Legal

4. Fejezet

Egészen jól indult a hétfői napom, ugyanis a hétvégén túltettem magam minden bajomon, feldolgoztam a beégésemet, sőt, még a szakdolgozatommal is haladtam. Kevin furcsállta is, hogy néhány nap leforgása alatt két csajt is felengedtem, a megszokottnál is sokkal türelmesebb voltam. Azt hittem, hogy a hangulatomat semmi sem képes elrontani. Jókedvűen értem be dolgozni, reggel megjött az e-mail a heti feladatokkal és találkozókkal. Újult erővel estem neki a munkának, megkaptam néhányat Dave függő ügyei közül, aminek rettenetesen örültem, hiszen Mark egyre jobban bízott bennem. Na nem mintha fontos dolgaim lettek volna, de a felelősség mámora magába szívott. Éppen a második kávémat kortyolgattam, amikor Mark megérkezett az irodába. Mit sem sejtve üdvözöltem.

-Jó reggelt! -a legszebb mosolyomat küldtem felé, hogy láthassa mennyire boldog vagyok a rám osztott munka miatt.

-Neked is! Mi ez a jókedv? -furcsán méregetett, miközben az asztalára pakolt ki.

-Csak örülök, hogy dolgozhatok. -azt hittem, a fejem felett megjelent egy glória.

-Jó hogy mondod! -azt hiszem itt kezdődött minden.- Gondolom megkaptad a heti feladataidat. Lenne egy kis plusz munka. -azonnal felkeltette az érdeklődésemet. -Terepre kellene menned, Beatrix. Senki más nem ér rá és fontos lenne aláíratni egy dokumentumot, te lehetnél az iroda hőse.

-Rendben. Ha a kiosztott feladatok várhatnak...

-Természetesen. -megengedően bólintott.- Niall nem tud bejönni, azt mondta délutánra vendégeket vár, de szívesen fogad minket, ha elmegyünk hozzá.

-Niall? -hirtelen pánik tört rám, nehezebben vettem levegőt az átlagosnál.

-Igen. Tudom egy kicsit kellemetlenül indult a kapcsolatotok, de szeretném, ha ez változna. -a harmadik munkahetemen nem válaszolhattam azt a főnökömnek, hogy nekem teljesen megfelel a jelen helyzet, és hogy nem szeretnék többet találkozni Mr. Nagyképűvel.

-Rendben. Hova kell mennem?

-Észak-Oxfordban él, nem túl messze. Busszal 20 perc alatt ott vagy. -bólintottam, de még mindig leforrázva ültem a székemen.- Beatrix?

-Oké. Akkor én most összepakolok és megyek. -a tervemet nem Marknak szántam, hanem magamnak, azt reméltem így mozdulásra tudom bírni a testemet. Végül mindent belesöpörtem a táskámba és felvettem a kabátomat. Meleg sálamat a nyakamba tekertem és átvettem a felém nyújtott dokumentumokat.

-Később találkozunk!- mondta Mark, majd vissza is ült a számítógépe elé. Intettem neki, és kiléptem az ajtón.

***

Legalább húsz percet ácsorogtam a csepergő esőben a buszt várva, ami nem akart megérkezni. Végigfutott párszor a fejemben a gondolat, hogy talán jobb is, ha lerobbant a busz, de mire igazán beleéltem volna magam az ábrándba, megpillantottam a piros járművet. Nagyjából húsz percet zötykölődtünk végig a városon, párszáz métereként megállva. Kertes házak között szálltam le, szerencsétlenségemre az eső is megindult, így apró ernyőm alatt próbáltam megtenni az öt perces sétát a lakóövezet mélyébe. Mindenhol gyönyörű házak álltak, amit egy átlag család valószínűleg nem tudott volna megengedni magának. Legvadabb álmaiban szerepelt csupán, hogy egyszer én is egy ilyennek leszek a tulajdonosa.

Csak akkor néztem fel legközelebb, amikor a telefonom Térkép alkalmazása azt mutatta, hogy megérkeztem. Az esernyőmtől nem tudtam teljesen végigmérni a házat, annyira hatalmas volt. Sötét tető, sötét ablakok, világos homlokzat, modern formák. Az utcáról csak a két sötét garázsajtót lehetett igazán látni, illetve a mindent elrejtő kerítést, ami előtt igényesen nyírt bokrok élvezték az esőt.