Ti és Én

1.rész

A leírtak mind a képzeletem szüleményei, semmi közük sincs a valósághoz.
Ha mégis, az kizárólag a véletlen műve.
Kérek mindenkit, hogy ezek tudatában olvasson tovább!
Élvezzétek! :)

Egész életemben erre a pillanatra vártam. Ez előtt a kapu előtt akartam állni, hogy mosolyogva lépjek be a diákokkal teli, modern és szép épület területére. Most itt állok a bőröndömmel és a hátizsákommal, viszont az érzés közel se olyan boldog, mint amit megálmodtam. Az elkerítő fal inkább egy börtönére hasonlít szögesdróttal a tetején, az épület falai már szinte szétesnek, és közel se túl barátságosak a falon belül lévők.
A taxi már elment, anyuék több száz kilométerre, a koli és a többi pedig kifizetve, szóval nincs visszaút. Páran lézengenek csak az udvaron. Ránézésre senki meg nem mondaná, hogy van itt nem ember. Pedig valószínű van, nem is egy darab. A sulival közvetlen szemben álló, kisebb épület felé veszem az irányt, ami elméletileg a kollégium. A portán elkérem a kulcsomat a második emelet kilences szobájához és felcibálom a bőröndömet a lépcsőkön.
Furcsa mód, az egész épület kihaltnak hat. Hallok hangokat a szobák ajtaja mögül, de szavakat nem tudok kivenni. Az egész egy kicsit horror hatású. Már várom mikor ugrik ki valami a padlóból. Felnézek az egyik ajtóra, hogy vajon mennyit kell még mennem. A szám kilences, szóval lenyomom a kilincset. Már vannak itt és az ajtó is nyitva van. Ami viszont meglepetés, hogy az ajtó túloldalán két srác nagyon jól érzi magát. Egyikükön sincs póló és egy barna hajú srácon nadrág se. Érkezésemre felém néznek, én pedig vörös fejjel kezdem el visszacsukni az ajtót.
-Bocsi!-Kiáltom el magamat zavaromba. Hát, ez a tanév jól kezdődik. Az ajtó félúton megakad, a 2 srác pedig lecsap rám. Az egyikük visszaránt, a másik pedig becsapja az ajtót. A földön kötök ki, a kék hajú srác pedig rám mászik.
-Nocsak, nocsak, egy váratlan vendég.-Az első, ami föltűnik, hogy jó illata van. A másik, hogy a szemfogai túl élesek és nagyok, hogy emberiek legyenek.
-He. Hello.-Motyogok halkan.
-Szállj le róla vérszívó!-Rúgja oldalba a barna hajú srác, ami miatt konkrétan lerepül rólam. Már megkönnyebbülten ülök fel, ameddig ő nem mászik rám.-Ő az enyém.-Enyhén pánikolva nézek bele a vágytól izzó szemeibe, amin az öltözete se segít. Megszagolja a nyakhajlatomat.-Kellemes illatod van.-Valamiért nem tudom eldönteni, hogy a tusfürdőmre, vagy másra gondol ez alatt.
-Azt hiszem, rossz szobába jöttem.-Elkezdenék hátrálni, de a másik megakadályoz ebben.
-Kellemes, de nem különleges. A jobb fajtából való.-Kezdek egyre jobban összezavarodni. Az ajtót szinte kirántják a helyéről. Egy rémült tekintetű, rózsaszín hajú, alacsony fiú és egy nagyon mérgesnek tűnő, magas, feket hajú srác áll meg az ajtóban.
-Náriel! Lyn! Elengednétek?-Megkönnyebbülök mikor végre elszabadulok a fiúk fogságából, viszont ez után szembe kell néznem a nagyon mérges sráccal.-Mit keresel itt?!-Kér számon azonnal.
-Sz.szoba ki.kilenc.-Zavaromban össze-vissza kezdek mutogatni és nem enyhén dadogni. Mivel a kezemben van a kulcsom, így kiveszi a kezemből és megnézi.
-Ez a hatos szoba.-Az egész testem megremeg a hangjától. Kinéz az ajtóra és elsötétült tekintettel néz vissza a két srácra akik a világért se néznének rá. A kezembe nyomja a kulcsomat.-Pinky. Kísérd el. Én elszámolok ezekkel a jómadarakkal.-A rózsaszín hajú fiú kihúz a szobából. Visszanézve még látom, hogy a nagydarab elindul feléjük és maga mögött becsukja az ajtót.
