Végállomás: Yokohama

Tizenegy

Shion mindkettejüket meglepte, amikor másnap kijelentette, hogy találkozni akar Osamuval. A férfi nem ismerte Shion félénk természetét, a puszta véletlenen csodálkozott: meg akart ismerkedni Azusa húgával, és nemcsak a lehetőség volt adott, a lány is hajlott rá.

Shion lassan feloldódott mellettük, és mire délután moziba indultak, egészen fesztelenül beszélt Osamuval. Azusa hagyta őket. Kíváncsian figyelte a húgát, mert nem tudta elképzelni, mi ütött belé. Előző este tiltakozott, hogy kilépjen a lakásból, akkor viszont ragaszkodott hozzá.

Azusának eszébe jutott, hogy milyen rosszul viseli a bezártságot, és együtt érzett vele. Kettesben lenni Osamuval más volt, az nem frusztrálta, de ő is sokkal jobban érezte magát, mióta sétáltak a városban.

Osamu barátságos volt Shionnal. Nem tudta, milyen mélységekben ismeri a kapcsolatát Azusával, de közvetlenül beszélt vele, még az illedelmesség innenső határán. Shion elbűvölő lány volt, de Osamunak eszébe sem jutott, hogy nőként nézzen egy középiskolásra. A húga lehetett volna, és egy kis, bizakodó hang sugallatára remélte, hogy egyszer tényleg a húgának nevezheti majd.

Azusa kettejük közt sétált, Osamu a keze helyett a derekát fogta. Több kontaktust nem engedtek meg maguknak, de az érintés bensőséges volt, és Shion figyelmét sem kerülte el.

A lány nem érezte kellemetlenül magát velük. Örült, hogy társaságban van, és a kialakult, új ismeretség leköti a gondolatait. Nem volt ideje az előző nap kudarcán izgulni.

Shion erőszakkal vette rá magát, hogy csak a pillanattal és a körülötte lévőkkel foglalkozzon. A hosszas beszélgetés után a következő csendes tevékenységet sem bánta. A moziban összegezhette a benyomásai Osamuról, amik messze felülmúlták a várakozását. A filmet különben is meg akarta már nézni Azusával, hirtelen döntötte el, hogy a barátját is hívják magukkal.

Osamu a lányok közt ült le, a széksorok közepe felé. Ahogy a terem elsötétedett és az utolsó beszélgetés is elhalt, elégedetten dőlt hátra. Már el is felejtette, milyen, ha több napig nem kell törődnie az irodával. A mobilja, mint mindig, a kabátzsebében volt, de a lányokhoz hasonlóan Osamu is lenémította a vetítés előtt.

A dologtalan hétvége jólesett az eddigi megfeszített munkában kimerült lelkének. Osamu nem volt átlagos, de néhány pillanatig úgy érezte magát Azusáékkal. Időt töltött a barátnőjével és az új kishúgával. Nem is vette észre, de régóta mosolygott már, Azusa kezét keresve. Amikor rátalált, összekulcsolta az ujjaikat.

Azusa csak kis időre fordult felé, kékes fény sápasztotta az arcát. Visszamosolygott Osamura és közelebb húzódott hozzá a széken. Sokáig voltak így. Osamu kikapcsolta az agyát, amíg a filmet nézték, csak a keze mozdult meg párszor Azusa markában.

Kellemes bódultságba süppedtek, így sem Osamu, sem Azusa nem vette észre, hogy baj van. Amikor az egyik hátsó vészkijárat feltárult, a mozivásznon is világosabb képek futottak, a beszökő fény szinte senki figyelmét nem keltette fel. Néhány fej oldalra és hátra tekintett, de hamar ismét a film felé fordult.

Shion az ajkát harapva, teljes koncentrációban figyelte a képeket, Azusa felült, hogy kinyújthassa a derekát, Dazai pedig a lábát tette keresztbe, kis időre eleresztve a barátnőjét. Minden normális volt, egészen a következő világos jelenetig, ami fehérré fakította a nézők arcát.

A zene és a beszéd elnyomta a széksorok közt közeledő léptek zaját, az utána következő szisszenés is elveszett. A puffanás és a levegőbe repülő fémforgácsok robaja viszont már kivehető volt.

A közelben valaki felsikoltott, az emberek pánikba esve pattantak fel a székeikről, hogy meneküljenek a törmelék elől. Osamu megrezzent, körülnézett a csapás forrását keresve. Már Azusa is talpon volt, a húga felé törekedett, átmászva Osamun, hogy elérje.