Mors Sempiterna

7. Próba szerencse

Mercutio POV

Hát eljött ez a nap is, a Capulet bál napja, ma akkorát fogunk partizni a fiúkkal, mint már rég nem. Az idei bál témája a fehér holló volt, úgyhogy amikor múltkor elugrottunk a srácokkal Mantovába beszereztünk egy csomó fehér cuccot. Na, de egy szó, mint száz, ma este mind a hárman úgy mentünk be a Capuletek rezidenciájára, mint akik fehér festékben fürödtek, de legalább nem lógunk ki, mert mindenki így néz ki.

Tehát minden feltűnés nélkül olvadunk be a buliba, Rómeót félúton a bálterem közepébe menet elvesztettem, de majdcsak nem lesz baja. Biztos megint valami csajt akar felszedni, tudom is én. A lényeg az jelenleg az, hogy Benvolio pont előttem táncikál egy hölggyel és csak egy apró dolgot nem értek. Ha már nem velem táncol, miért kell végig az orrom előtt ráznia azt a kurva szexi seggét?

Na nem mintha bajom lenne a látvánnyal, sőt éppen ellenkezőleg, de ezt nem lehet hosszú távon ép ésszel bírni. Így figyelmem elterelendő elfordulok meginni azt hiszem ez ma este már a hét... nem nyolcadik borom, mikor is hirtelen meglátok valamit és azt hiszem, hogy káprázik a szemem. Az ott Tybalt és vele táncol?

Megdörgölöm a szemem, ahogy a fejem rázva elfordulok, kezdek berúgni és hallucinálni, ha már a Capulet bálon látom a halált. Na, mindegy foglalkozzunk az érdekesebb dolgokkal. Hova lett az én Benvoliom? Ezt is elnyelte a föld? Pedig az Rómeó reszortja.

Megiszom még egy pohár bort és úgy döntök, hogy a fiú keresésére indulok, ugyanis most már érzem magam elég részegnek ahhoz, hogy felkérjem egy táncra. Szóval éppen nagy keresésben vagyok, mikor kimegyek a levegőre, hátha Benvolio felszedett egy csajt és kinn próbál vele etyepetyézni, de kit találok a szexi barátom helyett? Tybaltot, aki a halállal csókolózik.

- Nem iszok többet! - Emelem fel a kezeim és fordulok el, mielőtt valami ennél is nagyobb őrültséget képzelek be magamnak. Megyek egy kört a kertben, de persze Benvolionak se híre se hamva, már pont úgy döntök, hogy visszamegyek a házba, amikor éktelen kiabálás töri meg a kert csendjét.

- Mi ez? Mi volt ez? - Ez Tybalt lesz. Balhé szagot érzek! Ez pedig azt jelenti, hogy nekem ott kell lenni!

- Mi lett volna? Semmi. - Ajjaj! Ez Rómeó!

- Megöllek. - Ki a fenére mászott rá már megint, akire nem kellett volna?

- Tybalt! - Ez egy nő volt, valószínűleg ő volt Rómeó áldozata.

- Te jobb ha hallgatsz! - Akárki is jól felhúzta a Capulet gyereket, és itt vagyok. Jó, helyzet felmérés! Rómeó elhúzta oldalra a csíkot a tömegbe. A fene, egyedül maradtam, megint!

- Ne csinálj botrányt Tybalt! - Oda nézzenek megjött a családfő is.

- Csak tudni akarom ki ez? Ki volt? - Csak tudnám miért ugrál ennyire a fiú, nem mintha az ő barátnője lenne.

- Ez egy álarcos bál, ha nem tévedek! - Próbálok közbe szólni, hogy egy mentsem Rómeó seggét, már megint és kettő lenyugtassam a kedélyeket, utóbbinak kisebb volt a sikere.

- Számotokra vége a bálnak! - Felemelem a kezem és elhátrálok, jól van, ha ennyire akarja, akkor én elhúzok most innen. Hol a fenében vannak a fiúk? Hohó, azt a frizurát bárhol felismerem! Benvolio megvan és ott vele! Igen, Rómeó!

- Álljunk odébb cimborák, amíg még lehet. - Az én Benvoliom aggódik, amit jelenleg megértek, de akkor is.

- Ahhoz még túl korán van. - Még meg se táncoltattam, én addig ugyan el nem megyek, amíg nem táncoltunk.

