A banda

53.rész

( Suho )

Az kör asztalnál ülve a papírokat vizslattam miközben vártam, hogy Tao megérkezzen a friss hírekkel amiket már Suganak lekellet volna adnia.

- Hol van már?- türelmetlenkedett mellettem Luhan.- Nem az lenne a feladata hogy minél gyorsabban ide érjenek a hírek? Minek választottál egy ilyen embert főnöknek? Ha ő így csinálja a dolgokat mit tehet a csapata?

-Já! Lu Han elég legyen már.- szóltam rá az említettre aki csak pufogva dobta le magát mellém és ő is a papírokat kezdte el nézni. Már az eleje óta ezt csinálja, bár itt van le se tagadhatná hogy megörül attól a tudattól hogy itt kel ülnie. Bár szerencsére eddig jól megy minden, ahogy telik az idő egyre nyugtalanabb leszek. Túlságosan is jó minden. A zsebemből előhúztam a tollamat de ezzel a mozdulattal ki is rántottam a mellette lévő nyakláncot. Lehajolva érte felvettem a földről és apró mosollyal az arcomon tettem az asztalra. Mivel most nincs velünk magamhoz vettem Lay dögcétuláját. Ahogy a szürke,csillogó felületet néztem akaratom ellenére is belém hasítottak a régi emlékek.

Már kiskorunk oda ismerjük egymást Layal. A családjaink jobban voltak így sokszor összejártak alkalmanként. Természeten mi is mindig jelen voltunk velük így elkerülhetetlen volt hogy ne váljunk egymás legjobb barátjává. Azok is voltunk egymásnak egészen 14 éves korunkig. 14 évesen nagyon sok dolog történt velünk és akkor jöttünk rá. Hogy nem minden megy úgy ahogy szeretnénk. Abban az évben történt meg az velem, hogy beleszerettem egy lányba.

Cho Hyeya-ba

Hosszú barna haja volt,sima fehér bőre. Maga volt a tökéletes lány. Abban az időben sem volt más személyiségem mint most, így persze nem volt bátorságom vallani neki. Nem tudtam, nem mertem. Senkinek nem beszéltem róla , úgy voltam vele hogy majd én megoldom. De persze Lay megtudott valamennyit, de csak annyit hogy van egy lány de semmi többet. Ahogy telt az idő egyre jobban összeszedtem magam és végül a lány házától nem messze lévő kereszteződésnél vártam ,hogy találkozzak vele. Fejben már mindent kigondoltam és a visszautasításra is felkészültem...de amikor kiléptem a ház takarásából. Akkor mindenre számítottam csak arra nem. Kezemből kiejtettem a virágcsokrot és már nem érdekel ha meglát. Már nem érdekelt semmi.

Ahogy megpillantottam a szerelmemet és a legjobb barátomat együtt,csókolózva. Már nem bírt semmi sem érdekelni. Aznap este két fontos dolgot vesztettem el. Az első szerelmemet és a már 10 éve legjobb barátomat. Ott romlót meg a kapcsolatom Layal, bár ő nem tudta akkor hogy én látom őket, nem kelet sokat várnom hogy összetegye a dolgokat.

- Állj meg.- szólt utánam de én figyelmen kívül hagytam és elsétálva mellette mentem ki a bázisból.- Suho állj már meg!- ragadta meg kezemet és maga felé fordított.- Miért kerülsz engem? Mi a baj?- értetlen tekintetével találkozva csak felsóhajtottam és lehajtottam fejemet.

- Engedj el.

- Nem! Magyarázatot kérek. Én nem tettem semmi rosszat.

-Persze! Te sose teszel semmi rosszat! - kiáltottam rá .- Te mindig tökéletes vagy, te mindig mindent jól csinálsz !- kikerekedett szemekkel nézett rám a velem szemben álló.- Elegem van. Elegem van belőled-elengedte karomat ami így magam mellé esett.

- Szóval ő volt az.- súgta halkan majd számomra értetlen módon, fájdalmas tekintettel nézett rám. Nem szóltam semmit csak bólintottam. Ezután nem is találkoztunk pár hétig , jobb is volt. Bár kezdtem elfogadni magamban a dolgot kíváncsi voltam a miértjére így egy találkozott beszéltem meg a lányal. Ez előtt meddig nem mertem megtenni most meg semmi izgulás,remegés nélkül ülök vele szemben. Érdekes nem? Mennyire megbír változni egy ember .