Csak egy tábor // Kempf Zozo

Harmadik Rész

- Én... - kezdtem, majd végig siklott a szemem a társaságon. A 3 fiú úgy nézett rám, mint akik életükben nem láttak embert, Patrik szinte könyörögve, Zozo kíváncsian, Márk pedig leplezetlen nemtetszéssel várta a válaszom. - Én azt hiszem, Zozóval- mondtam ki végül, mire Patrik arca felragyogott, Márké pedig elsötétült. Zozo pedig hátat fordított, felénk sem nézett. Mintha a telefonján írt volna valamit. Talán a barátnőjének...?
-Te normális vagy? - kérdezte Márk dühösen, amivel kirángatott a gondolataimból. 18 év alatt esküszöm még nem láttam ennyi dühöt a szemében. Talán mégis szeret? ÚRISTEN, vannak érzései?!
-Mi? Miért? - pislogtam rá értetlenül. Elképesztően magas volt, majdnem két fejjel magasabb mint én.
-Ez egy SRÁC- mondta, és a 'srác' szót pedig sikerült úgy kiejtenie, mintha valami betegség lenne, ami meg is ölhet. Egyre idegesebb lettem, nem szoktam meg Márktól hogy bele szóljon a dolgaimba. -Te is srác vagy- ráncoltam dühösen a homlokomat, amire Kamilla biztos hogy megjegyezte volna, hogy úgy nézek ki mint egy dühös kismacska. Aranyos, kicsi, senki nem veszi komolyan, de kárt tud tenni az emberben.
-De engem ismersz! - tárta szét a karját tehetetlenül. - Választhattad volna Petrát!
-Hogy elválasszam Patriktól? Köszi, kihagyom- meredtem rá szúrós tekintettel, és karba tett kézzel álltam a pillantását. Ezt a tekintetet látva Márk rájött, hogyha Zozo el akarna rabolni, simán megvédeném magam. Például lefejelném a térdét vagy valami🤷🏻‍♀️. Valószínűleg neki is ez a gondolat járhatott a fejében, ugyanis hirtelen elmosolyodott, mintha az előbbi vita meg sem történt volna, és a fiúkra nézett.
-Jólvan, mehetünk- vigyorgott, mire Zozo rám pillantott, majd bólintott, és intett hogy kövessük. A szobánk a másodikon volt, Márkék a szemben lévő szobába pakoltak, úgyhogy még közel is volt hozzám. A kis szobába belépve viszont megtorpantam, így Zozo sikeresen hátulról belém ütközött.
-Jól vagy? - kérdezte mögöttem, és magamon éreztem a pillantását. Csak bólintottam.
-Franciaágy - szólaltam meg.
-Tessék? - rakott félre az útból (szó szerint, meg emelt és arrébb rakott), majd szemügyre vette a problémámat. - Kár, imádok középen aludni -dobta le a csomagjait az ágy mellé, majd elterült az ágyon. Pár pillanatig kínosan ácsorogtam a szekrény mellett, majd az ajtóhoz léptem, és becsuktam magam mögött.
- Elmentél? - ült fel hirtelen az ágyon Zozo, de mikor meglátta, hogy az ajtónak dőlve kérdőn meredek rá elmosolyodott. - Hogy kerülsz ide? - kérdezte.
- Bejöttem az ajtón- vágtam rá mire még szélesebben elmosolyodott. -Nem úgy. Arra gondoltam, hogy mit keresel egy BMX-es táborban- kérdezte kíváncsian.
- Szeretem a BMX-et vontam meg a vállam. - Olyan kikapcsolódás féle a torna után.
-Tornázol? - kérdezte kíváncsian
- Hát igen, talaj tornáztam amíg Amerikában laktunk- vontam meg a vállam ismét.
-Jártál kint Amerikában? - kérdezte csodálkozva, már-már lelkes csillogással a szemében.
-Igen. Két évig laktam kint- vontam meg a vállamat megint. Magamat el is átkoztam ezért, tuti úgy nézhettem ki mint akinek idegrángása van. Marha jó. Gyorsan a telefonom kijelzőjére pillantottam, hogy megnézzem az időt, mire Zozo pár lépés alatt mellettem termett, és a háttérképemre meredt.
-Ez ki? - kérdezte rábökve a telefonomra.
- Ja, Daniel Seavey a Why don't we-ből. Ott voltam kb az összes koncertjükön- mondtam majd megvontam a vállam. Ismét. Jézusom! Zozo értetlenül meredt hol rám, hol a telefonomra, és tuti, hogy estig ezt csinálta volna, ha nem kopogtatnak az ajtón, mire mindketten arrébb léptünk. - Gyere - szólt Zozó, mire Patrik belépett a szobába. -Nem jöttök gurulni egyet? - kérdezte mire felcsillant a szemem és a bukósisakommal a kezemben kiléptem az ajtón.