Rejtett vágy

Prológus

Mikor tíz éves az ember nem igazán van képben semmivel még maga körül. Élvezi a gyermeklétet, és nem foglalkozik semmivel. A szüleim átlagosnak mondhatóak. Ennyi idősen még nem fogja fel senki, ha valami furát lát. Még azt sem veszi észre, ha a szülei tulajdonképpen varázslók.

Sosem mondtam el a szüleimnek, de néha láttam, ha valami fura dolgot műveltek. Például, mikor hat éves voltam, karácsonykor a családi vacsora után - ahol legalább húsz emberre főztünk és sütöttünk -, nagyjából két óra alatt eltűnt minden. De tényleg. Vagyis úgy minden, hogy az ételmaradék, a sok mosogatni való, a sok italos üveg. Elmentem lefürdeni, és mire végeztem, minden rendben volt. Sosem kérdeztem, hogy lehetséges ez, azt hittem, hogy ők szuperhősök, és a leggyorsabbak a világon. Ámulattal és csodálattal töltött el, mint ahogy egy kisgyereknél ez szokás.

Rengeteg ilyen fura dologgal találtam magam szemben, és az utóbbi egy évben mintha én is sok hasonlót műveltem volna. A kanál magát pörgette a kakaómban, a zár egy gondolatra kinyílt előttem. Sok kérdést vetett ez fel számomra, de addig nem kaptam rájuk magyarázatot, míg nem egy nap egy bagoly nem ült a tornácunkra.

Egy kis faluban éltünk, ahol sok mindent látott az embert, de baglyot nem igazán. Gólyát, cinegéket, varjúkat igen, de baglyot?

Szóval ez a kis tollas jószág ott ült a tornácunkon. Csőrében egy levelet tartott, amit nem igazán akart elengedni. Érte nyújtottam a kezem, és finoman meghúztam, majd azonnal elengedte. Egy nagyon fura pecsét volt rajta. Azonnal bementem a lakásba, anyáék a nappaliban ültek, és olvastak. Anya egy könyvet fura italokról, apa pedig egy újságot, amiben olyanokról írtak, mint például a kviddics. Azt sem tudtam, eszik e vagy isszák, de szerintem biztos, hogy sportról szól, hiszen mi mást olvasna egy apa, ha nem valami sportos dolgot? Megálltam az ajtóban, és felmutattam a levelet, majd szóltam nekik.

- Anya, apa! Nézzétek! Ezt egy kis bagoly hozta! - szóltam.

- Jajj kincsem! - rakták le egyszerre az éppen olvasott dolgokat a kezükből. - Sosem hittem, hogy eljön ez a nap! Alig várom, mesélhessek neked! - sejtelmem sem volt, anya miről beszél, de tényleg könnyekig hatódott. - Hozd csak ide! - mondta, majd könnyeden legyintett egyet, és átült a kanapéra, hogy én is mellé tudjak ülni.

- Tudod, ez egy levél, egy nagyon tekintélyes iskolából. - kezdte olyan áhítattal, mintha valami szent dologról beszélt volna - Én, és édesapád is ott tanultunk. Mivel azt hittük, hogy te nem vagy olyan, mint mi, nem akartuk, hogy tudj róla, hogy ne legyél csalódott, vagy dühös, amiért neked nincs varázserőd.

Szépen lassan beavattak, és elmondtak mindent. Hét évfolyamot kell kijárnom, és sok mindent meg fogok tanulni. Varázsló vagyok, vagyis leszek, amint elvégzem az iskolát. Rengeteg jó tanárom lesz, és egy nagyon tekintélyes, bölcs varázsló az igazgatója ennek az iskolának. Anya és apa is megöleltek, és nagyon örültek nekem. Aztán beavattam őket, hogy én már olyan dolgokra vagyok képes, mint a zár kinyitása gondolattal. Nagyon meglepődtek, és anya a könnyeit törölgette.

- Remélem sok barátot fogok ott szerezni. - kezdtem kicsit izgatottan, de mégis csüggedt voltam. Sosem voltak igazán barátaim, nagyon kívülálló voltam. - Nem akarok onnan is kilógni! - váltottam át duzzogásba.

- Nem fogsz kilógni kislányom! Te egy nagyon odaadó és kedves kislány vagy. Biztosan sokan fognak szeretni! - mondta apa, és próbált belém egy kis lelket önteni. - Tudod, az első évben, mikor beosztanak titeket, már akkor egy nagy családba fogsz tartozni. Rengeteg testvéred és barátod is lesz. - folytatta, és próbáltam elképzelni milyen lesz.

A nyári szünet végéig rengeteget tanultam anyáéktól, és egyre izgatottabb lettem. Az nyári szünet utolsó hetében beszereztünk minden szükséges dolgot: tankönyvek, üstök, egy baglyot, és a talárokat. Már csak a pálca volt hátra. Anya azt mondta, hogy Mr. Ollivandernél fogjuk megvenni.