Kpop Yaoi One-Shots

Walkin' In The Rain~TaePyo

~P.O szemszöge~

Esik az eső. Tökéletes pillanat szombat délután egy kis sétára, persze esernyő nélkül. Szeretek ilyenkor kiülni a tóhoz naplementekor. Most is utamra indulok, minden kellő tényező megvan. Nincs félnivalóm, eddig még soha nem lettem beteg.

A legtöbb ember siet menedékbe a csapadék elől. Nem értem őket... Ekkor kell pedig kimozdulni. 

Szokás szerint a tavacskához megyek ki, a kedvenc padomhoz. Csak néztem, ahogy egyre több esőcsepp csapódik a víz felszínébe, ezzel hullámzó köröket képezve.

Már egy ideje itt ülök, teljesen átáztam, de egyáltalán nem fáztam.

Felnézek az égre és hagyom, hogy arcom átjárják a hűsítő vízcseppek. Elkezdek gondolkozni az életemen. A legjobb barátom külföldre költözött, a szerelmem elhagyott, anyukám meghalt. Szán valami jót is nekem a sors?

Mintha Isten hallaná gondolataim, lépteket hallok. Pontosabban, valaki ugrál a pocsolyákba. Tudjátok, az a tipikus 'csattogós-fröccsenős' hang. Nem fordulok oda, kedvem sincs.

-Nem fogsz így megfázni?-és elém pattog a fiú, megáll és felém tartja az esernyőjét.

Még ülve is látszik, hogy alacsonyabb nálam. Pufi arca van, ami egy nagy babává teszi. Sárga esőkabátot visel, a kapucnijával a fején. Nyakánál meg van kötve masnira, ezzel fokozva a gyermekiességét. 

-Még soha nem lett bajom, de nem is érdekel.

-Bármikor lebetegedhetsz. Nem akarom, hogy szenvedjél...-aranyos hangja egy védelmező angyaléhoz hasonlít. Mintha Isten leküldte volna egyik angyalát. Bár ki tudja...

-Miért törődsz velem...?

-Mert érdekel a többi ember. Fáj azt látnom, ha más ember rosszul van. Amúgy Lee Taeil vagyok.

-Pyo Jihoon.-keze puha és meleg.

-Gyere, sétáljunk egy kicsit. Akkor kevésbé fogsz fázni.

-Rendben, bár így sem fázok.

Felállok a padról, és céltalanul elindulunk valamerre. Esernyőjét magam felé tartom, ragaszkodik hozzá. Rajta az esőkabátja van, így ő is védett a csapadék elől.

[Taeil]-Mennyi idős vagy, ha szabad kérdeznem?

[P.O.]-28.(koreai év szerint)

[Taeil]-Ah, kis fiatal. Én 31 vagyok. (szintén koreai év szerint) (Amúgy most tekintsetek el attól, hogy Taeil katonaságban van---)

[P.O]-Wow, sokkal fiatalabbnak látszol, hyung.

-Tudom, már hozzászoktam, hogy fiatalítanak. Csak Taeil.-kuncog egy aprót.

-Én barátok körében csak P.O vagyok.

-Cuki kis becenév.-mélyen beleszippant egyet a levegőbe.

[Taeil]-Imádom ezt az esőszagot.

[P.O]-Én a hűvös időket.

[Taeil]-És tényleg soha nem leszel beteg?

[P.O]-Nem. Már hozzászoktattam a szervezetem.

[Taeil]-Jó neked. Én még ilyen időben is már szétfagyok.

[P.O.]-Most is fázol?

-Kicsit, de kibí--leveszem magamról pulcsimat és behúzom őt az esernyő alá. 

Esőkabátját kigombolom és leszedem róla. Rajta egy vastag, látszólag bundás  pulóver van, arra húztam rá a saját hosszúujjúmat, majd vissza rá a sárga, eső elleni ruhadarabot.

[P.O]-Így már jobb?

-I-igen... K-köszönöm...-teljesen elpirul, majd kis hezitálás után egy apró puszit nyom az arcomra. 

Aranyossága megmosolyogtat, főleg ez a kicsiny tette. Magamhoz ölelem, jól esik a közelsége. Mellkasomba fúrja a fejét, majd megszólal:

-P.O... Lehet egy kérdésem?

-Persze.

-M-megcsókolhatlak?

Állát megfogva fordítom magam felé arcát. Szemeiben megcsillan egy kis félelem, ezért nem váratom sokáig, ajkaira hajolok. Mivel egy "kicsit" alacsonyabb nálam, így fél kézzel egyik combja alá nyúlok, ő felugrik és megkapaszkodik. Lábait derekam, karjait nyakam köré fonja.

Az esernyőt magunk felé tartva mélyítjük el a csókot. Apró ujjai elindulnak felfelé tarkómon, mire jólesően belesóhajtok a csókba.

Mikor már mindketten kifogyunk az oxigénből, pihegve, duzzadt ajkakkal válunk el egymástól.

-Ígérd meg, hogy te nem fogsz itthagyni... Kérlek... Nem akarok még több fontos embert elveszíteni...-könnyes szemekkel néztem az övéibe.

-Megígérem, hogy SOHA nem foglak elhagyni. Az életem árán se. Mondjon bárki bármit.-és újra megcsókol.

-Te vagy az én angyalom.-egy pillanatra elválok tőle, majd újra párnácskáira tapadok.

Végre érzem, hogy valakinek fontos vagyok, és szeret.

~Vége~

by:jihayongswifeu