Sexy Mother F*cker - Larry Stylinson Befejezett -

Kedvellek, Harry

- Lou, csak hogy hazaértél!- lerúgtam magamról a Vans-emet. - Akarsz akkor kajálni?- nem is válaszoltam Liam-nek, csak egyből mentem a hálómba és becsaptam magam mögött az ajtót. A szomszédok biztos örülnek nekem. 

Gyáva lennék? Ki más csinál még ilyet? Egyébként ötletem sincs, hogy akkor Harry mit érez. De még arról sem, hogy én mit. Rendesen összekutyultuk a dolgokat közöttünk és már nem tudom mi van. A mobilomat kikapcsoltam, nem akartam, hogy hívjon. Tudtam, hogy megtenné, de én nem akartam. Most annyira szükségem volt a gondolkodásra, mint még soha. Viszont azt, hogy rágondoljak, egyenesen önmarcangolásnak tartottam. Először Ő futott el, most pedig én. Komolyan, mint két kisiskolás, akik éppen fogócskáznak. Kiülnek a napsütésbe, aztán véletlenül hozzáérnek egymás kezéhez, és teljesen elvörösödnek. Még talán a kicsiknek is nagyobb sikerük van mint nekem. Ez a baj a felnőtt korral. Megreked bennünk a kétség, a gyermeki önfeledtség pedig egy szempillantás alatt tűnik el a régi kacatok között. Ablakon kidobott lehetőség az egész.

Nem tudom hány órakor, de elaludtam. Reggel nem ébredtem fel az ébresztőre, ami miatt szembesülnöm kellett azzal, hogy elkéstem, Liam pedig már nem volt itthon. Kivánszorogtam az ágyból, felöltöztem, majd reggeli nélkül indultam el a stúdióba a jó pár új ötletemmel. Vettem kávét magamnak, majd elindultam fölfele. Harry még nem volt bent, amit nem is bántam. Nem hiszem, hogy képes lettem volna a szemébe nézni a tegnapiak után. Nem szeretném Őt elveszteni, mert tényleg tökre bírom csak...mi van köztünk? Zayn látta, hogy le vagyok strapálva és már a tekintetemből leszűrte, hogy ki miatt.

- Szóval a következő kiadásban.. - kezdtem a mondandómat a többieknek címezve- Arra gondoltam lehetne mindenkinek egy külön oldala, mert megérdemlitek, fantasztikus modellek vagytok.- tapsolni kezdtek, én pedig csak elmosolyodtam. Szeretek másoknak jót okozni, ahogy látom őket pedig ez eléggé boldoggá tette. És tényleg megdolgoztak ezért, nem hittem volna, hogy ennyire jó kis csapat ami itt van- Szóval mindent bele, ahogy eddig is. - csaptam össze tenyereimet. Végig fotóztam egy órát, aztán elküldtem a fiúkat kicsit pihenni. Mikor egyedül maradtam a stúdióban, úgy döntöttem, hogy megnézem a képeket.

Fordultam volna hátra fele, de ahogy ezt megtettem, egyből megéreztem az ismerős illatot. A gyomrom rögtön görcsbe rándult, ahogy felnéztem a zöld szempárba. Óvatosan elmosolyodott, de nem érintett meg. Mintha nem merte volna. 

- Nekem nem lesz külön részem benne.- mondta, mire felvontam a szemöldököm. Honnan tud erről egyébként? Beleláthatna a fejembe, akkor talán rendet tudna rakni abban a nagy kavalkádban, ami már hosszú ideje miatta tombol benne.

- Mi?  Persze, hogy lesz.- éppen kezdtem volna el neki magyarázni ezt az egészet, de Ő előbb szólalt meg. 

- Fel fogok mondani.- szemeim nagyra nyíltak.

- Teljesen elment az eszed!- jelentettem ki frusztráltan- Harry, ne hülyéskedj! Nehogy felmondj, olyan nagyszerű modell vagy, Te is tudod! Miattam van? Ugye én tehetek róla?

- Louis, dehogy!- rázta meg a fejét- Egyszerűen nem akarom, hogy az emberek csak a külsőmet lássák.-  harapta be ajkait- Nem akarom, hogy Te is csak a külsőmet lásd. - megszólalni sem tudtam szavai után, csak lefagyva bámultam rá. Megvonta a vállát, majd lesütötte tekintetét, én pedig egy pillanat alatt vesztem el a világban úgy, hogy ott álltam mellette.  

Ez nem az a Harry, akit én ismerek. Hol az a határozott, bolond, perverz aki eddig is volt? Hol van a boldogsága és a hülyéskedése? Én tettem Őt ilyenné? Tele van kétségekkel és bizonytalan önmagával szemben. Ez a srác itt előttem komolyan azt hiszi, hogy a külsője az, ami megfogott benne? Amiért jobban túlstresszelem az életem, mint valószínűleg egy apokalipszisben tenném? A szemei tényleg gyönyörűek, de főleg akkor, mikor boldog és akkor csillognak. A göndör fürtjei olyan puhák és mikor megcsókol, imádom belevezetni a  tincsekbe  az ujjaimat. Minden egyes kis porcikája tényleg elképesztő, de nem ez a lényeg. Pláne nem akarom, hogy felmondjon. Akkor nem láthatom Őt többet, mert annyira sok kétségem van, hogy munkán kívül nem merném keresni. Megszakadna köztünk a kapcsolat...

- Akkora egy barom vagy.- felkapta a fejét, nekem pedig nehezemre esett kimondani a szavakat, a torkomban lévő csomó miatt- Baszki, Harry.. neked a lelked a legcsodálatosabb, nem érdekel, hogy Te mit mondasz, vagy mások.- ráztam meg hevesen a fejemet- Nem.. nem mondhatsz fel! - emeltem meg a hangomat.

- Tessék?- lepődött meg a hirtelen kirohanásomon, valószínűleg nem tudta hova tenni. 

- Nem értesz semmit! - folytattam- Nekem ez nem csak egy munka, mióta ennyire jóba lettünk. Nekem ez sokkal több, hiszen én...én...kedvellek, Harry.- mondtam ki végül azokat a szavakat, amik éppen elvágni készülték a torkomat. - Komolyan kedvellek, de nem tudom, hogy miért. Hogy mi vezet rá engem arra, hogy a szívem hevesebben dobogjon mikor meglátlak, vagy amikor megérintesz. Nem bírom ki nélküled.- fogtam meg a kezét- Kérlek, Harry. Kérlek.

- Nehogy kimondd amit gondolsz.- rázta meg a fejét- Felejtsük most el a szavakat, oké?- aprót bólintottam- Istenem.- ölelt magához. Ahogy körém fonta karjait, úgy éreztem: otthon vagyok. Nekem Ő az otthonom. Állát megtámasztotta a fejem tetején- Én is kedvellek, Louis.- suttogta és szerintem fogalmunk sem volt arról, hogy mit jelent a kedvellek. 

De kedveljük  egymást.