Legal

7. Fejezet

És ott állt ő karbatett kézzel, a reggeli napsütésben, a hófehér csillogó Range Rover mellett a kollégium parkolójában. Haja tökéletesen kócosra volt belőve, egyszerű barna pólót viselt kék farmerral, a gyér napsütés -és a felismerés- kivédésére pedig egy napszemüveget ültetett az orrára, ami teljes mértékben kiegészítette az összképet. Ha nem lettem volna annyira nyomorult helyzetemben, még meg is álltam volna csodálni a távolból, de a vállamat három nehéz, ruhákkal teli szatyor húzta, úgy éreztem bármelyik pillanatban felbukhatok a saját lábamban. Gyötrelmes fejet vágva érkeztem mellé, ahelyett, hogy bármit szólt volna a vállam felé nyúlt, éreztem, amint megemelkednek a nehezékek elgyötört testemről. Újra könnyebben vettem a levegőt, csípőre tett kézzel néztem, ahogyan egy gombnyomásra felnyílik a kocsi hátulja, majd magától megáll a levegőben. Csodálattal tekintettem az óriási helyre, csak reménykedni tudtam benne, hogy elég lesz egyszer fordulnunk. Nem akartam sokáig fájdítani a szívemet a kiköltözéssel és a biztonságot nyújtó szoba elhagyásának tényével.

-Köszönöm, hogy itt vagy. – szólaltam meg, miután a légzésem kezdett visszaállni.

-Igazán nincs mit. -vonta meg a vállát. A szatyrokat rendezgette, de láttam rajta, hogy a szokásosnál sokkal mogorvább.

-De igenis van mit. Iszonyú nehéz helyzetbe hoztam saját magam. – a kollégium történelmi épületére meredtem, miközben megpróbáltam visszafogni kitörő könnyeimet. -Annyira hülye vagyok.

-Nyugi, Bee. Nem bánom, ha lesz egy kis társaságom, csak a szobatársad is legyen jófej. -halvány mosolyra húztam a számat, hiszen ezzel azt üzente, kedvel engem. – Remélem Baby is bírni fogja a változást.

-Biztosíthatlak róla, hogy Kevin is nagyon szereti az állatokat. -az ajtóra néztem, amin épp most sikerült átpréselnie magát az említett személynek. – Itt is jön.

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy Kevin jobban nézett ki nálam. Őt is nagyon megviselték a történtek, nagyjából 50 órája nem aludtunk, idegileg teljesen kikészültünk. Az első nehézség az átmeneti szállás keresése volt, majd miután azt sikerült lebeszélnem jöhetett az albérletek böngészése. Hidegzuhanyként ért a valóság, miszerint a fizetésem háromnegyedét kell elköltenem albérletre, főleg, hogy az első hónapomat még be sem fejeztem. Bőven volt min rágódnom, hiszen nem csak a bérleti díj merül fel minden hónapban, hanem a rezsi, kaja, utazás, könyvek, illetve ki tudja, mennyi mindenre lesz szükségem az új szobámba.

-Niall, ő itt Kevin. Kevin, Niall. – kettejük között álltam. Mindketten a másikra mosolyogtak, miközben megrázták egymás kezét. Jókedvűen cseverészve indultak el az újabb cuccokkal a kocsi hátulja felé, miközben én visszamentem a kollégiumi szobánkba.

Nagyjából egy fél órába telt, mire mindent szépen lepakoltunk a szobánkból. A kocsi teljesen megtelt, a hátsó ülésre és a lábainkhoz is kerültek csomagok. Az anyósülésen ültem, az indukciós főzőlapomat szorongatva, miközben kikanyarodtunk a parkolóból. Mint egy filmjelenetben, az eső is cseperegni kezdett, a rádióból pedig egy szomorkás dal szólt. Az ablakon át bámultam az utcákat, Kevin és Niall valami közelgő focimeccsről beszélgettek, ami nem igazán érdekelt.

Mindössze tíz percbe telt és megérkeztünk a jól ismert házhoz. Az előző látogatásaimmal ellentétben ezúttal nem a kiskaput használtuk, hanem Niall egy távirányítóval kinyitotta a garázsajtót. Kevin izgatottam fészkelődött a hátsóülésen.

-Én azt mondom vigyünk be pár cuccot, aztán tartsunk egy kis megbeszélést a nappaliban. – mondta Niall, miközben egy gombbal leállította a motort. Megdöbbentett a hirtelen csend, de óvatosan kimásztam a kocsiból és még mindig a főzőlapot ölelve a fiúk után mentem. Az előszobában mindannyian ledobtuk a cipőinket. Niall előresietett a nappaliba, aztán óvatosan behívta Kevint is, hogy megismerkedjen Babyvel. Kevint már nem fogadta olyan jól, mint engem, megszagolgatta a kezét, de nem hagyta, hogy megsimogassa.