Szerelem a háborúban( Harry Potter fanfic.)

(12) Érkezés

Dorothea Hagriddal lépdelt egy hídon Roxmorts felé. Már 10 óra körül járhatott az idő, egyre melegebb kezdett lenni, a nap tűzőt, így a lány felvette a szalmakalapját, hogy ne kapjon napszúrást. A vadőr egész úton csacsógott, amikor hirtelen felkiáltott:

- Áh, itt is vagyunk!

Dorothea odanézett. Egy kis falucska állt előttük,ahol egy közeli táblán a Roxmorts felirat díszelgett. A házak nem voltak olyan nagyok, de mind hangulatosak voltak a piros redőnyökkel és a sok virággal a kertekben. Az első épület egy Három Seprű nevű kocsma volt, ami a külleméből ítélve rendkivűl népszerű lehetett, hisz látszódott, hogy újra van festve. Kicsit tovább menve a faluban zajlott az élet; mindenki vagy munkába ment, vagy vásárolt, kedvesen köszöntek Dorotheanak és Hagridnak, akik udvariasan visszaköszöntek. Elmentek egy pennabolt mellett,majd hamarosan meglátták egy postahivatalt, ahonnan sok fajta és színű bagoly repült ki.

- Mond csak Hagrid, hány galleon egy levélküldés?

- Hát az attól függ,hogy hány levelet akarsz elküldeni - gondolkodott félhangosan Hagrid,miközben befordultak egy utcába. - Egy levél általában 5 galleon, de változó. Na, menjünk szaporán, Leilaék már biztos várnak rád! Nos, ez itt balra Madam Pudifoot kávézója, az ott a Dervish & Durran varázslóbolt....

Hagrid csak beszélt és beszélt, miközben a Black lány már szép lassan kezdte megunni. Alig várta, hogy végre ismét megölelhesse Mehmetet és Hasretet, akik saját gyermekükként szerették őt, tanulási tanácsot  kérjen Bahartól, együtt olvassanak Aliciaval és kidumálhassa Michaelel és Leilaval Dobbyt, a Malfoy Kúriát és Damient, és persze ki ne hagyjuk az ígézői történteket, amiket vagy fél óráig mesélheti majd el nekik. Ahogy ezen gondolkodott, hirtelen már egy ház előtt álltak, ami hasonló volt,mint a többi, csak nagyobb zaj és gyerekzsivaj hallatszott belőle. Az egész házat egy jó nagy udvar vette körbe, telis - tele nyári virágokkal.

- Bevigyelek, vagy be tudsz menni? - kérdezte Hagrid letéve a ház elé a lány ládáját.

- Köszönöm, de nem kell. Szervusz Hagrid,örülök,hogy találkoztunk! - mosolygott Dorothea, mire Hagrid megölelte, és odébb állt.

A Black lány levette a kalapját, és bekopogott egymás után háromszor. Kellett egy kicsit várjon, hamarosan azonban magassarkú cipő kopogása hallatszott, zár kattanás és az ajtó kínyilt. Mielőtt Dorothea megláthatta volna az illető arcát, rögtön egy nő karjait érezte meg magán. Sötétvörös, vállig érő haj, kék ruha... Hasret volt az,aki megölelte őt.

- Anya! - kiáltott fel Dorothea, majd a lélegzete is elállt. Azt mondta,hogy anya? Tényleg azt mondta? Ám mielőtt bármit mondhatott volna, Hasret a szájára tette az ujját.

- Nem kell mondjál semmit, kislányom.

Közben már még valaki megjelent az ajtóban Hasret mellett; az ezüstösbarna hajú Mehmet volt az, aki szintén nem sokat változott a nyáron. Ő is megölelte,majd Dorothea végre beléphetett a házba. Legelőször egy takaros kis nappalit vett észre egy kandallóval, de mielőtt többet láthatott volna, hirtelen egy vörös hajú lány ugrott a nyakába, aki már egy kicsivel nagyobb volt nála; Leila volt az.

- Hugi, Dorotheat szerintem az egész család megfojtja! - nevetett a közeli lépcsőn állva a kockás inges Michael, mire Leila ránézett.

- Öcsi, 5 perccel idősebb vagyok nálad, úgyhogy ne hívják huginak!

A fiú szórakozottan vállat vont, miközben mindnyájan beléptek a nappaliba, ahol Dorotheat leültették az egyik, barna színű kanapéra. Az egész ház tele volt könyvespolcokkal, azokon pedig egy csomó könyv. A nappali egyik oldalán egy nagy konyha nyílt ki, ahol rögtön meg is pillantotta Bahart és Aliciat, akik éppen limonádét kavartak. Baharnak rövidebb haja volt, Alicianak pedig egy új fekete keretes szemüvege volt,ami hasonlított Harry szemüvegére.

- Ki kér limonádét? Lett sok, ebből jut mindenkinek, majd délután átviszek Malcolméknak is egy adaggal - mondta Bahar, majd miközben mindenkinek töltött egy adaggal, észrevette a vendéget. - Dorothea, már megjöttél? Akkor a házimanó mégis elhozott?

