Rejtett vágy

9. fejezet

Már a nyári szünet vége felé tartottunk. Gyorsan telt a szünetünk, és egyre jobban izgultam.

Miután Hermione meggyanúsított dolgokkal, pánikbeteg lettem. Nem mertem közeledni senkihez, magamba fordultam, féltem mindentől, és mindenkitől. Tist nagy segítségem volt ebben az időszakban: sikerült minden egyes alkalommal megnyugtatnia, amikor egy kisebb pánikroham tört rám. Mikor Hermione megtudta, hogy mi történt velem, rettenetesen szégyellte magát, és nem győzött bocsánatot kérni.

Rengeteget beszélgettünk ezekről a dolgokról, és a végén mindig jókat nevettünk. Azonban valami mindig ott lebegett a fejem felett. Mi lesz a tanévben? Mik voltak azok az álmok? Sokat gondolkoztam a dolgokon, de semmire nem jutottam. Tartottam attól, hogy ez a tanév sokkal rosszabb lesz. Harryék már nincsenek, így mi hárman vagyunk. Meg persze tartok attól is, hogy Hermione - akármennyit is beszéltünk a dolgokról - újra féltékeny lesz, igazából a semmire.

Az utolsó néhány hetet már hagyományszerűen Ginnyéknél töltöttük, és ott vártuk a tanévet. Tist és én mindig egy szobát kaptunk, mert Mollynak az volt a benyomása, hogy mi igenis együtt vagyunk. Így viszont nem kellett éjszakánként átosonnunk egymáshoz, ha éppen nem tudtunk aludni, és kártyázni akartunk vagy csak beszélgetni.

Az utolsó napokban a másik hármas fogat meglátogatott minket otthon, és élveztük a napokat. Ginny le se vakarta magáról Harryt, szinte összenőttek azonnal. Hermione valami teljesen másik dimenzióban volt, főleg, mikor egyik nap Piton váratlanul megjelent, miközben a kertben sütkéreztünk

- Jézusom! - sipákolt Hermione, és már rohant is a szerelme karjaiba. - Mit.. hogy? Tudod mit? Nem is érdekel, de nagyon hiányoztál! - ölelte a sötét denevért, és fejét a mellkasába fúrta, míg a férfi az állát a fejére támasztotta, és ölelte vissza.

- Ne haragudj, hogy idejöttem, de muszáj volt. Még a többiekkel is beszélnem kell. - mondta kissé ridegebben. - Van egy kis gondunk. - vetette oda, majd barátnőmmel kézen fogva sétáltak az Odúba.

- Perselus! - kiáltott Molly. - Rég nem láttam errefelé! Mi hozta ide? - érdeklődött az idős boszorkány. - Hozhatok esetleg teát, kávét?

- Köszönöm, nem kérek. Azonban a fiatalokkal beszélni szeretnék, ha megtenné, és idehívná őket.

Az öregboszorkány falfehérré vált, mi pedig rémülten figyeltünk. Mollynak fogalma sem volt miről akar ez a vén denevér beszélni, de megijedt, ahogy mi is. Egymásra néztünk, és próbáltunk nem a legrosszabbakra gondolni.

- Kimehetnénk esetleg? Ginny, Tist... Rella... - az én nevemet szinte csak köpte valamiért, és rosszul éreztem magam. - Utánam. - utasított ellentmondást nem tűrően.

Mikor Piton megindult, hárman összenéztünk, én pedig elkeseredetten néztem Hermionera, aki nagyon féltékenynek tűnt. Megint. A fejemet fogtam gondolatban, hogy mi a fene lehet. Követtük a varázslót egy jó ideig, amíg a ház már elég messze volt, megállt.

Csendesen állt, és éreztem, hogy nagyon zavart, valami nyomja, és valamit szeretne. Megfordult. Arca kőkemény vonásai szinte pattanásig feszültek, szemöldökét ráncolta, és körülötte a düh összehasonlíthatatlan hűvösségét éreztem. Megfagyott a levegő szinte, majd sóhajtott egyet.

