my_history_teacher

Vészhívás

| Shawn szemszöge

Az utolsó órám a tizenegyedik A osztállyal volt, nem a legrendesebb osztály de nagyon összetartó csapat, melyet mindig is becsültem. Mikor én voltam középiskolás a mi osztályunk a legösszetartóbb volt. Minden balhét közösen oldottunk meg, van bújtunk ki alóla igazi csapat voltunk.

Miután elköszöntem az osztálytól a nevelőibe igyekeztem s az asztalomra helyeztem a dolgozatokat amelyeket most irattam velük, nem mondanám hogy elég komolyan veszik a tanulást, de senki sem áll bukásra. Az órai munkákat tökéletes végzik, de ha tanulásról és házi feladatokról van szó mintha nem is ezen a bolygón élnének. A tanári üres volt, rajtam kívül még talán négy öt kolléganak volt nyolcadik órája. Kabátom bezipzározom magamon, kilépve az iskola épületéből megfúj az őszi szél. Kissé megborzongok s a kocsimhoz sietek ahol ismét a hideg környezet fogad, táskát áthajítom az anyósülésre , beindítom a kocsit és vele párhuzamosan a fűtést is. Mely egyenlőre enyhe levegőt fúj, de másopercekkel később már a meleg levegő járja be az autót. A rádióban Calum Scott - You are the reason című zenéje ment. A szívem erősen megdobbant a szám hallatán, ez volt a mi számunk Melanie-val. Erre a számra találkoztunk először, és erre a zenére kértem meg a kezét, melyre sírva mondott igent, s fogadta meg nekem hogy örökké szeretni fog. Természetesen ez egy nagy hazugság volt, akkor nem hagyott volna ott az oltár előtt. Nagyon csalódtam benne, sőt ekkorát még sosem csalódtam senkiben, mindent megadtam neki, a családommal is összevesztem miatta, azóta sem beszéltem sem a szüleimmel sem pedig a húgommal. Nem volt annyi merszem hogy odálljak eléjük és minden sérelemért amit okoztam nekik. Időközben megérkeztem a feljárohoz, kinyitottam az ajtót, s kiemeltem a táskám. A kocsit lezártam, és a bejárati ajtó kulcsát kerestem a kabátom zsebében amit hamar meg is találtam. Elfordítottam a kulcsot a zárban s beléptem a fűtöt lakásban, amely szinte megváltásként ért. Sóhajta bontakoztam ki a kabátomból és a cipőmből. Valóban sok stresszel jár a tanári munka, a sok dolgozatok javítása, minden órára szakmailag és emberileg felkészülni és a diákoknak a legmegfelelőbb arcom mutatni, s a lehető legmegértőbb lenni. Leültem a kanapéra s bekapcsoltam a televíziót. Az adón valami természet film ment, de az őszintét megvallva nem nagyon érdekelt, mindössze szeretem ha itthon nem a kongó ürességet kell hallgatnom.

Fejemre felkaptam az ajtón történt dübögésre, fogalmam sem volt hogy ki lehet az. Fáradtam keltem fel a kanapéról s az ajtóhoz léptem, de mikor kinyitottam a szívem kihagyott egy ütemet. Nem ez nem lehet igaz. Az ajtót azonnal becsaptam.

- Shawn! Kérlek nyisd ki beszélni akarok veled! - kiabált s dörömbölt az ajtón.

- Melanie, menj el innen nem akarok veled beszélni, tűnj el az életemből! - a szívem ismét összeszorult, a levegőt nehezebben vettem. Az ájulást kerülgetett.

- Drágám, kérlek utoljára beszélnem kell veled, aztán ígérem hogy örökre békén hagylak - ismertem, és tudtam hogy nem fog elmenni míg meg nem kapja amit akar.

Nagy erőfeszítést mellett nyitottam az ajtót és ott állt. Szemei ugyanúgy ragyogtak mint két éve, haja most vörösen omlott vállára, s ért végett a válla fölött. Odébbálltam az útból így a nő belépett a lakásomba. Szívem a torkomban dobogott, a vér forrt az ereimben, fájt. Írózatosan fájt.

- Kérlek fogd rövidre aztán hagyd el a lakásom, mert találkozóm van - hazudtam, hátha így minél hamarabb eltűnik.

- Áh! Bizonyára randid van - foglalt helyett a kanapén.

- Persze foglalj helyett - morogtam az orrom alatt s leültem tőle tisztes távolságban.

- Shawn! Ha visszatekerhetném az időt annyiszor megtenném. Átkozom azt a pillanatot mikor meggondoltam magam és megfutamodtam az esküvőtől. Annyira szerettelek, mindennél jobban, veled akartam leélni az életem. Annyira megbántam, hinned kell nekem. Még most is szeretlek, úgyanúgy nézel ki mint évekkel ezelőtt, sőt. - mosolygott, de a könnyek megjelentek szemeiben.

- Melanie! Én már nem szeretlek, elmondtad amit szerettél volna, most pedig minden tisztelettel megkérlek hogy hagyd el a lakásom - álltam fel s mélyen íriszeibe néztem.