-U.ugye nem bántottak?-Felveszi a földről a bőröndömet Pinky. Tovább indul folyosón. Nemlegesen megrázom a fejemet és én is elindulok.-A nevükben is bocsánat.... rég voltak közösségben, ennyi idegen illat között és ilyenkor megőrülnek. Főleg Náriel úrfi.-Én mondjuk inkább kanosnak, mint sem őrültnek mondanám őket.
-Úrfi?-Érdeklődök. A srác rám néz, a szája elé kapja a kezeit és leguggol. Sírni kezd.
-Meg fog ölni!-Kiált fel hangosan. Nem tudom mit kéne csináljak, szóval a vállára teszem a kezemet. Pinky rám néz és a nyakamba veti magát. A hatos ajtó újra kinyitódik és az egyetlen ember jön ki rajta, akinek nem tudtam meg az elmúlt két percben a nevét.
-Kezd elegem lenni abból, hogy én vagyok az egyetlen komoly köztünk.- Egy gyors ütéssel leszedi rólam a rószaszín hajú fiút és elindul visszafele. Furcsálló tekintettel nézek a két személy felé. Lehajolok a bőröndömért és elindulok a szobám felé. Kissé idegesen nyitom ki a szobám ajtaját, ahol szerencsére nincs senki. A szoba kisebb. Csak egy emeletes ágy van, szóval gondolom ketten leszünk. Hála az égnek. Nem lennék képes plusz három emberrel egy szobában élni legalább négy évig. Kiterülök az alsó ágyon és feldolgozom a történteket. Hogy én mennyire szerencsétlen tudok lenni....
-Hali!-Nyit be egy idegen a szobába. Felnézek és meglátom a srácot az ajtónyíláson keresztül kukucskálni.
-Te is benyitottál a hatosba?-Érdeklődök szenvedve a sráctól.
-Aha. Egy fekete hajú srác tartott fejmosást, majd kiküldött, hogy az a hatos szoba.-Felkelek az ágyról és felé nyújtom a kezemet.
-Giaga Robert.-Mutatkozok be illedelmesen a srácnak.
-Arty Kentin.-Kezet fogunk. Embernek néz ki.-Te is ember vagy?-Teszi fel helyettem a kérdést.
-Igen.-Kedvesen rám mosolyog, ami lenyugtatja az én kis felzaklatott lelkemet. Kicsit kellemetlen csendben kezdek el kipakolni. Alapvetően meg kéne ismerkednünk, de nem vagyok egy szociális lélek. A beszélgetéseim is úgy szoktak kinézni a telefonomba, hogy nehezen kérdezek valamit, a másik válaszol és ennyi.
-Te se erre számítottál, igaz?-Töri meg a csendet hirtelen Kentin.
-A képek alapján teljesen másnak tűnt.-Válaszolom meg a kérdést szégyellősen.-Kezdek egyre jobban elbizonytalanodni.-Becsukom a kis szekrényem ajtaját, a bőröndöt pedig feldobom a tetejére.
-Én is. Nincs kedved körülnézni?-Ő is becsukja a szekrénye ajtaját. Mosolyogva egyezek bele az ajánlatba.-Azt hallottam, hogy a színvonal nem változott. Viszont, a másik fajról tanulni akaró ellenséges lényeg miatt, kénytelenek voltak biztonsági lépéseket tenni.-Ez jogos, de talán mégse kellett volna egy kész erődöt létrehozni. Azért örülök, hogy őt kaptam szobatársnak és nem egy őrjöngő, minden apróságon felcseszi magát személyt. Mondjuk, ebből, még bármi kisülhet.
Az udvaron és a folyosókon szinte sehol senki. Ez elég furcsa, de gondolom ők majd később jönnek. Az iskola belülről se néz ki jobban. A termek zárva vannak. Az épület három emeletes és olyan, mint egy téglatest. Középen van a lépcsős folyosó, ami felvezet az összes emeletre és a tetőtérre, bár az utóbbi le van zárva. Az épület mögött van egy focipálya, aminek az egyik felén van két kosárpalánk. Esős, vagy hideg időre egy egy 2 emelet magas tornaterem van az épület jobb felében.
-Ez itt a 11.A.-Mutatok rá a harmadikon egy ajtóra.-Ez lesz az én termem. Remélem kapok pár normális osztálytársat.-Mint kiderült Kentin az B-be fog járni. Kissé még feszélyezve érzem magam a folyosókon, de kellemesen elbeszélgetek Kentinnel.

