A banda

61.rész (Vége)

Lassan másztam fel az épület tetejére. Ahogy felértem egy hatalmas lélegzetet vettem, még mindig ugyan olyan szép a kilátás mint régen.  A pokrócokat megfogva az egyiket leterítettem a földre amire ráültem, a másikat magamra terítettem. Elvégre így november vége felé már eléggé hideg van a szabadban. Telefonomat elővéve megkerestem a kis ikont majd rákattintottam. Amíg a híreket mondták , kényelmesen lefeküdtem és az eget kezdtem el bámulni. A műsorvezető hangját meghalva kicsit hangosabbra vettem, az adást.

~Sajnos az előrejelzések szerint a mai fehér karácsonyunk is elmarad. Nem látható erős havazás így nem fog megmaradni.

~ Ez nagyon szomorú,   nemrégiben hallottam  hogyha az első havazáskor elkapsz egy hópelyhet és kívánsz valamit, akkor  a kívánságod valóra válik!- a nő csilingelő hangja kedvesen simogatta füleimet. 

~Ó ez nagyon szép legenda .-

~Igen, reménykedtem hogy ez ma megfog történni.-sóhajtott a nő.- Egy új kocsit kívántam volna.- felnevettek a stúdióban a nő kijelentésén.

-Még hogy teljesül.-nevettem fel halkan. Én már nem hiszek a csodákban. Ha tényleg létezik csoda , akkor velem miért nem történik? Régebben számtalan dolog történt amit nevezhetek csodának. De azóta a bizonyos nap óta messziről elkerül a szerencse apró kis sugara is.Zsebembe nyúltam ,majd kivettem a gondosan őrzött fénylépet. Mosolyogva vizsgáltam meg századjára is minden egyes kis vonását a rám mosolygó fiúnak. Ujjammal végig simítottam arcán, miközben az arcomról lefolyó könnycseppet töröltem le kabátom ujjával.- Mit szolnál ehez? Karácsony hó nélkül? Már nem is karácsony akkor...-a rádióban egy számomra ismeretlen karácsonyi dal szólt, ami még elég korai volt mivel még pár hát van karácsonyig. Szemeimet becsukva élveztem a kellemes csendet amikor hirtelen kiáltott fel a férfi műsorvezető.

~Nézd drága! Kedves hallgatok úgy tűnik még se kell félnünk hogy drága műsorvezetőnő társam nem tud új autót kívánni! Nézzenek ki az ablakon, vagy fel az ég felé, emberek esik a hó!- szemeim kipattantam a hirtelen ért hangoskodástól. Miközben szívemet próbáltam lenyugtatni hogy ne ugorjon ki az előbbitől, felnéztem az égre.Tényleg esik a hó...

Kinyújtottam kezemet és bár tudom hogy butaság ,de....de hagytam had essen tenyerembe az elő hópehely ami leért hozzám.Szemeimet össze szorítottam és erősen koncentráltam miközben a kérésemet többször is elmondtam ,hogy biztos eljusson arra a helyre ahova a kívánságok szoktak menni. Lassan nyitottam ki egyik szememet majd a másikat, szétnéztem de csak egy nagyot sóhajtva engedtem le kezemet ismét Chanyeol képét fogva.- El se hiszem hogy kipróbáltam.- nevettem ki saját magam.

~Na sikerült kívánnod?

~Igen! Sikerült egy hópelyhet elkapnom az ablakból. Remélem teljesülni fog a kívánságom!Többször is megtettem hogy biztos jó legyen.-

Miközben hallgattam őket nem tudott békén hagyni a kíváncsiság. Újból megpróbáltam, de ismét nem történt semmi.

-Na jó!-sóhajtottam egy nagyot.- Még egyszer megpróbálom de ha nem sikerül...akkor hagyom a fenébe. - kezemet felemeltem és a kiválasztott pelyhet figyeltem. Amikor csak pár centire volt a tenyeremtől becsuktam szemeimet.-Kérlek istenem....-most csak egyszer mondtam el. Ha ezt se hallja meg ,akkor felesleges többször elmondanom. Kinyitottam szemeimet és az olvadó pelyhet nézve ajkaim lefelé görbültek. -Úgy tűnik tényleg nincs szerencsém .-már csak egy apró folt jelezte a pár másodperce még egyben lévő hópehely helyét. Milyen szép volt és elég volt neki egy pillanat hogy eltűnjön....elég ironikus ez a helyzet. 

~ Egy szerencsés hallgatónk felvettük a kapcsolatot. Haló,haló! Hal minket ?-kisebb ideig csend volt majd egy női hang megszólalt.

~Igen, itt vagyok