16. Fejezet: Csönd

96 7 0
                                    

A plafonból leereszkedett egy tv és Német kérdően nézett rá. Valami fura szagú gáz kezdett el beszivárogni. Próbálta becsukni a szemét, de a gáz hatása miatt fájt neki az, hogy becsukta a szemét. A tv kijelzőén hirtelen megjelent EU és USSR. Hallotta ahogy előre megterveznek mindent. Német elfordította a fejét, de a tv követte a fejmozdulatát. Próbálta lehajtani, de egy kis áramütés érte ekkor. A képek és hangok folyamatosan változtak azokra akik miatt szenved. A lány arcán egy könnycsepp futott végig. Nem hitte el, hogy még Olasz is ellene volt. Elkezdett benne motoszkálni az az érzés, hogy talán mégis hallgatnia kéne Reich-ra. Ezt a gondolat menetét egyből elhessegette. Nem akart ismét szenvedni, most kivételesen a saját baromsága miatt. A gáz elkezdett eltűnni és helyette friss levegő szállingózott be. Vett egy mély levegőt és ez segített neki legyőzni a rajta elhatalmasodó bosszúvágyat. A tv visszament a helyére és Német lenyugodott. Az ajtó kinyílt és belépett rajta az apja.

-Szia. Tetszett a kis vetítés?-kérdezte mosolyogva, ami inkább vicsorgásnak felelt meg. Német észrevett a kezében egy tál levest.

-Honnan szerezted meg ezeket?! Mert az biztos, hogy Belgium a létezésekről SE tudott!

-Látom még mindig nem realizáltad, hogy mire vagyok képes.-leült elé.

-Most komolyan etetni fogsz?

-Most úgy teszel mintha nem ismernélek. Pontosan tudom jól, hogy egy egyszerű kanál is veszélyes tud lenni a te kezedben.-Német hasa abban a pillanatban korgott egy nagyot és Reich arcán megjelent egy győztes félmosoly. Német vett egy mély levegőt.

-Ha erről bárkinek is beszélni mersz...

-Kinek tudnék? Belgiumnak meg miért mondanám el?

-Mert talán egy manipulatív pszichopata vagy?

-Családi örökség.-felelte frappánsan amire még Német se számított.-Biztos nem akarsz harcolni? Ha Svájc vagy bármelyik másik rokonod szeretne, már rég érted jöttek volna. 

-Biztos keresnek!

-Meine kleine Engel kérlek, ne hazudj magadnak. Ha jól számolom két nap telt el.-Német szemei tágra nyíltak. Reich Német mellé állt és megfogta a vállait. Felnézett rá Német.

-Ha most valamit belém szúrsz...

-Miért tenném? Azt majd a legvégsőbb esetben.

-Most örülnöm kéne?

-Aha. Na de, képzelj el egy világot, ahol te vagy a főnök. Ahol helyetted dolgoznak és tisztelnek! Nincs EU, NATO és a többiek akik megszabják a dolgokat. Csak te! Természetesen segítek az uralom elnyerésében és mikor beállt a béke én elmegyek. Deutschland über allen!(Németország mindenki felett)-mondta ezt pszichopatán mosolyogva. Német a tükörbe nézett és tisztán látta maga előtt azt a képet. Egy picit vonzotta a hatalom. Vett egy mély levegőt.

-Nem köszi, kihagyom.-Reich leült Némettel szembe és megkavarta a levest. 

-Kérsz? Látom kopognak a szemeid az éhségtől.

Német hezitált egy picit, de az éhség hatalmasabb volt.

-Jóh.. -Reich elkezdte etetni Németet. Miközben beállt a kínos csend. Német meglepődött, hogy apja még mindig ugyanolyan jól főz. 

-Látom ízlett.-mondta ezt egy győztes mosollyal.

-Kuss. 

****************************************

Svájc kinézett az ablakon.

-Kezd elállni a hóvihar!-mondta boldogan.

-Akkor irány Németért. 

-Még várjunk Orosz. Szerintem mind kettőnk látott már olyat, hogy egy vihar kezdett csendesedni, de aztán egy másik sokkal nagyobb követte.

-Igaz.

Mindkettő türelmetlen volt és a perceket hosszú óráknak érezték, amik kínzóan lassan teltek el. Svájc az ablakhoz sétált.

-Öltözz, megyünk érte.-szólalt meg hirtelen. Mindkettő felöltözött és felvették fegyvereiket. 

Kimentek és Svájc rendíthetetlenül haladt előre a térdig érő hóban. Orosz szó nélkül követte. Egyre beljebb haladtak az erdőben és kezdett kirajzolódni a ház körvonala.

-Biztos ez az?-kérdezte Orosz. Mikor a ház elé értek.

-Igen.

-Oké. Akkor csak utánad.

Bementek és Svájc intet Orosznak, hogy suttogjon. Svájc nehezen megtalálta a lejáratott és lemásztak.

-Svájc nevezz idiótának, de erről a helyről csak úgy sugárzik a gonoszság..-suttogta.

-Ezzel nem csak te vagy így... Ne nyúlj semmihez! Ha látsz Belgiumot, ne öld meg!-suttogta Svájc és elkezdett előre menni. Mélyen titokban reménykedett benne, hogy Reich halott és csak Belgium szórakozik velük. 

Lassan odaértek a kínzókamrához és benéztek. Svájc amint meglátta, Reich hátát egy halk "Scheiße" hagyta el a száját. Nem hallották, hogy bent mit beszél Némettel, de azt mindkettő látta, hogy Német elég hevesen tiltakozik. 

-Menjünk be és lőjük le Reich-ot!-suttogta Orosz és még így is lehetett hallani a hangjában az indulatosságot. 

-Nem.-mondta halkan.

-Mert?!-kérdezte Orosz kissé hangosan, amire Svájc a szája elé tette a mutatóujját. Ezzel jelezve, hogy halkabban.

-Mi van, ha valamit adott Németnek ami miatt, ha Reich meghal akkor ő is megfog?! Meg amúgy is, nem tudjuk, hogy Belgium pontosan hol van és nem akarom, hogy hátba támadjon minket.-Reich odament az ablakhoz. Pontosan Svájc előtt áll. Svájc szíve a torkában dobogott és közben reménykedett benne, hogy nem látja őket. Visszafordult Némethez Reich és Svájc megkönnyebbülten lélegzett fel.

-Ebben igazad van...-suttogta.-Akkor mi legyen most?

-Most azonnal elhúzunk innen és este jövünk vissza, de akkor tényleg Némettel fogunk távozni.-Orosz bólintott és sietősen elhagyták azt a helyet. Amint beléptek Svájc házába feltámadt a szél.

-Most szopat minket az időjárás?!-tette fel a kérdést Orosz.

-Igen és ahogy nézem ebből ismét egy hóvihar lesz.

-Édes istenem... De jól láttam, hogy amikor Reich előtted állt lefagytál?

-Jól. Hidd el, őszintén reménykedtem benne, hogy nem él és csak Belgium hitette el ezt velünk.

-De mégsem. Amúgy jól láttam, hogy Német előtt volt egy tál?

-Igen. Legalább nem éhezteti.

-Legalább... Akkor ma este visszamegyünk?

-Orosz, ebből ismét hóvihar lesz és én hóviharban nem fogok odatalálni. Nem vagyok Német!

-Jó-jó... Akkor tervezzük meg, hogy hogyan hozzuk el Németet.

-Ez egy jó ötlet.

"Sweet Dreams Are Made of this.."(Countryhumans)Où les histoires vivent. Découvrez maintenant