Kane Krónikák fanficton

14.fejezet

Carter

A tanév meglehetősen gyorsan telik. Bevallom elég nehéz összeegyeztetni a tanulást, a próbákat és az mágus létet, de valahogy sikerült fenntartanom egy erős négyes átlagot. Róval ismét tudok majdnem minden nap beszélni. Jó érzés tudni, hogy nem romlott meg a barátságunk azzal a seggfejjel. Ziával amikor tudunk elmegyunk kettesben valahová, ez legtöbbször estefelé fordul elő, amikor mindketten szabadok vagyunk.
    Jelenleg Kate ének óráján ülök. Már május tizenhatodika van, szerda. Ma délután a bandával fogunk próbálni, de addig még van négy órám.
-Aranycsillag-maszatvirágszálam - zökkentett ki Kate hangja a bambulából. - Merre kalandozol, Carter?
   Szemei érdeklődve fürkésztek, hirtelenjében nem tudtam eldönteni, hogy kék, szürke vagy zöld színűek-e.
-Elnézést - pirultam el zavaromban. Hihetetlen, hogy a kedvenc tanárom előtt is le tudom magam járatni! - Most már figyelek.
-Rendben, bátyus - mosolygott rám.
-Bátyus?
-Sadie a hugi, te meg a bátyus - magyarázta.
-Értem - nevettem kelletlenül, mert a teremben mindenki minket nézett.
     Rajtam kívül tizenhárman voltak. Ezen az órán kívül egyáltalán nem találkozom velük, így nem nagyon ismerek senkit, csak a nevük van meg, bár az se mindenkinek. Zia jelenleg a matekteremben punnyad, Walt angolon. Sadie és én vagyunk a szerencsések. Nekünk ekkorra jutott az ének és színjátszás óránk. Néha össze is vonnak minket egy-egy rövid jelenet elejéig.
-Hol is tartottam? - szugerálta a zongoráját Kate. - Á, igen! Carter fel akartalak szólítani. Amit meg is tettem, de te elkalandoztál - nézett le rám, élvezve nyomorom. - Kérlek gyere ide!
    Lehajtott fejjel sétáltam ki a zongorához.
-Szivecském! Előbb vagy utóbb meg kell tanulnod szerepelni, ha a műsorban nem akarsz leégni - emelte fel az állam Kate. - Hozzá kell szoknod ahoz, hogy néznek.
    Nem néztem a szemébe, de azért bólintottam. Mélyet sóhajtva foglalt helyet a székén és kért meg, hogy forduljak a többiek felé. Szinte már reszkettem. A torkom kiszáradt. Le kell győznöm a lámpa lázat, különben több millió ember előtt fogok beégni.
-Soha ne feledjétek az alapokat! - mondta Kate az osztálynak. - Nem torokból éneklünk! Ezt felejtsétek el. A pocakunkba veszük a levegőt. Éneklés közben két testrészünket tudjuk szabályozni. Melody mondd el ezeket!
-A hasunk és az arcunk - jelentette ki. Melody egy szemüveges, barna szemű, kék hajú lány. Úgy öltözködik mint egy előkelő úrihölgy, de ha kinyitja a száját, mintha a pokol kapuit tárná fel. Majdnem olyan dúrván káromkodik, mint Ro. De ez egy nagyon erős majdnem.
-Szép! - bólintott Kete, aztán elgondolkodott. - Tudod mit, Melody? Gyere ide te is! Most duettezni fogtok.
    Melnek kicsit sem tetszett ez az ötlet, mondjuk nekem sem, de nem tudtunk mit csinálni.
    Egymás mellett álltunk és feszengve pillantgattunk egymásra.
-Egyenesen előre srácok! - tanácsolta Kate, mikor látta, hogy a padlót bámuljuk. - Lógó orral nem lehet énekelni. Kezeket hol van?
     Vonakodva bár, de felemltük a fejünket és leengedtük magunk mellé a karjainkat. Felvilágosítanám azokat akik azt hiszik, hogy énekelni olyan könnyű. Hát nem az! A legapróbb mozdulat is elcsúztathatja a hangod. Például, ha fel vagy le nézel éneklés közben, a hangod követi a tekinteted, magasabban vagy mélyebben fogsz megszólalni. Ha megvakarod az orrod kizökkensz, egy hirtelen mozdulat és már nem úgy énekelsz ahogy kéne.
     Jó azért ennyire nem dúrva a dolog, viszont nehezebb mint aminek tűnik. A mimikádra is figyelned kell. Kate szerint leginkább az opera vagy operett énekeseknél lehet megfigyelni, mennyire grimaszolnak. A legtöbb ilyen gyakorlásnál szinte mindenki sírva röhög azon, hogy a másik épp milyen fejet vág. Természetesen a legtöbb előadó nem túlozza el. Egy idő után már nincs is rá szükség, de az elején még ezt kell csinálni, hogy megtanuld hogyan kell kiénekelni bizonyos hangokat.
-Bogaraim ismeritek Sam Tsui és Christina Grimmie just a dream-jét? - kérdezte, mire én megráztam a fejem, de Mel vadul bólogatni kezdett.
-Az olyan szép! - ábrándozott.
-Rendben - mosolygott rá Kate. - James! Tartanád Carternek a kottát?
-Persze - pattant fel a fiú. Elvette Katetől a lapokat, és úgy tartotta elém, hogy ne kelljen mozgatnom a fejem.
-El tudja valaki indítani? Csak, hogy azok is képben legyenek akik nem ismerik a számot.
    Meghalgattuk kétszer, és be kell vallanom, hogy bár nem az én ízlésem, tenyleg szép dal.
    Miután a biztonság kedvéért mégegyszer lejátszottuk, Kate felém fordult.
-Kezdhetjük?
-Igen, asszem - feleltem bizonytalanul. Óra elején már közösen beénekeltük, így azzal már nem kellett külön törődni.
-Tudjátok mit? Nem kell a kotta, ki rakom a kivetítőre - jutott eszébe Katenek.
-Nem tartom jó ötletnek - akadékoskodott Rose a hátsósorban és páran egyetértettek vele. - A legutóbb majdnem a fejemre esett.
-Most nem ülsz alatta és azóta a gondnok már megjavította - legyintett Kate. - Habár a biztonság kedvéért menjetek el alóla!
    A diákok szótfogadtak, a tanár nő pedig bekapcsolta a gépet. Csodák csodájára rendesen működött és nem is tűnt úgy, hogy mindjárt leesik.
    Benedvesítettem a számat, majd mély levegőt véve kezdtem neki a refrénnek: