REQUIEM » h.s. [befejezett]

HOSTIAS.

HOSTIAS.   -   ÁLDOZATOK.

"Kérem, mondják el Marának, hogy szeretem."

- Én is szeretlek Harry és nagyon fogsz hiányozni. - mondta ki Mara a megváltó szavakat, Harry könnyes arcára mosoly húzódott.

Mara könnyei ismét eleredtek, Harry miután letörölte saját könnyeit és utoljára homlokon csókolta kedvesét, ellépett tőle és alakja lassan elhalványodott a templom falai között. Mara képtelen volt felkészülni erre a pillanatra, hiába kapott Harry után, ő már messze járt, eljutott oda, ahova mennie kellett és ahol már vártak rá. 

A Harry könnyeivel áztatott virágok, amelyeket utolsó földön töltött napján szorított kezeiben és amiket most Mara szorított kezeiben, elszáradtak. Többé már nem volt, ami életben tarthatta volna őket, Mara mégsem szabadult meg tőlük, magával vitte őket ismét. 

Hiába tudta, hogy helyesen cselekedett, Mara nem tudta mire gondolhatna; szívét többé nem szennyezte sem a sötétség, sem a düh, sem semmi más, amit a rossz irányíthatott volna. Helyette ürességet érzett; ürességet, amit nem tudott mivel megtölteni, ürességet, amit Harry hiánya hagyott maga után. 

Marával együtt a világ is az ürességbe temetkezett, hogy elnyomják a végső búcsú fájdalmát.