Time and space in wizarding world

3.rész

A TARDIS felé az utam aránylag zökkenőmentesen telt, bár egyszer elakadtam és segítséget kértem egy diáktól. Bár válaszolt a reakciójából azt szürtem le, hogy fél tőlem. Remélem már nem tart ez sokáig, nem szeretem ha félnek tőlem. Kivéve persze az ellenségeim. Vagyis azt sem szeretem, csak előnyömre fordíthatom.

 A TARDIShoz érve előszőr úgy tűnt minden rendben van, de ahogy megkerültem észrevettem, hogy az ajtaja nyitva van. Én úgy emlékszem, hogy bezártam, de lehet, hogy tévedek, mivel kulcs nélkül kinyitni elméletileg lehetetlen. Kivéve annak aki a tulajdonos, aki jelen esetben én vagyok. Szóval, nem teljesen értem, de nem baj, menjünk be. 

Óvatosan léptem be, és amit láttam meglepett. Volt bent egy ember. De nem felnőtt, hanem egy diák. Egy lány. 

"Helló!" Köszöntem neki, mire megfordult. Egy picit megijedt, de nem úgy nézett ki, mint aki fél. Ez jó jel. "Ki maga?" Kérdezte meglepően bátran. "Én? Jhon Smith. És te? Végülis te vagy a vendég ebben az esetben. És mégsem szólíthatlak kis griffendéles lánynak. Már akkor, ha griffendéles vagy, és nem csak viccből kérted el más talárját." "Hermione Granger, uram." 

"Áh, Miss Granger, már hallottam magáról... rólad. Magáznom kéne a diákokat? Itt úgy szokták, igaz?" Kérdeztem, mivel elég furcsa érzés magázni egy gyereket, de ha itt így szokás akkor illetlenség lenne nem. "Rendszerint szokták, de ahogy gondolja, uram." " Rendben ezt még meg kell szoknom... Maga nagyon okos, nem igaz?" Nem csodálom, hogy ő volt az, aki kinyitotta a TARDISt. "Sokan mondják." Válaszolt félénken. 

"Én úgy tudom, hogy minden diáknak a hálókörletében kéne lennie." Tettem enyhe célzást arra, hogy mit csinál itt. "Igen, én csak láttam ezt a fülkét, és eddig nem volt itt, ezért megnéztem. Láttam már belülről nagyobb sátrakat és házakat, de ez óriási. A magáé?" "Igen, az enyém. Igazából végtelen. És ez nem varázslat." 

"De, akkor hogyan?" Kérdezte kíváncsisággal. "Ebbe inkább most nem menjünk bele. Kérdezhetek valamit?" Próbáltam terelni a témát. Egy apró bólintás volt a válasz. "Te nem félsz tőlem? Eddig bárkivel találkoztam, félt egy kicsit, bár nem kellene." Néztem rá őszintén. "Nem tűnik veszélyesnek." "Azért csak ne becsülj le." Vágtam közbe kicsit oldva a hangulatot. Úgy tűnt picit mosolyog, ezzel elértem a kívánt hatást. "Úgy értem ha bántani akarna, már megtette volna, és nem beszélgetne velem. Azért félhetnek magától, mert úgy néz ki, mint egy ismert halálfaló. De szerintem nem az." Válaszolt. 

"Te tényleg okos vagy. És figyelsz is, ez jó. Úgy értem, akivel eddig találkoztam, az vagy nekem esett, vagy félt. Mondjuk én se gondolnám magam gonosznak. Bár nem biztos, hogy így elbeszélgetnék magammal. De nehogy félreérts, nem vagyok halálfaló, és sose ártanék neked, vagy a barátaidnak." 

"És mégis ki maga Mr. Smith?" Kérdezte. Éreztem, hogy előbb vagy utóbb eljutunk ehhez a kérdéshez is. "Maradjunk annyiban, hogy csak egy utazó, aki nagyon messzire utazott." Kis szünetet tartva hozzátettem "Na de most már biztos keresnek téged a barátaid." "Igen, persze. Bocsánat, hogy raboltam az idejét." "Semmiség, csak legközelebb inkább ne gyere be ide egyedül. Nem lenne jó, ha a TARDIS véletlenül úgy észlelné, hogy itt vagyok és materizálódna az időörvénybe." Mondtam mintha egyedül lennék, remélve, hogy elment, és nem hallotta, de nem volt szerencsém.

"Mondták már magának, hogy furcsa? Materizálódni az időörvénybe?" Kérdezte meg furcsán. "Mondták már magának, hogy ne akarjon tudni mindent?" Kérdeztem vissza. Nagyon úgy tűnt, hogy nem akar visszamenni a többi gyerekhez, bár valószínűbb, hogy csak kíváncsi. 

Fél perc után, mivel még mindig nem mozdult, úgy értelmeztem, hogy bár ki nem mondja, érdekli ez az egész. Így fogtam magam, és elindítottam a TARDISt. "Most mit csinál?" Kérdezte, de válasz helyett inkább figyelmeztettem. "Kapaszkodjon Miss Granger! Ha csak nem kíván elesni." Erre értetlenül nézett, de azonnal megfogta a korlátot, amint a TARDIS elindult.