Élet a fertőzöttek világában

Hatodik Fejezet

Jó érzés volt boldog embereket látni ebben az elátkozott világban. Jason volt a sofőr. Nem is csodálkoztam rajta, mert senki nem vezetett olyan őrülten és esztelenül, mint ő. Maya és Pete egész úton beszélgettek a hátsó ülésen.

- Mesélj Maya, mi újság van mióta elszabadult a pokol?- kérdezte Pete.

- Hát hol is kezdjem?- szólalt meg Maya miközben az ablakon nézett kifele. Bár nem értettem, mi látnivaló van kint, mert amerre a szem ellátott vagy kihalt mezőt láthattunk pár kóborló zombival, vagy erdős rész volt mellettünk.

- Az egész úgy kezdődött, hogy egy-két hete motoros találkozó volt, mint minden hónapban egyszer. Összegyűltünk jópáran a törzshelyünkön. A közelin benzinkút mellett lévő Skull Of Cerberus Motel fogadójában. Rich éppen megtartotta a beszédét (Rich volt a bandavezér), amikor az egyik tagunk beesett az ajtón. Páran oda siettek hozzá és kérdezősködtek, hogy mi történt. „Egy csöves... megharapott." Ennyit tudott mondani, majd meghalt. Legalább is mindenki azt hitte. De amikor Rich fölé hajolt, hogy megnézze valóban meghalt-e, a halottnak hitt tag felült és Rich nyakából kitépett egy darabot. Ketten a bandából próbálták szétszedni őket, de még vagy három tántorgó személy tért be és megtámadták az éppen a közelükben lévő tagot. Ekkor még nem is sejtettem, hogy ezek élőholtak. Végig azt gondoltam, hogy csak pár buzi csöves az utcáról, akik a bajt keresik. De sikerült elég hamar rájönnöm, hogy tévedek. Amikor az egyik közülük felém tartott, hiába kiáltottam rá, hogy ne közelítsen, az a szerencsétlen csak jött. Fogtam a revolverem és szíven lőttem. Igencsak meglepődtem, hogy ennek ellenére is jött tovább. Csak akkor sikerült kicsinálnom, mikor a fejébe eresztettem a maradék lőszert. Mikor már elszabadult a pokol, fogtam magam, kirohantam a helyről amilyen gyorsan csak tudtam, felpattantam a motoromra és meg se álltam hazáig. De sajna itt is elcseszett volt már a helyzet- mesélte.

- Örülök, hogy jól vagy- ölelte magához szorosan Pete.

Út közben szinte végig a lányt néztem a visszapillantó tükörben. Voltam már együtt pár lánnyal, de Mayához foghatót még sose ismertem. Egy angyalbőrbe bújt vadmacska volt. Látszott rajta, hogy kemény fából faragták, nem tűnt egy pláza picsának. Azt hiszem kicsit meg is tetszett a csaj.

- Na, jól van elég lesz- szólt rá Pete-re mosolyogva.

- Sajnálom, de úgy örülök, hogy jól vagy- nézett rá a férfi. Nem tudtam eldönteni, hogy most az örömtől szökött könny a szemébe vagy a szomorúságtól.- De tudod, már csak te vagy nekem.

- És Rose!?- vetette rá a mellette ülő férfira szép szemeit.

- Rose...- tekintett ki elcsukló hanggal az ablakon. Biztos azért, hogy ne lássa Maya a könnyes szemeit.

- Csak nem?- kérdezte a lány

- De ! Őt is elkapták... A saját kezemmel kellett végeznem vele- válaszolta szipogva.

- Sajnálom – mondta a lány, miközben megfogta Pete vállát.

Pete ekkor valamivel nyugodtabb lett, közben beértünk a városba. A látvány itt is ugyan olyan volt, mint New Wood-ban. Kihalt utcák, szeméthalmok minden felé, betört ablakok és ajtók, hullák mindenhol, mikből már a madarak lakmároztak, de.. kóborló sehol. Ezen meg is lepődtem.

- Hogy a faszba lehet az, hogy egy kibaszott kóborló sincs sehol?- tettem fel a kérdést,miközben kémleltem a környéket, ahogy haladtunk.

- Testvérem! Honnan kapartad össze ezt a szerencsétlen félnótást?- kérdezte tőlem Jason, miközben épp Pete-re nézett a tükörbe.