Egy új világ titkai (Avatar ff) (BEFEJEZETT)

A nyomozás vége

Zuko álmosan nézett körül a szobában, és megállapította, hogy Katara még mindig alszik. A tűzidomár szinte az egész éjszakát ébren töltötte, ugyanis nem volt szíve felkelteni a lányt. Zuko olyan hat óra körülre tippelte az időt, ezért úgy döntött, hogy most már ideje lenne útnak indulniuk. Zuko odament hozzá, és percekig csak nézte a békésen szuszogó lányt.

- Katara... – szólította meg Zuko a vízidomárt, majd leült mellé az ágyra – Ébresztő, indulnunk kell tovább!

Erre a lány nagyot ásítva felült.

- A spigratok még mindig itt vannak? – kérdezte a szemeit dörzsölgetve Katara.

- Nem. Szerencsére pár órával ezelõtt elhagyták a fogadót – felelte Zuko.

Ezek után mind a ketten összepakoltak, majd útnak indultak. Zuko és Katara egész nap gyalogoltak, és csak egyszer álltak meg pihenni. Estefelé esőfelhők kezdtek gyülekezni az égen, és ezért sürgetővé vált, hogy keressenek maguknak valami szállást éjszakára. Szerencsére a lombkoronák mögül házak bukkantak elő, amik lassan egy falu alakját vették föl. A két fiatal az összes házba bekopogott, azonban sehol sem akartak szállást adni nekik.

- Bezzeg, ha elárulnánk nekik, hogy kik vagyunk, akkor rögtön beengednének minket – rúgott odébb dühösen egy kavicsot Zuko.

- Csak az a baj, hogy akkor veszélybe sodornánk a küldetésünket – sóhajtotta Katara.

- Igen, tudom – felelte idegesen Zuko, miközben nagy levegőt vett, és bekopogott az utolsó házba.

Rövid időn belül egy alacsony, kopasz férfi nyitott nekik ajtót.

- Elnézést, kaphatnánk szállást éjszakára? – kérdezte Zuko.

A férfi már csapta is volna be az ajtót, azonban Zuko odatette a lábát.

- Kérem, akkor legalább a lányt fogadják be! Csak egy estéről lenne szó! Tizenöt tűz népi aranypénzt fizetnék! – könyörgött Zuko.

- Rendben. Akkor a lány bejöhet – adta meg magát a férfi, mire Zuko odaadta neki a pénzt.

Katara rémülten pillantott a tűzidomárra. Nem igazán fűlött a foga ahhoz, hogy idegenekkel aludjon együtt.

- Ne félj, itt leszek a közelben – ölelte meg Zuko a lányt.

Ezek után Katara belépett a házba, és amikor körbenézett, a szája is tátva maradt a csodálkozástól. Szinte mindent színaranyból és selyemből készítettek, a szobáknak pedig minden egyes pontját értékesebbnél értékesebb tárgyak foglalták el.

"Nem értem, hogy miért nem tudta befogadni Zukót is" – gondolta magában Katara – "Hiszen itt akár húsz ember is kaphatna szállást."

A férfi nem volt hajlandó adni egy rendes szobát Katarának, hanem egy poros raktárban helyezte el a lányt éjszakára. Ha Katara nem lett volna fáradt, akkor szívesen kioktatta volna az illetőt a jómodorról, azonban az egész napos gyaloglás teljesen kimerítette az energiáit. A raktár egyáltalán nem volt kényelmes, de Katara tudta, hogy még így is jobban járt, mint Zuko.

Eközben odakinnt eleredt az eső, és ezért Zuko behúzódott az eresz alá.

"Ma se fogok sokat aludni" – állapította meg magában a tűzidomár – "Ez a helyzet arra emlékeztet, amikor a bácsikámmal bújkáltunk Azula elől."

A tűzidomár leült a földre, és a hátát az egyik ház falának támasztotta, majd megpróbált elaludni. Váratlanul a távolban megdörrent az ég, mire Zuko azonnal felkapta a fejét.