Rejtett vágy

7. fejezet

Heteken keresztül nem tértem napi rendre afelett, ami miatt Hermione felpofozott. Értetlenül álltam minden előtt. Sem Tist, sem Ginny nem tudott sehogy jobb kedvre deríteni. Ott voltak végig velem, látták, ahogy egyre lejjebb húz ez az egész. Ginny próbált beszélni Hermione-val, de nem járt túl nagy sikerrel. Harry is mellettem állt, igyekezett barátnőjét jobb belátásra bírni.

Úgy május vége felé jártunk, egy szombat délután volt. Végeztem a házival, és lementem Tist-hez a tó mellé. Ő már ott sütkérezett a napon. Annyira édes, és szexi ilyenkor! néztem végig rajta. Tényleg nagyon helyes fiú volt, de sajnos hiába akarta, sosem éreztem többet iránta, mint szerettem volna. Mert igen, szerettem volna, ha érzem azt, hogy őt akarom magam mellett tudni életem végéig, és ő lenne a gyermekeim apja. Éreztem ilyet, de már magam sem tudom, hogy ki hozta ki belőlem.

A pokrócon feküdt: könyökével támasztotta magát, fejét az ég felé vetve, lábai kinyújtva és bokájánál keresztbe téve. Az ingét ilyenkor könyékig felhúzta, és a nyakkendője is lazábbra volt véve. Haja össze volt borzolva, és már a válláig ért megint. Annyira el tud lazulni, és olyan nyugodt ilyenkor. Közelebb értem, és a feje fölé hajoltam, hogy eltakarjam előle a napot. Ahogy észre vette, az egyik szemét kinyitotta, és huncutul nézett. Pislogni sem volt időm, de egyik karja máris a térdem alatt volt, a másik a hátamat támasztotta, és forogni kezdett velem. Úgy nevettem, ahogy hetek óta nem.

- Tegyél már le te sült bolond! - sipítottam, vigyázva, hogy a szoknyám fel ne libbenjen. Gyűlöltem, de muszáj volt viselni. Megállt, és rám nézett.

- Miért is tennélek le? Hetek óta végre sikerült egy kis mosolyt csalnom az arcodra! - mosolygott olyan lélegzetelállítóan, hogy megfordult velem a világ is.

Ahelyett, hogy talpra állított volna vissza, a pokrócra fektetett, majd felém fordult.

- Nem jó így látni! Ezt meg kell beszélnetek! Nem lehet, hogy te így szenvedj valami miatt, amit az a lány kitalált! - kezdte el, miközben a fejét a kezére támasztotta, és oldalasan feküdt felém fordulva.

- De Tist! Akármit mondok, teszek, mindegy. Érted? - felültem törökülésbe, és lázasan beszélni kezdtem. - Ez teljesen abnormális. Ha kellett volna nekem az a denevér, lehet, hogy már hamarabb megszereztem volna, mint hogy ő vele kezdett volna. Rettegve járok le Pitonhoz, és ő is észrevette. - Tist csak nézett, mert tudta, hagynia kell, hogy kiadjam magamból. - Képtelen vagyok nem erre gondolni! Az a fura álom még mindig üldöz, Hermione zagyvaságai a fejemben zúgnak! - letöröltem egy könnycseppet az arcomon. - El sem merem képzelni, mi lesz, ha ők végeznek, mi pedig itt maradunk.

- Addigra helyre hozzuk! Mondjuk, egy nem elrontott dolgot fogalmam sincs, hogy kell helyre hozni... de ide nem elég egy reparo varázsige.

Napokig agyaltam azon, hogyan tudnám ezt rendbe hozni. Képtelen voltam a tanórákon figyelni, ezért Tist-ről másoltam le az anyagot esténként. Piton is elég feszült volt, és tudta, mi a bajom. Ginny folyamatosan adta a tanácsokat, mert jobban ismerte Hermionét, mint én.

- Pár nap és elmúlik! - mondta Ginny miközben a könyvtár felé vettük az irányt.

- Igen, már majd' egy hónapja ez megy, és még pár nap? Nem Ginny. Már unom. - mondtam, miközben lepakoltam az egyik félreeső asztalnál.

- Azért féltékeny, mert te jobban nézel ki! - győzködött Tist, miközben pakolta ki a könyveit. Sandán mosolygott. Mindig is szebbnek tartott mindenkinél.

- Ha-ha. Hozzá képest sehol nem vagyok. Piton nem véletlenül választotta őt - kezdtem el, és pánik fogott el. - a kedvesének. - folytattam gyorsan. Saját magamat is megleptem ezzel a kijelentésemmel, de ezt a rengeteg nem alvásnak tulajdonítom.