- Igen, Dobby elhozott - nézett rá Dorothea, miközben végre ki le tudta venni a megpakolt hátizsákját, amit szépen letett maga mellé a földre. - Elvitt az állómásra, ott pedig összefutottam Hagriddal,aki elkísért idáig. Egyébként szép ház, nagyon szép!

- Köszönjük! - mosolygott Mehmet, miközben megfogta a felesége és Bahar vállát. - Nem épp olyan nagy, mint a Malfoy Kúria, de nekünk ennyi bőven elég! Nem panaszkodhatunk.

- Oh, nem - nem, én őszintén mondtam! Tényleg szép a ház, rendezett,de mégis barátságos. A Kúria ezzel szemben maga a tökéletlenség a tökéleteségben. Úgyhogy ezt a témát lezártnak tekintem! Egyébként mi történt, amíg nem voltam itt?

Alicia nagy lendülettel lehuppant Dorothea mellé, majd hosszasan mesélni kezdett a tiszta hangján:

- Nos, először azt gondoltuk, hogy Mr. Malfoy elvitt a világ végére,aztán rájöttünk,hogy valószínűleg ki se engednek a házból, így meg se próbáltunk levelet írni. Nem úgy, mint a többi barátod, akik mivel neked nem tudtak írni, ezért megkérdezték Leilatól, hogy mi van veled. Ha jól emlékszem, valami Terry Boot és Isobel Macdougal keresett a Hollóhátból, és Daphne Greengrass a Mardekárból, ha nem számítjuk Ronékat és Hermionet a sorba.

- Te jó ég! - kiáltott fel Dorothea a fejére téve a kezét. - Sajnálom,hogy ennyi kellemetlenséget okoztam Terry, Isobel és Daphne miatt...

- Dehogy okoztál kellemtlenséget! - rázta meg hirtelen a fejét Leila. - Éppenséggel pont hogy összehaverkodtam Daphnevel és Isobellel, de már bocs hogy ezt mondom, de Terry rohadt idegesítő...

- Leila, légyszíves, beszélj szépen! - szólt rá Hasret a legkisebbik lányára, mire Michael és Dorothea halkan felkuncogtak.

Közben Bahar mindenkinek töltött limonádét, így hamarosan már a fél innivaló elfogyott a kancsóból. A család csak mesélt és mesélt, Dorothea pedig már nem tudta, hogy nevessen vagy csak mosolyogjon. Kiderült,hogy Ates, Percy és Bahar mindhárman10, illetve 5 kivállot szereztek a RAVASZ - on , így aztán már nem csak Percyt lehetett dícsérni.  Aztán végül Michael megérkezett a történet mesélési szempontból a múlt estéhez.

- Tegnap szép nyugodtan leültünk a kertbe vacsorázni, amikor BUMM! a semmiből minden a földön volt, mi kiabálva felálltunk, az asztalon pedig ott álldogált az a manó. Na, kérdezzük,hogy ki ő és hogy került mégis a vacsorázni közepébe...

- Aha, valahogy nem így beszéltél vele! Szegényt úgy leordítottad, hogy azt hitte,rossz házhoz jött és majdnem elment szónélkül! - rivált rá Alicia, mire Bahar is bólíntott. Dorothea hirtelen nagyon megsajnálta Dobbyt, mire Michael folytatta.

- Jó van, ideges voltam, belátom! Szóval megtudtuk,hogy valami nagy baj történt, és hogy Dobby ide kell hozzon téged, így Alicia kitalálta apáékkal,hogy azt hazudjuk neki,hogy nem fogunk visszamenni a Roxfortba, ő pedig elhitte. Csak hát utána annyira megörült,hogy elmondott valamit...

Csend telepedett az összes emberre a nappaliban. Dorothea felsóhajtott, majd a hátizsákja felé fordult és belenyúlt. Először a pálcája akadt a kezébe, majd megtalálta a piros bőrkötetes könyvet,amit keresett. Leila, aki látszólag a legizgatottabb volt, nagy erővel lehuppant Alicia és Dorothea közé, s rögtön megkérdezte:

- Michael mindent elmondott,de én még most sem hiszem el teljesen! Ti négyen most komolyan eltitkoltatok előlünk egy ilyen nagy titkot?

- Hát igen... - nevetett zavarban a Black lány. - Mind Hermione, mind Michael és Malcolm, mind pedig én megígértettük egymásnak, hogy nem mondjuk el senkinek ezt az egészet senkinek egyelőre. Sajnálom,hogy nem mondtam el nektek.

- És akkor tényleg ígéző vagy?

A fekete hajú lány kissé ledermedt; ő sem vallotta be még magának,hogy talán ő lenne, pedig a kétházas létéről kezdve a sikeresen megtanult pálca nélküli varázslatoktól át az álmaiig minden erre utalt. Ám mielőtt megszólalhatott volna, egy jól hallható, női hang gyorsabb volt nála.

- Igen, Dorothea ígéző. Akárcsak én.