- Inkább már túl későn. - Néz el oldalra aggódva Rómeó.

- Te becsavarodtál. - Folytatja Benvolio a vállamra téve a könyökét, nekem meg sürgősen meg kell szólalnom, mielőtt még álmodozni kezdek.

- Rácuppanni nyílt színen egy Capulet lányra, felér egy úszóleckével a krokodilok között. - Rázom a fejem.

- Fel! - Vágja rá Rómeó és most ő is a vállamra teszi a karját. Hát ez meg van húzatva!

- Na, gyerünk! Táncra fel! - Ez a beszéd Benvoliom, táncoljunk. Vagyis táncolnánk, ha nem tűnt volna el a fiú abban a pillanatban, mikor felé fordultam. Komolyan, hogy tudnak ezek mind a ketten így eltűnni egy pillanat alatt? Most próbálhatom megkeresni Benvoliot, megint.

- Nem, ő sem, az sem, ez sem! Hova a fenébe tűntél? - Motyogom az orrom alatt, ahogy körbe járok a teremben, majd a folyosókon is, mikor is egy ajtó mögül meghallom Tybalt hangját.

- A fenébe is! Zenét! - Kitágulnak a szemeim, az a fiú sose énekel. Egy pillanatig elgondolkodom, hogy folytassam a keresést, de egy ilyet nem lehet kihagyni, úgyhogy lecövekelek az ajtó előtt.

- "A nő csak tárgy, hát így használd!"
Apám mellett, a bordélyban tanultam ezt
Sovány vagy telt - nem érdekelt
Az mind jól járt, ki kéjjel bélelt ággyal várt
De őket nem! Nem szeretem!
Csak Júliát! Csak Júliát! - Kuncogni kezdek erre, szóval a nagy Tybalt belezúgott az unokahúgába.

- Én láttam őt, hogy egyre nőtt
És most a legszebb lány, ki él és köztünk jár
Hogy nézhetett rá egy Montague-fiú?!
Hívatlanul jött, és gyáva volt a búcsú! - Tudtommal még eléggé itt vagyunk a bálon, úgyhogy búcsú az nem volt, de Rómeó sose a gerincéről volt híres.

- De e kéz utolér!
Itt a vér lesz a bér!
A vágyott nő ha másra vár
Egy sebzett szív az bosszút áll!
És az enyém
Sebzett, szegény
Összeszorul
De most a fájdalomtól megszabadul! - Tisztára úgy hangzik, mint mi mikor ránk jön a bolond óra.

- Nekünk a nők csak börtönök
Én minden éjjel véle álmodom már rég
Neki sose mertem elmondani még.
De nem engedem át egy senkinek a szívét! - Igen, teljes mértékig bele zúgott.

- Nem szeretem Júliát! Ezért utálok énekelni! Ezek miatt a hülye rímek miatt nem az jön át, amit akarok! - Morogja fennhangon Tybalt én meg összeráncolom a homlokom, hogy mégis kivel beszél ez. De legalább megtudtam, hogy nem szerelmes a csajba.

- Mert e kéz utolér!
Itt a vér lesz a bér!
Most Júlia az embered
A gyengeségedért fizet!
Ölni muszáj
Annyira fáj
Belül a seb
Jobban, mint amivel még élni lehet!
Elárult a szívem
Kell-e most félnem?
Hogy balsorsom elér:
Meghalni a szerelemért?
A becsület sem érdekel!
A szerelemért halni kell! - Idegesítő, hogy megértem.

- Ami csak fájt
Így adom át!
Majd megérti
Széttépett szívvel él most minden férfi! - Lehet meg kellene néznem mi van vele, így felállok és benyitok az ajtón.

- Helló! Úgy nézel ki mint valami kötözött sonka! - Fintorgok.

- Tűnj innen Mercutio. - Fordítja el tőlem a fejét, én viszont mellé lépek és elkezdem kiszabadítani a kényszerzubbonyból.

- Úgy nézel ki, mint az egyik bácsikám, mikor rájön a havi őrültség! Na, gyere kész is vagy! - Mondom, mikor kihámoztam a ruhából, majd hirtelen felrántom az ágyról. - És csak, hogy ne tartozzon nekem egy Capulet! - Ezzel lecsókolom, majd elengedem és sarkon fordulok, hogy most már ló halálában keressem meg az én két haveromat, hogy minél gyorsabban megpattanjunk innen.