Kane Krónikák fanficton

17.fejezet

Carter

Hogy miért voltam ideges a Korok Csarnokában? Nos, azt mindjárt megtudjátok, de egy jó történetet mindig az elején kell kezdeni, szóval ugorjunk vissza pár hónapot.

     Július 26. Az első, vagyis igazából a nulladik forduló. Nem élő. Felveszik a szereplést és a beválogatottak felvételeit lejátszák az élőszereplésük előtt. Meg persze felrakják a netre a röhejeseket vagy akik nem fogadták jól a visszautasítást. Csak Kate és a srácok kisértek el minket, akik a banda többi tagja szerint tiszteletbeli tagokká váltak, annyitt voltak már velünk. Zia a kezemet szorongatta (egyrészt támogatott, másrészt nem hagyta, hogy elszökjek) és bátorítóan mosolygott. Sadie és Walt Doreent nyugtatgatták mert szegény kis híján sírvafakadt. Nehezen viseli a streszt, már lassan beleőrül az aggodalomba. Ha ez most nem jön össze.... végük, nincs több ötletük. A vőlegényének új szervekre van szüksége, a mesterséges kóma lassítja a folyamatot, de nem bírja már sokáig. Legalább harmincan vannak előtte a várólistán a vesénél, az epéjéről meg már ne is beszéljünk. {Ne nevezzetek hülyének tudom, hogy baromságokat írok, de minden ezzel kapcsolatos infót a Dr. House-ból és a Grace vagy mit tudom én milyen klinikából veszek. Nem vagyok orvos, nem tudom, hogy ez hogy megy.} Doreennek az esküvői ruhája ára miatt kellene idegeskednie, nem a korházi számlák miatt.
A Tv épülete hatalmas volt, bár az izgalom és a több ezer ember miatt nem épp a berendezésre figyeltem. Reggel hatra jöttünk, most délután három van és így is körülbelül egy tucatan vannak előttünk.
-Én rendelek pizzát - jelentette be Bas.
Legnagyobb meglepetésünkre tényleg kihozták nekünk egy félórán belül, ami szépen feldobta a hangulatot, főleg mikor a mellettünk lévőket is megkínáltuk, majd elkezdtünk velük jamelni. A kamerások közben végig vettek, szóval ha más nem emiatt híresek lehetünk.
Fél órával később már a backstage-ben álltunk, a hangszereinkkel együtt és arra vártunk, hogy szólítsanak minket. Sadie-ék hátrébb álltak meg Kate-tel, hogy onnan drukkolhassanak.
-Ti jöttök! - kiáltott ránk egy mikrofonos pasas. Egy utolsó pillantást vetettem a barátaimra. Zia egy bátorító mosoly kiséretében azt tátogta sok sikert nekem meg minden kétségem elszállt. Erőt adott, hogy itt van és támogat. Nem tudom hol lennék most, ha ő nincs. Ja várj. Meg van. Halott lennék. Mindennel és mindenkivel együtt.
Ezzel a vidám gondolattal masíroztam fel a színpadra Doreen után.
Egy terembe kerültünk a folyosóról. A hatalmast ne úgy értsétek, hogy hatalmas, hanem úgy hogy (Ro szavaival élve) ki-bebaszottul HATALMAS. Ha tippelnem kellene azt mondanám tízezren is beférnének ide. A színpad mögött egy faltól-falig érő képernyő volt. Nem kivetítő. Képernyő. A nézőtér előtt a négytagú zsűri üldögélt halálos unalomban. Gandolom mostanra már elegük lett. Rajtuk kívül, több százan voltak bent, de ezzel nem volt időm foglalkozni.
Beálltunk a helyünkre, én és Doreen Fred két oldalára, Bas pedig beült a dobok mögé.
-Üdvözlünk titeket a Szárnak Születtem válogatóján - köszöntött minket Sarah Martin, aki egy nagymenő repper. {Igen lányként, ejnye ne legyetek szexisták.} Mellete ült April Nakamura, zenei producer. Bal szélen Anthony Colins énekes. April és Tony közt terpeszkedett Jonah West lábát az asztalra rakva, hátra dőlt a székében és meglehetősen furán nézett ránk. Pár másodpercig az ajkába harapva merengett, majd letette a lábát és előre dőlt. Egyszerű fehér pólóban és kék szaggatott farmerben volt, semmi ékszer, csak egy napszemüveg a pólójába tűzve és egy drága óra a csuklóján. Égkék szeme mintha kitudta volna olvasni a legmélyebb gondolataimat is. Fekete haja kócosa meredezett a szélrózsa minden irányába. Bicepsze tele volt tetoválva.
-Köszönjük, hogy itt lehetünk - biccentett Fred.
-Kik vagytok és miért jöttetek? - kérdezte April.
-Én Fred vagyok, ő melletem Doreen, a dobosunk Bas és ő itt Carter, mi vagyok a The Last Chance és nos.... nyerni jöttünk - foglalta össze tömören a dolgokat Fred.
-Mint mindenki más - köpte oda mogorván Jonah. Nem csak mi, hanem a társai is döbbenten meredtek rá. Ő általában mindenkivel jófej. - Ha kész vagytok kezdhetitek.
-Öhm..... Rendben - dadogott Fred. Jonah a stílusával teljesen kizökkentette szegény srácot, ahogy minket többieket is. Viszont amit játszani kezdtünk, már semmi sem számított.