Legal

3. Fejezet

Az ébresztőm hangos zajára keltem valami igen kényelmetlen pozícióban. Amint kinyitottam a szemem, hogy ki tudjam nyomni az idegesítő csipogást azonnal ráeszméltem, hogy miért fájt a nyakam, minden egyes apró mozdulatom után. A nyakkímélő kispárnám sehol sem volt, helyette a szakadt lepedőn aludtam, de még az sem volt a sajátom. Kevin ágyában feküdtem.

Félig felülve átnéztem a saját fekhelyemre, ahol a szobatársam terült el kényelmesen. Feje alatt begyűrve a gyógypárnám, a takaróm a lábaira gabalyodva. Békésen szundikált, mint aki a megszokott helyén fekszik éppen egy átlagos reggelen.

Lassan felálltam az ágyról, ekkor azonban köszöntött legjobb barátom: a másnaposságot jelző hányinger. Az éjjeliszekrényemhez siettem, abban voltak a jól bevált csodaszereim. Két világosbarna bogyót küldtem le némi vízzel aztán nekiálltam előkotorni valami ruhát. Egy lenge ing és egy farmer akadt a kezembe, amit nagy nehezen felhúztam magamra.

A fürdőben lehajtott fejjel álltam a tükör előtt, nem mertem belenézni. Fogalmam sincs mennyi ideig filozofáltam azon, hogy felhívjam-e Markot azzal, hogy betegség miatt nem tudok bemenni dolgozni. Végül összeszedve minden erőm csak felemelkedtem, hogy lássam szétcsúszott arcomat. A bőröm sápadt volt, a szemem alatti karikákban összegyűlt a tegnapi szempillaspirálom, a hajam pedig lehetetlen alakban meredt az ég felé. Szép volt Bee, ezúttal is kiderült mennyire bírod a pálinkát.

Fél órámba került, hogy emberi arcot -és frizurát- varázsoljak magamnak, de ezúttal az összes sminktermékemet magamra kellett kennem. Erős túlzás lenne, ha azt mondanám, hogy elégedett voltam a végeredménnyel -valószínűleg az utcára sem lépnék ki a másnapos fejemmel, ha nem lenne muszáj- de megnyugtatott a gondolat, hogy mindent megtettem, amit tudtam. Átöltözni már nem volt időm, titokban abban reménykedtem, hogy a ruhám elvonja a figyelmet az arcomról.

Kilenc előtt pár perccel érkeztem meg az irodába. Amint kinyílt a liftajtó Isabel a recepciós pult mögül köszöntött. Gondoltam a tegnapi kis beszélgetésünk elindított valamit mindkettőnk részéről, ezért az iroda helyett felé vettem az irányt.

-Szia Isabel. -felnéztem döbbent arcára.- Ha szépen megkérlek tudnál nekem készíteni egy erős fekete kávét... -mondtam bizonytalanul, aztán még hozzátettem.- úgy egy bögrével. Istentelenül berúgtam tegnap, te lennél a napom megmentője. Már nincs időm leszaladni sehova. -mondtam, miközben az egyik beszakadt körmömet piszkáltam.

-Persze. -megnyugtató volt a hangja, de láttam rajta, hogy egy mosolyt fog vissza. Két hét alatt csak egyszer láttam jókedvűnek, így megdöbbentett a reakciója.

-Nagyon köszönöm. -mondtam, aztán ellökve magam az asztaltól elindultam az irodánk felé.

Két kopogtatás után gyorsan be is engedtem magam az ajtón, remélve, hogy minél kevesebb kolléga látja meg fáradt arcom. Az utolsó pillanatig bíztam abban, hogy Mark még nem ért be és van némi esély arra, hogy a kávé utáni arcommal találkozzon először, de a szerencse elhagyni látszott. Mark már bőszen kortyolgatta Starbucks lattéját, miközben MacBook-ja képernyőjére meredt. Üde arcára tekintve még kellemetlenebbül kezdtem magam érezni, ezért szinte sprinteltem az asztalomig. Furcsa mozgásomra azonban felnézett.

-Látom nehéz éjszakád volt. -visszatartott mosolya miatt kicsit megkönnyebbültem. Lepakoltam a cuccom a székemre és a szemébe néztem.

-Az éjszakámra nem emlékszem, de a reggelem annál inkább. -kisimítottam a hajam a szememből, aztán kihalásztam a laptopomat.

-A kolis éveimre emlékeztetsz. -mintha egy pillanat alatt elvarázsolódott volna egy másik dimenzióba.- A bulik, a lányok, a vizsga előtti estén tanulás. Imádtam. -mondta szinte könnyes szemmel.