Legal

13. Fejezet

Jelmagyarázat: dőlt betűs beszélgetés magyar nyelven történik.

Mielőtt kinyitottam a szemem azonnal pörögni kezdett az agyam, hogy hol is vagyok. Az ágyam ismerősen puha volt, innen jöttem rá, hogy az budapesti szobámban fekszem, azonban az idegen szuszogás nem illett a képbe. Homályosan láttam, így megdörzsöltem a szemem, beletelt néhány másodpercbe, mire magamhoz tértem. A sötétítőn keresztül gyér fény szűrődött be a szobába. A mellettem szunyókáló Niallre néztem, aki a nyuszis takarót feje alá gyűrve még az igazak álmát aludta. Párnája szinte az enyém meghosszabbítása volt. Olyan közel feküdtünk egymáshoz, amennyire csak lehetett, mégsem értünk egymáshoz, a közelsége szinte az őrületbe kergetett. A bőrömön éreztem az ő bőrének a melegét. Mielőtt még összeszedhettem volna magam, megszólalt a kapucsengő. Botladozva igyekeztem a telefonhoz, a lábamat persze két bútorba is beleütöttem út közben.

-Haló? -szóltam bele. A hangom csak nyekergésnek hallatszódott.

-Én vagyok az, kicsim. -mondta anya a vonal túloldaláról.

Válasz nélkül hagytam, csak megnyomtam a zár nyitógombját. Kinyitottam a bejárati ajtót, majd a konyhapulthoz sétáltam és leültem az egyik bárszékre. Pillanatokon belül megérkezett Anya, aki a fali tükörben látva magát hangos „Jézus!" felkiáltást hallatott. Ebben biztosan hasonlítottunk egymásra: a nehéz éjszakák nyomát nem tudtuk eltüntetni könnyedén az arcunkról, mindkettőnk szeme alatt zöldes táskák roskadoztak.

-Apád magához tért, gondolhatod mi volt az első kérdése. -Anya gúnyos hangja megnyugvással volt telt. -Hogyan fog bejárni így tanítani? -kifújtam a tüdőmben tartott levegőt.

-Akkor nincs komoly baja. -válaszoltam, miközben a pult karcolásait nézegettem. Apa munkamániás volt, az lett volna a fura, ha nem aggódik a diákjai miatt. Tudtam, hogy kitalál majd valamit, hogy folytathassa a matematika oktatását a gimiben. -Amilyen őrült, felbérel magához valakit, aki betolja az óráira.

-Nekem ne is mondd! -Anya hangja már távoli volt, a fürdőből szólt, ahol pár pillanatig a csap nyomta el a hangját. -A vendégünk még alszik? -nézett rám óriási vigyorral. Tudtam melyik része következik a beszélgetésnek.

-Igen. -a hajamat turkáltam, mintha nagyon el lettem volna foglalva göndör tincseim kibogozásával. Anya azonban már túl jól ismert.

-Mindent tudni akarok, szóval akár el is kezdheted! -mondta félvállról, miközben a konyhaszekrényhez lépett, kivette a kávésdobozt és elkezdte megtölteni a főzőt. Nem volt menekvésem, Anya tudta, hogy nem egyszerű dolog lehet közöttünk, ha eddig nem avattam be a dologba.

-A munkahelyemen találkoztunk, konkrétan a második héten. Mark sokszor dolgozik neki. -nagyot nyeltem visszagondolván az első találkozásunkra. -Akkor még nagyon bosszantott, de egy véletlen üzenetváltás után egészen jó barátok lettünk... azt hiszem. -nehéz volt néhány mondatban összefoglalni az elmúlt heteket, főleg úgy, hogy a koliból való kirúgásunkat el akartam még hallgatni.

-Csak barátok? -nézett rám Anya felvont szemöldökkel. Rátapintott a lényegre. Nem voltak egymás előtt titkaink, Anya volt az egyetlen igazi barátnőm. -Lehet én már öreg vagyok, de vak nem. Ez a fiú valami elképesztő sármos. -akaratlanul is felhorkantam.

-Igen, az, de azt hiszem ettől sokkal több van benne... -éreztem, ahogyan belepirulok a mondanivalómba, de nem bántam. Itt volt az idő, hogy valaki előtt felfedjem az érzéseimet. -Ami azt illeti, történt közöttünk valami, de csak egyszeri dolog volt. Azóta közös megegyezés alapján barátok vagyunk.