Legal

Bevezetés

-Milyen vagyok? -tettem fel a kérdést a tükörnek a liftben. Csak remélni tudtam, hogy egyik sarokban sem lóg kamera, ami felveszi a saját magamnak tartott bátorító beszédemet. Megdörzsöltem az arcom, egy szó sem jutott eszembe.

Huszonnégy éves koromra elértem, hogy annyira unalmas legyen az életem, hogy az iskoláimon kívül semmit se tudjak mondani magamról. Az meg őszintén, kit érdekel? Benne van az önéletrajzomban, a sikereimmel, eredményeimmel együtt -amikből akadt pár darab- majd elolvassa akit érdekel. Érdeklődési köröket, hobbikat és egyéb érdekes dolgokat azonban nem tudtam órákig sorolni. Érdeklődési kör? Jogesetek, kvízek. Hobbik? Kávéfőzés magas szinten és érdekes jogi helyzetek után való kutatás.

Nem volt több időm, a lift felért a másodikra és egy halk csilingelés után kinyílt. Óvatosan dugtam ki az orrom, próbáltam meggyőződni arról, hogy jó helyen vagyok.

Az iroda egyszerűen lenyűgöző volt. Kissé szűkös folyosó vezetett a középen álló recepciós pulthoz, a padló és a falak is márvánnyal voltak fedve, így minden lépésem láthattam bennük.

A pultra támaszkodva köszöntem az ott ücsörgő lánynak, de az csak a mutató ujját tartotta elém és felvette az éppen megszólaló vezetékes telefont.

-Igen, most érkezett meg. -rólam beszélt. -Máris beküldöm. -mondta a telefonba, majd letette és felém fordult. -Mr. Daswin fogadja önt. Kérem fáradjon be balra a harmadik ajtón. -válaszul csak bólintottam és minden további nélkül a megadott irányba indultam.

Amikor elértem a megadott irodát megtorpantam előtte. Utoljára végignéztem az öltözetemen; a szoknyám nem volt felcsúszva, de azért megigazítottam, ahogyan second-hand blézeremen is végigfutattam a kezem. Végül lenyomtam a kilincset.

A valaha látott legotthonosabb irodába érkeztem. A padlót végig sötét szőnyeg borította, a falat faburkolat fedte, az utcára nyíló ablakok miatt mégis világos volt a helyiségben. Bal oldalon egy bőr fotel állt két szekrény között, jobb oldalon egy hatalma könyvespolc, ami irattartóktól roskadozott. Szemben, az ablak előtt óriási sötét faasztal állt, előtte két kényelmesnek tűnő fotellel, mögötte egy gurulós szék, benne egy férfivel. Aki érkezésemre felnézett rám. Nem volt még túl öreg, úgy negyvennek saccoltam, haja néhol már őszbe fordult, szakállában is megjelentek a szürke szálak, de kifejezetten jól állt neki. Mosolya fiatalos belsőt fedett fel.

-Beatrix? -azonnal felpattant székéből és megindult felém. A kezét nyújtotta, amit el is fogadtam.

-Igen, én lennék.

-Mark vagyok, az iroda tulajdonosa. Remélem nem gond, ha tegeződünk, nálunk ez egy alapelv. -mondta miközben megigazította öltönyét.

-Semmi probléma. -örültem, hogy nem kell figyelnem a hivatalos hangnemre.

-Kérlek, foglalj helyet! -intett a fotelek felé. Úgy tettem, ahogy mond, miközben ő is visszatért a helyére. -Már rengeteget hallottam rólad. Miller professzor ódákat zengett, azt mondta muszáj a saját bőrömön tapasztalnom téged. -a magasztalás hallatán elpirultam.

-Ezt mondta? Igazán hízelgő, de nem vagyok annyira profi.

-Mi nem is profit keresünk, hanem egy gyakornokot. -Mark hangja megnyugtató volt. -Szeretném, ha ma a tudásoddal és az ötleteiddel kápráztatnál el. Nem szeretnék belekérdezni a magánéletedbe, a fontosabb dolgokat úgy is leírtad az önéletrajzodban és a motivációs leveledben, a többi pedig nem rám tartozik. Ha a jövő úgy alakul, lesz időnk megismerni egymást.

Nagy kő esett le a szívemről, hiszen nem voltam felkészülve egy bemutatkozásra, viszont egy szakmai feladatra annál inkább.

-Egy jogesetet kellene a mai interjú során megoldanod, amit majd utána kiértékelünk. Több buktatót rejtettünk el benne, bízom abban, hogy meg fogod tudni oldani. -Tettre készen bólintottam.

Mark a fiókból elővett egy lapot és felém nyújtotta.

-Fél órát szántunk rá, de nem fogom szigorúan venni. -mosolygott rám.- Kezdj neki, ha kérdésed van, szívesen várom!

