Legal

8. Fejezet

A nap első sugaraival ébredtem, jóval az ébresztőm előtt. Néhány másodpercebe beletelt, hogy felfogjam már nem a jól megszokott -és kifeküdt- ágyamban fekszem. Előző este nem engedtem le a sötétítőket, így a szoba napfényben úszott. A halványszürke falak és fényes fehér bútorok a napfényben még szebbek voltak, mint tegnap a lámpák fényében. Az ágy szélére ülve nyújtóztam egyet, majd a pizsamámat ledobva felöltöztem egy elegáns, szűk, fekete nadrágba, hozzá egy egyszerű szürke pulóvert választottam és az előző este elpakolt vékony bokacsizmámat vettem ki a szekrényből. A cipőmmel és kotyogós főzőmmel a kezemben indultam le a konyhába. A főzőlapot elsőre sikerült bekapcsolnom, rátettem a kávéfőzőt, majd a zsebemből elővarázsolt spirálommal és rúzsommal meglátogattam Kevin fürdőjét. Kevin szokásához híven még az igazak álmát aludta, így óvatosan lopakodtam. Mire elkészültem a kávém pont lefőtt.

Nagy meglepetésemre a félmeztelen Niall már a főzőlap előtt állt. Két csészét készített ki, nem igazán tudta, hogy mire vállalkozik.

-Az lehet egy kicsit erős lesz neked. -egy pillanatra megrezzent, de befejezte a töltést, visszatette a kávéfőzőt, majd reggeli mosolyát felém villantotta.

-Ne haragudj, annyira jó az illata, muszáj megkóstolnom. -nem is gondoltam volna, hogy szereti a kávét.

-Csak nyugodtan, én imádom, de ütős a cucc. Kevin nem bírja. -cukrot és tejet készített ki a pultra, majd lazán helyet foglalt az egyik bárszékben. Végre volt időm, hogy kifújjam a tüdőmben tartott levegőmet.

Letelepedtem mellé, majd két kanál cukrot mertem a csészémbe. Niall ugyanígy tett, csak épp egy kortynyi tejjel is felöntötte. Kíváncsian figyeltem az arcát, ahogyan belekóstolt. A várt undor helyett mosolyra húzta a száját.

-Ez mérföldekkel jobb, mint a Starbucks kávék, amit a menedzserem vesz mindig. -elégedetten újra kortyolt a forró nedűből. Vigyorogva nekifogtam a saját adagom elfogyasztásához.

-Végre valaki értékeli. Nekem csak ezzel indulhat a napom. -Babyt kezdtem figyelni, ahogyan a kanapén ugrál.

-Jó lenne, ha az én napom is ezzel indulna. -az utolsó cseppeket is kiitta, majd a mosogatógéphez vitte a csészéjét. Amint befejeztem én is így tettem.

-Szívesen megosztom veled, ha szeretnéd. -Niall már a kanapén ült Baby mellett.

-Az jó lenne. Dolgozni mész? -tetőtől talpig végigmért, amire kicsit zavarba jöttem.

-Igen, aztán az egyetemre is be kell mennem. Csak későn fogok jönni.

-Este átjön pár haverom megnézni a meccset. Azt tudom, hogy Kevin szereti a focit, de te? -Baby fejét vakargatta, fel sem nézett rám.

-Annyira nem vagyok oda érte, de engem nem zavar, ha nézitek. Indulnom kell. -felkaptam az előszobában hagyott csizmámat, vékony anyagú, de hosszú fekete kabátot vettem fel hozzá egy világos sállal. Intettem egy utolsót és kiléptem az ajtón.

***

Bár csak egy napot hagytam ki, mégis olyan volt visszatérni a munkába, mintha egy hosszú nyaraláson lettem volna. Mark irodájáig nem találkoztam senkivel, reménykedtem benne, hogy a munkatársaim nem tudnak a történtekről. Féltem tőle, ha látják mennyire gyerekes és felelőtlen vagyok sose fognak méltó és egyenrangú kollégájukként kezelni. Valljuk be, egy huszonnégy éves felnőttnek nem lenne szabad kirúgatnia magát sehonnan, főleg nem az egyetlen menedéket nyújtó kollégiumból.

Mark a laptopja mögött ült, mosolyogva köszöntött. Miután elmondta az ötletét vasárnap a telefonban és én felhívtam Niallt este még érdeklődött, hogy sikerült-e megoldást találnunk. Atyai aggódása az üzeneteken keresztül is érződött, jól esett egy kis törődés, a saját szüleimet ugyanis nem avattam be. Több okból sem. Nem szerettem volna, ha aggódnak értem, azt meg végképp nem, hogy csalódjanak bennem, amiért meggondolatlanul viselkedtem. Aztán persze jött volna az, hogy mondjuk eladják a kocsinkat, hogy ki tudjak venni valamit Oxfordban.