- Tudják miért vagyok itt? - érdeklődött, de mikor hallgatagság követte kérdését, folytatta. - Elsősorban mint tanár vagyok itt, hogy megkérjem önöket, viselkedjenek, ugyanis hosszú tanévnek nézünk elébe. - Rám emelte tekintetét, és a csontomig hatolt. Gyönyörű fekete obszidián szemei csillogtak, úgy éreztem a lelkembe lát. - Sok minden van, amit még meg kell tanítanom maguknak. A másik pedig, hogy a segítségüket kérjem. - A talárjának ujjába nyúlt, és egy kis dobozkát emelt ki onnan.

- TE JÓ ÉG! - sikítottunk fel Ginnyvel egyszerre. - EZ EGY GYŰRŰ?! - szinte üvöltöttünk, mire Piton a szemeit forgatta, Tist pedig a szám elé tette a kezét.

- Ne olyan hangosan te gyagya! - mondta mókásan. - Ez meglepetés! - úgy mondta, mintha már tudott volna róla.

- Te tudsz erről? - kérdeztem, és láttam, hogy a tekintete felfelé emelkedik. - Te piszok!!! - vágtam oldalba.

- Nem könnyű dolog előtted titkolni ezt. Viszont muszáj volt. Még a nyár elején kérte tőlem a kedves tanárunk, hogy segítsek neki, mert tanácstalan, és soha nem volt még ilyenben része. - mentegetőzött Tist.

- Ma este szeretném oda adni neki, de rettenetesen izgulok. - motyogta Piton, miközben látszott rajta, hogy teljesen zavarban van.

Visszafelé indultunk, közben kitaláltuk, hogy fogja oda adni a gyűrűt anélkül, hogy teljes szégyenben érezné magát. Beértünk a házba, Hermione azonnal oda vetette magát párjához, de rám csak villámokat szórt. Mi hárman elvonultunk a konyhába, és beavattuk Mollyt amennyire tudtuk, de majdnem elárult minket.

Megegyeztünk abban, hogy nem sütjük bele semmibe a gyűrűt, mert az nagyon elcsépelt dolog. Azonban nekem támadt egy jó ötletem.

Elkészítettük a vacsorát, összehívtunk mindenkit. Mire végeztünk az étel elpusztításával már elég későre járt. Piton úgy tett, mint akinek szüksége van egy kis levegőre, így Tisttel és Harryvel kimentek. Hermione is menni akart, de mi visszatartottuk, hogy hagy menjenek kicsit hármasban. Molly könnyes szemmel figyelt minket azóta, hogy megtudta, mire is készülünk.

Végül fél óra múlva elindultunk mi is ki a kertbe, ahol már kis fáklyák égtek, és egy ösvényt fogtak körbe. Elindultunk rajta, és követtük a hangokat. A fiúk jól érezték magukat már, középen az a sötét alak már nagyon zavarban volt. Halkan valahonnan zene szólt, de nem tudtam rájönni honnan. Hermione rögtön odament az idős varázslóhoz, és átkarolta.

- Van egy meglepetésem! - mondta halkan Piton, de annyira, hogy alig hallottuk. - Nehéz volt eldugnom előled. - majd Tist felé biccentett, és odavitte a kis dobozt.

Hermione könnyekben tört ki, mikor meglátta. Fekete bársony doboz, benne egy ezüst gyűrű, és egy mondhatni hatalmas obszidián ékeskedett. Körülötte néhány kisebb smaragd csillogott, így teljesen olyan volt, mint egy mardekáros gyűrű.

- Ez... ez? - csillogott a szeme, és nem bírt megszólalni.

- Igen, ez az. Szeretném innentől az összes napomat veled tölteni, amíg csak tehetem, és amíg szeretnél velem lenni. - a lány kitörölte a szeméből a könnyeket, és Perselus karjaiba esett.

Csodás volt az egész, még a maga szolíd módján is. Visszamentünk a házba, ahol Molly alig várta, hogy lássa a gyűrűt. Mindenki örvendezett, de egy sötét felhő ott lebegett felettünk.

Pár nap múlva már indulnunk kellett az iskolába. Sajnáltam, hogy vége, és kezdődik egy újabb szerencsétlen év, de egy valami tartotta bennem a lelket: ez az utolsó. Arra viszont nem számítottam, hogy a legrosszabb lesz, és teljesen meg fogok törni a végére.