Kane Krónikák fanficton

16.fejezet

Sadie

-Nem biztos, hogy ez jó ötlet - bizonytalanodott el Walt, mikor kiléptünk a Seattle-i múzeum egyiptomi részlegén nyílt portálból. Szerencsére nyáron, szombat délután hat órakkor, nem sokan járnak erre felé.
-Drága én egyetlen Waltom - álltam elé, miközben Carter és Zia elindult a kijárat irányába. - azt hiszed, szónélkül hagyjuk, hogy elvigyenek a közelünkből?
-Nem, de értsd meg a családom nagyon makacs tud lenni - tárta szét a karját reménytelenül.
-Makacsabbak mint én? - kérdeztem egyik szemöldökömet megemelve, miközben keresztbe fontam magam előtt a karomat.
-Hát... Nos, nem.
-Akkor meg mi baj lehet?
-A Kane család meglátogatja a rokonaimat - gondolkodott el. - A mi szerencsénkkel minimum egy zombi apokalipszis.
-Neith végre hasznát vehetné a bunkerjának - jegyeztem meg, majd megragadtam a fiú karját és Ziáék után kezdtem húzni.
-Merre? - kérdezte Carter amint kiértünk a múzeumból.
-Mr. Seattle, kérem mutassa az utat - fordultam a barátom felé.
     Walt az égre emelte tekintetét.
-Mondtam már, hogy imádlak te lány?
-Nem elégszer - csókoltam arcon, amihez persze lábujjhegyre kellett állnom. - Nem hagyom, hogy szétszakítsanak minket. Egyszer  már megpróbáltak elválasztani tőletek. Még egyszer nem fogom hagyni, hogy erre kényszerítsenek.
     Walt megszorította a kezemet, én pedig a Duatba nézve láttam, hogy Anubisz ugyanolyan vágyakozó tekintettel méreget. Barna szemük tökéletesen eggyé olvadt.
     A Stone-ház felé menet mind a gondolatainkba mélyedve próbáltuk összeszedni magunkat. Egy héttel ez előtt , amikor Walt elmondta milyen ultimátumot kapott az anyja, kiakadtam. Azonnal valami megoldáson kezdtem agyalni, végül arra jutottam, hogy én, Zia és Carter elkísérjük ide Waltot, és közösen megpróbáljuk meggyőzni a családját, hogy velünk maradhasson. Ehez természetesen a legjobb formánkat kellett hoznunk. Carter visszavedlett tanársegéddé. Khaki színű nadrágjában, ingjében és belebújós cipőjében ki híján hőgutát kapott, de nem panaszkodott, szerintem az évek során valamelyest hozzá szokott. Walt is inget vett fel (amiben meglehetősen fess volt, khm) mellé élére vasalt nadrágot és bőr cipőt. Azt mondta ebben a ruhában kényszerítettek el templomba, a nagyszülei imádni fogják. Nem irigylem. Én és Zia a szoknya mellett döntöttünk. Ő egy ujjatlan, bézs, galléros inget vett fel, alig térd fölé érő fekete szoknyával és topánkával. (Carter majdnem összeesett amikor meglátta.) Nekem nem volt nehéz döntésem, az egyik kedvenc halványkék ruhámat vettem fel, szandállal, és a hajamat oldalra fontam. (Legnagyobb sajnálatomra ki kellett mosnom belőle a színes tincseket.) Az elegáns öltözködés nagyjából az egyetlen dolog amiért a fiúk irigyelhetnek minket. Nem tudom, hogy bírják ki harminc fokban, azokban a meleg ruhákban, de tiszteletükre váljon, nem nyafogtak. Imádom a szoknyám!
Szerencsére az uticélunk nem esett messze a múzeumtól, csak tíz percet kellett sétálnunk az épületek árnyékában.
A házunk két szintes volt tágas udvarral, fehér kerítéssel és barna-krém-fehér színekben pompázó falakkal. El se értünk a kapuig amikor egy fiatal nő kirohant az ajtón, feltépte a kaput és jó szorosan megölelte Waltot.
A fiú nevetve ölelte vissza.
-Te is hiányoztál, anya. De ha megfojtasz nem tudom bemutatni a barátaimat.
-Igaz - kuncogott a nő.
    Walt elhúzódott tőle és felénk fordult.
-Ők itt Zia Rashid, Carter Kane és az én csodálatos barátnőm Sadie Kane. Srácok hadd mutassam be az édesanyámat Miranda Stone-t.