- Rendben, de előbb - ejtette ki ajkain s már az én ajkaim falta. Oly régen akartam ismét érezni ajkait, de mégis az undor kerített hatalmába. Mégsem tudtam neki ellenállni, derekára vezettem tenyerem s úgy csókoltam őt továbbra is. Ajakin szinte tépték a másikét, de még ez sem zavart, akartam őt. Piszkosul. Szerencsére időben váltam el tőle, mielőtt nagy hülyeséget csinálhattam volna.

- Elég Melanie! Menj el, szerintem elég világos voltam mikor azt mondtam hogy nem akarok tőled semmit, volt esélyed szinte már az oltár előtt álltunk az Isten szerelmére, de te ezt sikeresen keresztül húztad. Hát most viselt a következményeket, vagyis hogy engem örökre elveszítettél. Van fogalmad róla min mentem keresztül? Nem, ugye? - nevettem föl - hát persze hogy nem. Az alkoholba menekültem, egész nap csak vedeltem a károsabbnál károsabb italokat hogy valahogy kiszakítsalak a szívemből, eltelt sok idő de sikerült. Márcsak megvetést érzek irántad, és undorodom tőled, most pedig - ragadtam meg karjánál fogva, s az ajtóhoz vezettem míg keservesen sírt - többet meg se lássalak itt és az életemben sem - kiabáltam magamból kikelve.

Mérgesen csaptam be az ajtót, szerencsémre nem szakadt ki a tokból. Az érzelmeim csatát vívtak bennsőmben, indulatok sorai játszódtak le a fejemben, mit tehetnék? Szellőztessem ki a fejem? Hallgassak zenét? Menjek el egy bárba?

Ideges voltam, viszketett a tenyerem. Tekintetem megállt az üveg vázán odasiettem hozzá s a falhoz vágtam rezzéstelen arccal. A váza darabjai hangos csörömpöléssel értek földet, az asztal mellett lévő székeket több különböző irányba hajítottam ahol némelyiknek fa lába is kitört, de ez egy cseppet érdekelt. A kanapéhoz siettem ahol a párnát ahol a nő ült kitéptem a kanapéból s dobáltam amerre csak tudtam. 

Hirtelen megálltam a szoba közepén, s eszembe jutott hogy a hálószobámban van egy üveg whisky az íróasztalom legalsó fiókjában, igen ezt kellett tennem, talán nem a legmegfelelőbb megoldás de a leghasznosabb a felejtésre, még a másnaposság nem érdekelt, csak felejteni akartam ezt az estét és Melaine emlékét, nem akartam rá gondolni, s cseresznye színű ajkaira mely oly szerelmesen csókolt mint évekkel ezelőtt

Sietősen lépkedtem az íróasztalom felé ahol a megszokott helyen megtaláltam az említett üveget, talán egy két deci hiányozhatott belőle, hipergyorsasággal tekertem le a kupakot s kortyoltam bele. Íze ismerősen marta torkom, de ez egy cseppet sem érdekelt csillapítani akartam a fájdalmat, a dühömet és az indulataimat amelyek egy perc gondolkodás időt sem hagytak tomboló szívemnek.

                                                                                     ~_~  

A földön ülve azon gondolkoztam hogy jutottam el idáig? Részegen feküdtem a parkettán s gondolatok sokasága lepte el fejem. Szégyelltem magam amiért ismét ilyen mélyre süllyedtem, és csak el akartam tűnni a Föld színéről. Ki akartam lábalni ebből a helyzetből, vissza akartam kapni a családom minden tagját, akiket Melanie miatt vesztettem el. Mindenről csak ő tehet, de aki mindig is mellettem állt az Dwayne volt, ő segített nekem minden nap hogy minél hamarabb kiheverjem ez az egészet. Szükségem volt a legjobb barátomra. Telefonom keresgéltem a zsebemben s tárcsáztam őt, de a hangposta jelentkezett. Nem akartam egyedül lenni a gondolataimmal, szükségem volt valakire aki megért és tudja mi is történik velem most. Egyetlen ember jutott eszembe, Rose Adams.

Az elektronikus naplóban minden diák általa megadott telefonszáma megadatott, szégyelltem magam, de tudtam hogy benne igazán megbízhatok, igazán kivételes lány. Szemeim boldogan csillantak fel mikor a lány is megadta a telefonszámát, s habozás nélkül tárcsáztam azt. Három csöngetés után fel is vette.

- Igen, Rose Adams, kivel beszélek? - hangja kissé megremegett mintha arra számított volna hogy egy bérgyilkos fogja hívni.

- Rose, ne haragudj a késői zavarásért Mr. Mendes vagyok. Egyébként nem tudom miért hívtalak fel, nem szabadna - nevetek föl - de itt volt, annyi év után és kicsit felöntöttem a garatra, kérlek segíts nekem, a lakásom darabokban áll - hangom megtört, s szinte elfogyott a hangom.

- Nyugodjon meg, küldje el SMS-ben a címet és sietek ahogy tudok - tudtam hogy számíthatok rá.

- Rendben - s bontottam a vonalat.

|| hey babies megérkezett a következő rész. Remélem tetszik, a következő rész garantáltan izgalmas lesz. Legyen további csodálatos napotok! Puszillak titeket💋

Ha gondoljátok nézzétek be a másik oldalamra