The Fuckboy

¦4¦

"Így történt hát, hogy az első napon az iskola helyett a szobám rejtekében elkezdtem a legújabb sorozatomat: Az úr sötét anyagai-t."

Egy szál pólóban és egy miniatűr otthoni nadrágban ballagtam le az emeletről a konyhába ebédelni, de mivel úgy volt, hogy az iskolában ebédelek, ezért szinte semmi sem volt itthon.

Kinyitottam a hűtőt, de abban a pillanatban egy puding kiesett abból, és teljesen beterítette a padlót.

Hangosan szitkozódva téptem le egy kocka papírtörlőt, de hamar rájöttem, hogy az nem lesz elég ezért a fél tekercset letekertem, amikor csengettek.

Hát ilyen nincs!

Már a folyosón loholtam végig, amikor az ajtón is dörömbölni kezdtek.

-Jesszus, megyek már!-kiáltottam.

Míg az ajtóhoz sétáltam, eszembe jutott, hogy Leo nem lehetett, még suliban van, tehát csak a postásra számíthatok.

Szélesre tárva a bejáratot, lesokkolódva néztem az ajtóban álló személyre.

-Nem is üdvözölsz, Tücsök?-kérdezte a férfi, én pedig elsikíva magam, a nyakába ugrottam.

-Apa! Itthon vagy - kezdtem el könnyezni. -Várj, hogy lehetséges ez?

-Előbb megtaláltuk amit kerestünk -mondta egy sor nevetés után.

Apu Egyiptomban volt, régészként elég sok helyre utazik, és van, hogy hónapokig nem látjuk. Inkább úgy mondom, hogy egy-két hét itthon, és minimum három hónap bárhol máshol a világon.

-Hoztam neked valamit -nyúl a zsebébe, miközben a nappaliba sétálunk.

-Micsodát?-kérdezem.

Egy kis dobozt nyújt felém.

Vigyorogva elveszem tőle. Mindig hoz valami apróságot egy-egy helyszínről. Legutóbb egy középkori toll másolatát adta nekem. Az eredetit persze nem hozhatta el.

Kibontom a hosszúkás tokot körülölelő masnit, majd a tetőt is leemelem.

A tároló alján egy ezüstnek látszó lánc fekszik, szívecske alakú, megkopott medállal.

-Egy XIV. századi kislányé volt -magyarázza.

-Köszönöm, ez gyönyörű! -borulok ismét a nyakába.

-Nem loptam, mielőtt megkérdezed. Nem találták fontosnak a kutatásban, ezért elhozhattam -súgta a fülembe.

Szorosabban öleltem magamhoz, mint eddig.

-Jó, akkor most mesélj -terelte a témát az érzelgősről a story-time-ra.

-Miről szeretnél hallani?-kérdeztem és leültem a kanapéra.

-Kezdhetnénk ott, hogy miért vagy itthon iskolaidőben, és hogy édesanyád tudja-e.

-Hát...öhm. Hazaküldtek a suliból, mert, szóval az egyik idióta évfolyamtársam fejbevágott egy focilabdával -mondom, de amikor értetlen tekintetet vág folytatom. -Persze csak véletlenül. Aztán leküldtek az orvosiba, ott meg azt mondták jöjjek haza. Anyu nem tudja, mert általában nem tudja felvenni a telefont munka közben, így nem is hívtam. Majd elmondom neki, ha hazaért.

-Rendben édesem -simogatta meg az arcomat. -Ha nem bánod, lefekszem kicsit pihenni, hosszú volt az út.

-Rendben, menj csak -nyomtam egy puszit az arcára majd a konyhába mentem, ő pedig az emeletre.

Feltakarítottam a padlóra száradt pudingot, és a szobámba mentem átöltözni.

Felvettem egy kék, lazább farmert, és hozzá egy fehér topot.