Burning Inside [dramione] [BEFEJEZETT]

2. fejezet

A Szükség Szobájához igyekezett, sietett átvágni, szlalomozni a többiek között, de most valahogy minden diák kiözönlött a tantermekből és Draco egyre idegesebb lett. Tudta, hogy nem kellett volna ennyit a hálókörletben időznie, de ma nem érzett magában elég erőt, hogy próbálkozzon. Viszont, mint látható, önmagával babrált ki, így nehezebb dolga lesz. Egyik folyosóról a másikra, lépcsőről lépcsőre, zugról zugra igyekezett, a mocskos társai viszont sosem apadtak el, míg végül már előlük akart elmenekülni.

Jobb kanyar, bal, jobb, jobb, és végre, nyugalom, megérkezett.

- Mit pityeregsz, Malfoy? – szólt hozzá egy hűvös hang, amely elég ismerős volt, de a fiú mégsem volt képes beazonosítani, amíg Hermione Granger elő nem lépett az árnyékból.

Draco egy pillanat alatt összeszedte magát és felszegett állal lépett a lányhoz.

- Én nem látok itt senkit sírni, sárvérű. De ha ennyire szeretnéd, megríkathatlak – vonta fel a fél szemöldökét, várva a lány szemében felizzó tüzet. Szívesen szórakozott volna rajta.

Hermione viszont nem reagált. Állta Draco tekintetét szilárdan és mereven.

- Na mi az, Gran... - folytatta volna a piszkálódást Malfoy, de belevágtak a szavába.

- Jobb dolgom is akad, Draco – szólt a lány, ugyanazon az érdekes, hideg hangon, majd két kézzel mellkason taszította a fiút, aki zuhanni kezdett.

Draco Malfoy a zuhanás érzetéből magához térve felült az ágyban. Enyhén zihált, a szíve hevesen dobogott és még a homloka is verejtékezett. Visszadőlve a párnájára lepörgött előtte részletekben, miről álmodott, és mi is keltette fel. A kis piszok Hermione Granger meglökte? Merlinre, ennél még a Nagyúrral kapcsolatos álmai is hihetőbbek voltak. Bevillant neki a tegnap este is, amikor szerencsétlen módon összefutott a lánnyal, így elkönyvelte, hogy biztos ezért szőtte az agya ezt a balgaságot.

Épp lenyugodott volna, mikor észrevette, máris késésben van. Felkapkodta magára a ruháit és a talárját, majd sietős léptekkel igyekezett a Nagyterembe reggelizni. Amint befordult a széles ajtókon rászegeződött Piton tekintete. Lehetséges, hogy észrevette, tegnap este Malfoy felszívódott és aznapra feladta a gyakorlást. Draco elkapta a szemét, de ez a pár másodperc is elég volt, hogy ne maga elé figyeljen, mert összeütközött valakivel.

- Nézz az orrod elé! – bődült fel, ámbár tudta, hogy éppen ő volt az, aki nem tett így.

Az másik fél addigra már odébb állt, de a fiú felismerte a zilált barna hajat; a mocskos kis Granger volt az, újfent.

Dühösen vágódott le reggelizni Pansy Parkinson és a barátnői mellé.

- Kész vagy már a beadandóddal, Pansy?

- Ah, már régen, mégis mit gondolsz? – vetette oda foghegyről a lány.

- Nem tudnál segíteni egy kicsit?

- Jobb dolgom is akad. Ugye, Draco? – csúsztatta kezét a fiú combjára.

Draco Malfoy fejében viszont felcsendült egy mondat. „Jobb dolgom is akad, Draco". Az a mocskos kis griffendéles a keresztnevén szólította álmában? Ez őrület.

Lelökte magából Pansy kezét és kiviharzott a Nagyteremből. Ennyi értelmetlen hülyeség neki elég volt mára. Úgy döntött, kihagyja az óráit és inkább visszamegy a Szükség Szobájába. Ha hiszékeny bolond lenne azt gondolhatná ez a sok baromság a büntetés, amiért tegnap lusta volt.