A feladat természetesen nem volt egyszerű, mindössze csak egy dolog kellett hozzá igazán: kreativitás. Nos, ezzel a legtöbb kezdő, álláskereső nem igazán rendelkezik, kivéve, ha szabadidejében is cikkeket olvas és megőrül a versenyekért, amelyek megdolgoztatják az eszét. Mivel én ebbe a ritka kategóriába tartoztam, ezért sikerült egy mindkét fél számára megfelelő megoldást találnom. A legtöbb ügyvéd erőszakosabb lett volna, de abban bíztam, hogy az én ajánlatommal hamar lezáródhat az ügy. Mindössze húsz perc alatt végeztem, de másfél oldalt teleírtam lépésekkel és indokokkal.

Miután átadtam Marknak a papíromat, azonnal nekiállt elolvasni. Kicsit megdöbbentem, de nem mozdultam a székemből. Azt hittem, hogy elköszön, és közli, hogy megpróbál minél hamarabb jelentkezni, de nem így tett.

A sarokban roskadozó növényeket figyeltem, ameddig olvasott. Néha meglepetten felnézett, máskor mosolygott vagy épp a homlokát ráncolta. Tudtam, hogy nem várhat el tökéletes megoldást; hiszen ilyen nincs, minden eset egyedi valami folytán, előnyös megoldás lehet, de tökéletes sosem.

Úgy éreztem, legalább egy órát ültem ott, ha nem többet. Közben hallottam, hogy az ablakon túl zajlott az élet, rengeteg autó hajtott el alattunk. A folyosón gyakran szöszmötöltek, de nem érdekelt eléggé, hogy foglalkozzak az elhangzó beszélgetésekkel. Gyanítottam, hogy többször is elolvasta, hogy teljes kritikát tudjon adni.

-Nos... - nézett fel végre, miközben lassan letette maga elé a lapot. - Most már teljesen megértem, hogy miért vannak ennyire oda érted az egyetemen. Elképesztő megoldás. - kifújtam a tüdőmben tartott levegőt, és belenéztem a mélyzöld szemébe, ami jókedvűen csillogott.

-Köszönöm. - mosolyodtam el.

-Ilyen nagyszerű munkatársakra van szükségem. A kényes ügyfelek pontos és precíz munkát igényelnek a lehető leggyorsabban, hiszen ezért fizetnek minket.

- Mit értesz pontosan azalatt, hogy kényes? - nekem sem kényes, sem normális ügyfeleim nem voltak még.

-Tudod, akik hozzám fordulnak, mind nagyon befolyásos személyek. Az emberek sztároknak neveznek néhányat, én egy kicsit mást mondanék, de az nem lenne helyes. - mondta nevetve. - Általánosságban rengeteg pénzük van és kevés idejük.

- Rendben. - összedörzsöltem a kezem és magamra erőltettem egy mosolyt.

-A te feladatod pár hónapig csak az én segítésem lenne. - Ezek szerint valóban jól sikerült a munkám, ha ennyire előre tervezett. - Megtanulnád hogyan működünk, majd egyedül kapnál kisebb feladatokat, leginkább adminisztrációs jellegűeket. Fontos lépés, hogy hozzászokj az ügyfeleinkhez, akik néha megdolgoztatnak minket, nem csak jogilag, hanem emberileg is. Aztán ha látjuk benned a potenciált, akkor akár az egyetem elvégzése után teljes állásról is lehet szó, de ez csak rajtad múlik. Hogy mennyi energiát teszel bele, és hogy a többiekkel jól kijössz-e. Tudnod kell, hogy ez egy összeszokott csapat. - nézett le rám, miközben már a talpán állt. Az asztal oldalához lépett és lazán leült rá. Így már egészen nem úgy nézett ki, mint egy szigorú főnök. - Sok éve dolgozunk együtt, régóta ez az első alkalom, hogy gyakornoki helyet kínálunk fel.

-Értem. - összeszorítottam a számat. - Részemről csak annyit ígérhetek, hogy a tőlem telhető maximumot adom. Nagyon szeretném ezt a munkát. - magabiztos mosolyra húztam a számat és a szemébe néztem. Meggyőzötten bólintott és összecsapta a kezét.

-Természetesen a munkádat meg fogom mutatni a többieknek, de biztosíthatlak a sikerről. - legszívesebben visongva a karjaiba vetettem volna magam örömömben.- Lassan el is engedlek - nézett le az órájára, ami távolról is úgy tűnt többet ér, mint az öt évnyi ösztöndíjam összesen. - Amint megvan a hivatalos eredmény is, jelentkezni fogok. Következő alkalommal aláírjuk a szerződésed és megkapod a céges eszközeidet. Köszönöm, hogy megjelentél és elkápráztattál. - felállt az asztalról. Automatikusan én is így tettem. Kezembe fogtam a cuccaimat.

-Nagyon köszönöm, Mark. - megfordultam és az ajtóhoz igyekeztem. A fülemben zúgó vértől nem halottam, ahogy elköszön, de abban a pillanatban nem is érdekelt igazán.

Megkaptam életem első igazi állását. Nem is akárhol.