***

Másnap. Mi lehet jobb, mint mások sikítozásaira kelni? Bármi. Főleg, ha még az ajtót is rátok töri egy tanár. Egy papírt tart a kezébe. Ránk néz, megigazítja a szemüvegét és elkezd írni.
-Két ember, minden testrész megvan, látszólag lelki problémájuk sincs....-Ránk néz és angyalian elmosolyodik.-A reggeli hattól fél nyolcig igénybe vehető.-Becsukja az ajtót, én pedig rémülten nézek le Kentinhez.
-Ez meg mégis mi volt?!-Akadok ki. Kentin legalább ugyanennyire össze van zavarodva.-Nem akarsz átkéretőzni az osztályomba?-Nézek rá kiskutya szemekkel.
-Ha nagyon rossz lesz, semmi akadálya.-Kiszáll az ágyából és kihúzza a függönyt. Én majdnem leszédülök az ágyról, Kentin pedig hátraesik. Egy srác feje lóg az ablakunk előtt. Megjelenik a fej tulajdonosa és nagyban hahotázva egy társával visszateszik a fejét.-Átiratkozom!-Gondolja meg magát nagyon gyorsan Kentin. Felkel és visszahúzza a függönyt.-Vissza fogjuk mi még sírni a tegnapi napot.-Egyet kell értsek vele. Lemászok az ágyról és óvatosan kinyitom az ajtót, hogy kilessek a folyosóra. Két diák smárol az ablak előtt, a többiek futkosnak és őrjöngenek. Az egyik diák például farkasként elkapta egy másik lábát, aki a farkas fejét ütögeti. Visszacsukom az ajtót és kulcsra is zárom. Meg fogunk halni.

***

Direkt késve indulunk el. Egész úton a körülöttem lévők tekintetét éreztem magunkon. Ami viszont még furcsább, hogy elkerülnek. Mindenki. Ami egyrészt megnyugvás, másrészt nagyon kiakasztó. Vagy a megfelelő pillanatra várnak, hogy megehessenek, vagy én nem tudom. Mérgezők vagyunk.
-Szerinted mi bajuk?-Kérdezem suttogva a mellettem sétálótól, aki legalább ugyanolyan aggódó fejet vág , mint én.
-Ha én azt tudnám....-Motyog az orra alatt. A termünk előtt elválás előtt megvárjuk a csengőt.-Hány perc van még vissza?-Ránézek a karórámra. Max egy perc. Vagy egy kicsit siet az órám, vagy a sulié késik. Mielőtt közölhetném a pontos időt, megszólal a csengő.-Akkor.... éljük túl!-Egymás kezébe csapunk búcsúzóul. Igazából ő felemelte a kezét én pedig belecsaptam. Még megvárom, hogy bemenjen és csak utána megyek be a terembe. Keresek még egy üres helyet. Nincs sok pad a teremben és egész távol is vannak egymástól, így kiválasztom az egyetlent, ahol senki más nem ül. Középen nekem pont jó lesz. A tanár éppen figyel rám és biztos nem csórja el a cuccaimat, nem küld ki sehova semmiért és ilyenek. Az ajtó egy pillanat alatt csapódik ki és belép rajta egy magas, szemüveges tanár ingben, farmerben, egy övvel. Magyarul semmi extra. Szinte rögtön és azonnal kiszúr, ami egy extra gombócot hoz létre a torkomban. Ennyire feltűnő, hogy ember vagyok vagy mi?

Nehéz és furcsa indítás, de remélem tetszett! Nem tudok mondani nektek frissítés időpontokat, örülök kétheti egynek is. Mindenesetre maradjatok velem, ha kíváncsiak vagytok a folytatásra ;D

Mondjuk, nem lennék meglepődve, ha ez nem nyerte volna el a tetszéseteket, de jobb lesz, jobb lesz xD