke kevés jót ígért, mintha a kialakult helyzetre épp tőle várt volna magyarázatot, holott Dazai sem értette igazán.
Nem nézte meg alaposan a lányt, de emlékezett rá. Kunikida még a nevét is kimondta, amikor Dazai a szünetéről visszatérve belépett az irodába.
– Dazai! – Kunikida kizökkentette a gondolatai közül. Dazai halkan dúdolt és mosolygott magában, a férfi ingerült megszólalásától azonban elkomorodott. – Gyere ide! – intette magához. – Watari-san beszélni akar veled.
Dazai csak ekkor vette észre, hogy hárman vannak az irodában. Fiatal lány ült Kunikida íróasztala előtt, de Dazait megpillantva azonnal felugrott. Botladozva indult Dazai felé a vastag talpú cipőjében. Az egész megjelenése olyan hatást keltett, mintha egy iskoláslány mindenáron az anyja ruháit akarta volna.
– Mondd, hogy csináltad? – kérdezte köszönés helyett. Megbicsaklott a lába, ha Dazai nem kapja el a karját, összeesik a férfi előtt.
– Mit, kisasszony?
Watari tétován nézett rá, de a zavar végül elillant és kitisztult a tekintete. Hosszú ujjú, feszes ruhát viselt, csípőig érő haja néhol egybefolyt a szoknya sötét anyagával. Az ajka elnyílt, de egy pillanatig néma maradt. Utána tette fel a kérdést, ami egész napra gondolkodóba ejtette Dazait:
– Hogy vetted el az emlékeket tőlem?
– Watari-san, ez biztos tévedés. – Kunikida is felállt az asztaltól. Watari Dazai helyett rá kapta a tekintetét, szürke szeme gyorsan cikázott a két férfi közt.
– Nem! Semmire sem emlékeztem a tegnap délutánon kívül!
– Egy ilyen trauma után egészen hétköznapi az átmeneti emlékezetvesztés. – Dazai anélkül kezdett nyugtatásba, hogy átgondolta volna. Az íróasztal előtti kemény szék helyett a kanapéra ültette a lányt, és Kunikida rosszallásával nem törődve ő is mellé telepedett.
Watari megrázta a fejét, hercegnő stílusú frufruja kis időre eltakarta a szemét Dazai elől. Kis keze ökölbe szorult az ölében, Dazai csak ekkor kapott észbe, és eresztette el a felkarját.
Kunikida is a fejét ingatta, Dazai nem várhatott tőle magyarázatot a helyzetre. Egyelőre fogalma sem volt, hogy a lány mit akar tőle, de azt könnyen kitalálta, hogy jutott el az irodába.
Az előző napi túszmentésről beszámoltak a helyi lapok. Egy áldott rablást kísérelt meg Yokohama külvárosában, majd amikor a terve meghiúsult, elbarikádozta magát a boltban, foglyul ejtve az eladót és három bent tartózkodó vásárlót is. A leggyengébb túszát, egy iskoláslányt biztosítékként használt a kiérkező rendőrökkel szemben, Dazai erre a lányra ismert Watariban.
Az Iroda csak akkor keveredett ilyen ügyekbe, ha a rendőrség tehetetlennek bizonyult. Amint kiderült, hogy az elkövető áldott, hozzájuk fordultak, de a helyzet túl bonyolult volt, hogy Dazai a rabló közelébe lopózzon és hatástalanítsa.
KAMU SEDANG MEMBACA
Végállomás: Yokohama
Fiksi PenggemarDazai Osamu x OC Dazai Osamu alig pár hónapja dolgozik a Fegyveres Nyomozóirodánál, amikor különleges munkát kap: Watari Azusa azt kéri, fossza meg az emékeitől, mert egyszer már képes volt rá. Az Iroda tagjai próbálják kideríteni, mi történt Azusáv...