The Fuckboy

¦3¦

Az előző részből:

"-Még találkozunk... mit mondtál, hogy is hívnak?-mosolygott szelíden, de közeledett a "csábító" mosolyához.
-Várj! Hadd találgassak! Viola, Vanesa, vagy valami hasonló.

-Valery.

-Valery. Majdnem.-mondta egy kacsintás kíséretében, majd egy darabig felém fordulva hátrált le a lépcsőn, mélyen a szemembe nézve, aztán megfordulva átsietett az úttesten."

°•°•°•°•°•°•°•°•°•°•°•°••°•°•°•°•°•°•°•°•°•

Az ébresztőm hangos vinnyogása jelezte, hogy itt az idő, hat óra van, ki az ágyból.

Hangosan nyöszörögve csaptam rá a telefonomra, hogy kussoljon el, de nem engedelmeskedett, mire erősebben ismételtem meg a mozdulatot.

A hasamon fekve kitakaróztam a már-már égetően forró paplanomból, majd elkezdtem legyezni magam vele.

Miután enyhült az izzadságom, lassan felültem, majd az ablakohoz sétáltam, hogy felhúzzam a redőnyt, de félúton megálltam.

Megvártam míg újra kitisztul a homályos látásom-a hirtelen vérnyomás csökkenés-és emelkedés miatt mindig ez van-, majd folytattam az utamat.

Az ablakből beáramló hatalmas fénysugártól hunyorítanom kellett, végül lehajolva a fejem tetejére tornyoztam sötét hajamat.

Miután kinézelődtem magam az ablakomon keresztül, csoszogva a gardróbom elé léptem.

Kivettem a szokásos egyenruhámat -reménykedve, hogy nem nőttem sokat tavaly óta és nem lesz rövid a szoknya-, ami egy fehér ingből, egy sötétkék-citromsárga kockás nyakkendőből, egy ugyan ilyen színű, harang alakú szoknyából, egy térdig érő sötétkék zokniból, és egy színben passzoló magassarkúból állt.

Elképedve konstatáltam, hogy a szoknya éppen csak a combom közepéig takar, és bár ez nem tűnhet tragédiának egyesek számára nekem az. Legfőképpen azért, mert egyébként sem vagyok az a szoknyás típus, de ha már muszáj, akkor a bokámig érjen.

Lévén, hogy anyu nincs itthon, és a telefonját nem venné fel munkaidő közben, kénytelen voltam suliba menni.

Hét óra előtt három perccel Leo dudált a kapunk előtt.

Felkapva a hátizsákom, rohantam ki, hogy minél előbb magamba önthessem a heti kávéadagomat, és betoljak egy giganagy csokis-epres fánkot.

-Azta! Ha a csajokra buknék, most tuti stírölném a lábaidat.-nevet Leon üdvözlésképpen.

-Kösz, asszem.-nevetek én is.

-Kezdődhet egy újabb tanév!-kiált fel hangosan, mire ismét nevetésben törünk ki, majd lassan legurul a felhajtónkról.

Indulás közben nem tudja elkerülni figyelmemet a szembeszomszéd srác álomittas arca az ablakban.

°•°•°•°•°•°•°•°•°•°•°•°••°•°•°•°•°•°•°•°•°•

Fél nyolckor a szokásos helyünkön -a Dinny Coffee&Breakfest leghátsó boxában-üldögéltünk, és már a második kör kávénkat ittuk.

Azért pont ezt a helyet váladztottuk, mert itt nincsenek sokan. A nap minden szakaszában tartózkodik itt valaki, de sosincs tömeg. A kávéjuk viszont isteni. Főleg a karamellás.

-Mi van Rihannával?-kérdezi Leo, Reed-re utalva.

-Mi lenne?-kérdezek vissza összehúzott szemekkel.