my_history_teacher

Megbánás

| Rose

Az ébresztőm reggel fél hatkor szólal meg, enyhe fejfájásra ébredem, melyet arra fogok hogy elég későn feküdtem le. Sóhajtva mégis boldogan húzom le magamról a takarót. Hamarosan érkeznek a szüleim, meleg ehető ételekkel kell őket várnom, lassan munka után kell néznem. Nem élhetek mindig a szüleim pénzéből, szeretnék önálló lenni de persze ez nem azt jelenti hogy nem lesz rájuk szükségem. Minden gyermeknek szüksége van a szüleire, lehet akár tizennyolc vagy negyvenöt éves. A megfőzendő ételek között szerepel édesanyám kedvence a francia saláta, sültekkel. Illetve édesapám kedvencét a milánói sajtos makaróni. Nagyon nehéz szülők nélkül egy idegen országban, de megértették hogy én ezt a középiskolát választottam ezt pedig a mái napig nem bántam meg.
Kanadában ma a Nap is hét ágra süt, mintha a jelenlegi hangulatom jellemezné, sokak szerint az időjárás is rányomja a bélyegét az ember hangulatára.

Egy szürke melegítő nadrágot húzok magamra, egy fekete rövid pólóval egyetemben, meztelen lábamra pedig egy zoknit így megmentve a felfázástól. Hajamon gyorsan átfuttatom fekete hajkefém. Egy kis idő után pedig kontyba sikerül varázsolnom, a tükörbe meredve megpillantom szemeim alatt a lila táskákat. Gondolataim elterelődnek az álmatlanságom forrására, Mr. Mendes. Csak remélni tudom hogy távozásom után nem kelt föl és nem ártott még többet saját magának, szépen kiütötte magát az este. Természetesen érthető okokból, de talán túlzásba vitte. Gyorsabbra veszem a figurát, arcom hideg vízzel mosom meg, ezt követően pedig fogaim mosásával folytatom. Dolgaim elvégzése után pedig a konyhát célzom meg, előkészítem a megfelelő edényeket. 

                                                                   *             *           *           *          *          *

Az óra negyed tizenkettőt mutat, a szüleim gépe körülbelül tíz perce szállt le, márcsak az utolsó simítások vannak hátra, a terítéssel és a mosogatással pár perce végeztem. A szívem majd kiugrik a helyéről, pár percen belül láthatom és átölelhetem a szüleim. Ám teljesen fel vagyok arra is készülve hogy kifaggatnak mindenről amiről csak lehet, így próbálom összeszedni a gondolataim. Lefedem az ételeket, a francia saláta pedig a hűtőben érlelődik. Csak remélni tudom hogy nem lett nagyon borzalmas, szívem lelkem beleadtam. A fürdőszobába rohanok hogy kissé rendbe szedjem magam, baba hajaim szinte önálló életet élnek.
Hajam lófarokba kötöm, és nagyon minimális korrektorral elfedem karikáimat szemeim alatt. Ajtó csapódásra leszek figyelmes, izgatottan szaladok a hang irányába. Megpillantom édesanyám és édesapám boldogságtól ragyogó arcát, ám amit mögöttük pillantok meg arra még álmaimban sem gondoltam. Egy kis husky kutya. Mielőtt a kutya irányába indulnék előtte édesanyám karjaiba vetem magam, illata azóta sem változott, barna vállig érő haja most is makulátlanul áll. Két puszi után édesapámhoz lépek aki most kivételesen melegítő együttest visel. Kezem felemelve tisztelgek majd karjai közé vetem magam. Boldogsággal tölt el hogy ismét megölelhetem a szüleim, nagyon fontosak nekem és a véleményükre is mindig adok.

- És ez az imádni való kiskutya ki? - gugolok le az említett kisállathoz aki azonnal kezeik alá veti magát s szemeivel engem pástáz. Bal szeme tengerkék színben pompázik, míg a másik smaragzöld. Bundája fekete - fehér, egyszerűen csodálátos élőlény.

- Nincs neve, de kislány. Adj neki nevet - mosoly rám édesapám.

- Öhm.. legyen Sissy - ez a név jut eszembe leghamarabb.

- Csodás, remek gazdija leszel kincsem! - simítja meg Sissy fejét.

Beljebb invitálom őket, megdícsérnek a mai munkámért, melyet mosolyogva köszönöm meg. Az asztalra tálalom a készen lévő ételek melyekben édesanyám segít, ebben. Míg édesapám helyet foglal az asztalon.