Burning Inside [dramione] [BEFEJEZETT]

8. fejezet

- Tudhattam volna – szólalt meg végül, mire Draco kénytelen volt felnevetni.

- Tudtad is – nyújtotta ki felé a bal alkarját, ahol a Sötét Jegy díszelgett. – Biztos vagyok benne, hogy rájöttetek már.

Hermionénak muszáj volt magában igazat adni a fiúnak, hiszen Harryék úgy tekintettek Dracóra, mint egy halálfalóra, viszont a kettejük viszonyából annyira kizárult eddig a külvilág, hogy ez most mindennek ellenére sokként érte.

- Igazad van – bólintott. – De nekem ez így...

- Mondd meg, min változtat – csapott az alkarjára a fiú. Annyira jól indult az estéjük, nem fogja hagyni, hogy ezt használja a lány kibúvónak. Odahúzódott hozzá, megragadta a kezét és rátette az alkarjára. – Mondd meg.

Hermione tágra nyílt szemekkel bámulta a fiút, fogalma sem volt mit mondhatna. Mozdulni sem mert, csak érezte Draco bőrét a keze alatt a Sötét Jeggyel.

- Ez nem helyes – fogalmazta meg végül a semmitmondó válaszát.

- Ja, mert mindenképp ti vagytok a jó oldal, ugye? – prüszkölt a fiú. Felzubogtak az indulatai, nem tudta magát visszafogni. – És miért is? Mert mindenki ezt mondta? Hát képzeld, én gyerekkoromtól az ellenkezőjét hallgatom.

A lány húzta volna el a kezét, de Draco vasmarokba zárta és nem eresztette.

- Ti embereket öltök – sipította végső kétségbeesésében.

- Én nem öltem meg senkit! És... - vacillált Draco, majd rájött, hogy igazából nincs mit vesztenie – én nem akartam ezt. Vagyis nem úgy, mostmár nem – engedte el a lányt. Látta a szemében villanni a kíváncsiságot, magában pedig érezte, hogy ennyi hónapnyi titkolózás után jól esne kimondania, mit is gondol valójában. – Ez nem egy önkényes hobbi, amit magamnak választottam a kviddics helyett.

Hermione megszeppent a fiú őszinteségén, de még mindig nem tudta, hogy mit mondjon neki. Abban sem volt biztos, hogy jó döntés volt nem egyenesen kifutni innen. Draco a borért nyúlt és jó pár kortyot megivott belőle.

- Miért? – tette fel az egyetlen valamire való kérdését.

- Apám elcseszett dolgokat, szóval most én vagyok az, aki rendbe hozza azokat – vont vállat.

- De miért kell ez?

- Azért, hogy megvédjem anyámat, például. Vagy eleve a rohadt Malfoy nevet. Szerinted nem jöttem rá, hogy nem ez volt életem döntése? – nevetett fel keserűen. – De nem fogok bocsánatot kérni, hogy védem a családom.

Hermione feldolgozta a hallottakat, miközben végiggondolta, milyennek is látta Draco Malfoyt a tanévben. Ha körül kellett volna írnia, a fáradt és a megtört kifejezéseket használta volna.

Draco úgy érezte a lányra nézve, hogy felesleges volt kitárulkoznia, nem érti meg. Hogy is érthetné. Voltaképp, gondolta végig, ezt el sem várhatja tőle. Mélyet lélegzett utolsó próbálkozása előtt arra, hogy még jól alakuljon az estéje.

- Szóval mi legyen? Elmenekülsz, griffendél, vagy teszel nekem egy szívességet, amit aztán rögtön megbánhatsz, hogy itt maradsz és nem foglalkozol azzal, ami baromira túlnő rajtunk, és nem mellesleg ehhez – mutatott kettejükre -, nincs is köze.

- Miért akarod, hogy maradjak?

Hermione tudta, hogy a lelkiismeretének az elnyomásához többre van szükség az eddig hallottaknál, bár már a kitárulkozás is megérintette. Dracónak fel kell mutatnia valamit, ami megfogja őt, amire vonatkozhat később, mikor egyedül és álmatlanul hánykolódva az ágyban arról gondolkodik, végzetes hibát vétett e.