-Miranda vagy Mira, ha kérhetem - mosolygott kedvesen. - Nagyon örülök, hogy végre találkozhatok veletek, a fiam rangeteget mesélt rólatok. Főleg rólad Sadie. Komolyan mondom nem lehetett lelőni - forgatta meg a szemeit.
-Vicces vagy anya - követte a példát Walt.
-Cáfolj meg kicsim. Alig várom.
-Azért annyit nem meséltem.
-Ahha - jegyezte meg Mira, mint aki teljesen másképp emlékszik a történtekre.
    A szóváltásuk közben én minden figyelmemet Mirára fordítottam. A pasim egyáltalán nem hasonlított az anyjára első ránézésre. Mira alacsony volt, alkatra akár egy tornász, a magamódján izmosnak is lehettett mondani, de nem túlzottan. Tartása egyszerűen tökéletes, akár egy királynőé. Nem lehetett több harmincnégynél, arcát azonban számos ránc tarkította, bár ez csak fejedelmibbé tette. Aranybarna haja az álla vonaláig ért, bőre enyhén napbarnított és selymes.
     Viszont amint közelebbről megnéztem észre vettem mit örökölt tőle a fia. Ugyan az a gyönyörű barna szem, a pajkos mosoly, pisze orr és az arcvonaluk szinte teljesen megeggyezett.
-Drágám! - hallatszott egy mély férfi hang a házból. - Kisajátítod magadnak a vendégeket vagy beinvitálod végre őket, hogy mi is beszélhessünk velük?
-Oh - kapott a szájához Walt anyukája. - Milyen udvariatlan vagyok. Gyertek beljebb.
    Az ajtóban egy magas, világos bőrű, vörös hajú, borostás férfi állt és amint Walt mellé ért pasisan megölelték egymást.
-Hogy vagy Jacob? - kérdezte Walt.
-Az anyám és az anyósom három napja egy házban él velünk. Tippelj!
-Az gáz - sziszegte a fiú.
-Neked szarabb lesz.
-Ettől féltem. Ja srácok őt itt Jacob McGarrett, a nevelő apám - vette észre, hogy zavartan áldogálunk mögötte.
-Akit én már most kedvelek - jegyeztem meg.
-Te bizonyára a híres Sadie Kane vagy - mosolygott rám. - Walt egyfolytában csak rólad mesélt amikor az utóbbi időkben itt járt.
-Remélem nem csak rosszat - vigyorogtam kihívóan a pasimra.
-Nem tudtam, hogy rólad lehet jót is mesélni - szólt közbe a bátyám.
-Ohoho ez szép volt - dícsértem meg. - Amúgy menj a fenébe!
-A testvéri szeretet - lépett ki egy öregasszony a házból. - A bátyáddal ugyan ilyenek voltatok Mira.
-Mintha most másképp lenne - nevetett a nő.
-Gyertek az étkezőbe - mosolygott a néni. - Megterítettünk a vacsorához.
-Ő a nagymamám, Anne...
-Ó, hívjatok csak nagyinak, kedveseim. Ha minden jól megy....
-Vár a vacsora nagyi, ki ne hüljön a kaja! - vágott közbe Walt tégla vörös arccal ami tökéletesen megeggyezett az enyémmel.
Ziáék meglehetősen jól szórakoztak a nyomorunkon. Na kösz.
Az ebédlő hál' istennek hatalmas volt. Huszan legalább elfértek benne és közel ennyien is voltunk bent. Két öregember egymással beszélgetett, egy fiatalabb férfi aki kinézetéből ítélve csakis Mira bátya lehetett, bort hozott fel (feltehetőlegesen) a pincéből. Egy öregasszony a konyhában sertepeltélt, amire tökéletesen rá lehetett látni az étkezőből. Három középkorú hölgy, két velük egy idős férfival beszélgetett a mellettünk lévő nappali kanapéján ülve, körülöttük mindenhol gyerekek foglalták el magukat valamivel, ők voltak olyan öten, a legfiatalabbak három és hat, a legidősebbek tizenhat-tizennyolc év körüliek lehettek. Emellett még az emeletről is szűrődtek le hangok.
-Hú - jegyeztem meg. - Ti aztán....
-Sokan vagyunk? - kérdezte vigyorogva Jacob. - Sadie ez még csak a közeli rokonságunk azon része akik el tudtak jönni a hétvégére.
-Mi a fa....
-Khm, vigyázz a szádra - motyogta Mira, óvatosan az anyjára tekintve.
-....fapapucsos gorilla.
    Meglepődik bárki is, ha azt mondom furán néztek rám? Nem? Oké.
-Fapapucsos gorilla? - kérdezte Carter összevont szemöldökkel.
-Ez jutott először eszembe - mentegetőztem.
     Walt visszafojtott röhögéssel karolta át a vállam.
-Zora, kérlek rohanj fel az emeletre és hívd le Corneliáékat, megjöttek a vendégek! - szólt nagyi egy nyolc év körüli lánynak.
-Megyek! - rohant el a lány.
     Megkönnyebülten vettem tudomásul, hogy mindössze két velem egykorú gyerek jött le fentről. Egy fiú és egy lány.
-Üljetek le - intett nagyi a családtagjainak, mikor mind az étkezdébe sereglettek. - Walt mutasd be a barátaidat. - tette hozzá, majd helyet foglalt. Előre kiszámolhatták a helyeket mert miután mindenki leült, pont négy hely maradt egymás mellett, középen.
-Nos, - köszörülte meg a torkát Walt. - mindenki ők it Zia, Carter és Sadie. Srácok a nagyapámáim Gordon és Stave, a másik nagymamám Amelia - mutatott az idősek felé, ahova nemrég leült nagyi is, Gordon mellé. - Ő anyai ágon a nagybátyám, Philip és a felesége Kara, mellette Jacob nővére Sabrina. Öhm - vakargatta meg a tarkóját, mert kezdett belezavarodni. - Bocs, Andy, de te ki is vagy nekem?
    A szemüveges, barna hajú, kigyúrt srác, aki Sabrináékkal beszélgetett korábban, magában morfondírozott egy ideig, majd megvonta a vállát.
-A nagymamád, testvérének, az unokájának a vőlegényének az ikertestvére.
     Tücsök ciripelés.
-Aha - kommentálta Walt. - Na szóval - csapta össze a tenyerét, mire senki nem bírta tovább visszafogni a röhögést. - Jó elég, mert sosem érünk a végére! Hol tartottam?
-Mi jővünk! - tette fel a kezét egy huszonnyolc-harminc éves nő, akiről most esett le, hogy terhes.
-Ja, igen. Szóval ő Lydia a nagymamám testvérének az unokája, aki mellett a vőlegénye foglal helyet Cole, aki.....
-Andy ikertestvére, kétpetéjű gondolom - felyezte be a mondatot Carter.
-Pontosan! - helyeselt Cole mintha a bátyám egy tévés vetélkedőn találta volna el a helyes választ. Szőke haj, magasabb mint Andy, izmos, de inkább olyan úszó testalkatú. Nekem is leesett volna, hogy kétpetéjűek. - Amúgy mi nem képezzük a "közeli családi kör" tagjait - rajzolt idézőjelet a levegőbe, - csak itt csövelünk amég a házunk fel nem épül - magyarázkodott, majd egy kis hatás szünet után hozzátette: - három házzal odébb.
-Igen, igen - legyintett Walt. - Most jönnek a gyerekek. Nem fogom elmondani ki-kinek a kölke, mert itt ülnénk hajnalig. Születési sorrendben: Naomi, Peter, Conrad, Cornelia, Zora, Haylee és Rose.
-Ne felejtkezz meg a nemsokára születendő kereszttestvéredről, Michelről - simogatta meg a hasát Lydia.
-Anyám és Jacob lesznek a keresztszülei - magyarázta Walt. - Ehetünk végre?
-Pillanat nálam még töltődik a rendszer - tette fel a kezét Zia. - Kérek egy percet amég az alaplapom befogadja az adatokat!
-Kedvellek - jelentette ki Conrad a lányra mutatva.
-Zia az elmúlt időkben megismerkedett az xbox-szal - motyogtam.
    A tanoncokkal megpróbáltuk felzárkóztatni Ziát. A vége az lett, hogy a lány bárkit lever Mortal Kombatban, meg azokban az autós izékben amikkel a többiek játszanak. Én csak a Mortalba szoktam becsatlakozni, az vicces..... És ilyenkor nevez Walt őrültnek.
    Mindegy. A lényeg, hogy a vacsora.... elviselhetően telt. Beszélgettünk mindenki mindenkivel, de a suli téma nem került szóba. Mira szerint csak nem akarták felhozni a gyerekek előtt, de én ezt nem is bántam. Walt családja szuper jófej, még a három éves Rosal is remekül elbeszélgettem. A baj ott kezdődött amikor nagyi felállt vacsora után és bejelentette:
-Menjetek aludni, gyerekek, holnap megyünk a templomba!
    Na én ott fagytam le.