Kane Krónikák fanficton

21.fejezet

Carter

Akkor szeress, amikor legkevésbé érdemlem, mert akkor van rá nagy szükségem.

Kínai közmondás

Logan Fitz érdekes barát. Gondolom senki sem érti, hogyan lettünk jóban, így először inkább elmagyarázom. Az egész múlt hét pénteken kezdődött, amikor egymás mellé osztottak be minket, hogy előadjunk egy általunk választott számot. Ő dobbal, én gitárral.
    Amikor megtudtam, hogy vele kell játszanom kishíján kiugrottam az ablakon. Mintha nem lett volna épp elég bajom. Viszont valamelyest felvidított a tudat, hogy jó sokáig idegesíthetem Logant.
    Egész nap elkerültük egymást, ám amikor suli után konkrétan egymásba futottunk az udvaron mindketten tudtuk, hogy muszáj beszélnünk, ha nem akarunk karót kapni.
    Néma csendben sétálltunk ki az utcára. Két percig meg sem szólaltunk.
-Először kéne egy hely ahol gyakorolhatunk - sóhajtott fel.
-Hát hozzám nem mehetünk - vágtam rá kapásból. - Nem tudnánk odavinni egy dobszerkót.
     Amikor a portál előtt álltam, először fogalmam sem volt, hogy hova mehetnék. Végül az ösztöneimre hagyatkoztam, és egy kicsit sem döbbentem meg mikor átlépve a Los Angeles-i házunk előtt találtam magam.
     Nehéz lenne megmagyarázni, hogy hogy a fenébe lakhatok az ország másik végében.
    Logan megforgatta a szemét.
-Akkor gyere át hozzánk. Mindjárt jön értem a kocsi - fordult le a forgalmas főútról, egy szinte teljesen kihalt mellék utcába.
-Most menjek át? - rohantam utána.
-Egy hetünk van összedobni valamit. Azt ne mond, hogy olyan eseménydús az életed, hogy jobb dolgod is van - kapta rám a fejét dühösen, bár mint mindig, fogalmam sem volt, hogy ezuttal miért.
   Gúnyosan felhorkantottam.
-Sokkal izgalmasabb életem van, mint azt te el tudnád képzelni - vágtam a szemébe.
-A kis tehetség kutatóra gondolsz? - nézett le rám szánakozva. - Minden évben ugyan az a szarság. Felkapnak egy névtelen senkit, kap egy lemezt, pár hónap múlva elfelejtik, majd jön a következő széria - magyarázta, mintha egy hülyével beszélne. - Nem nagy szám.
-Nem is erre gondoltam - morogtam az orrom alatt.
-Tessék? - tette a füléhez a kezét Logan. - Talán összetörtem az álmaidat, nyomikám? Most szomi vagy mert nem lehetsz világhíres sztár? - gügyögött.
     Ökölbe kellett szorítanom az öklömet, hogy még véletlenül se nyírjam ki.
-Töröld le azt az idióta vigyort a képedről, mert teljesen mellé lőttél - világosítottam fel. - Nem magam miatt csinálom, és a legkevésbé sem akarok híres lenni! - hírtelen jött haragom meglepte. - Semmit sem tudsz rólam.
-Mintha te annyira ismernél engem - lökött meg. - A gazdag, beképzelt seggfej. A kosárcsapat nagy üdvöskéje, akinek kinyalják a seggét - minden mondatánál lökött rajtam egyet.
     Elvesztettem a türelmem.
-Pontosan - löktem rajta. - Így akarsz játszani? Mint két kötekedő óvodás? Erőfitoktatás nélkül nem érzed, hogy te vagy fölényben? Egyszer szóltam be neked - emeltem fel a mutatóujjamat. - Te meg bedurciztál, és eldöntötted, hogy megkeseríted a sulis éveimet. Csak azt nem vetted észre, hogy rohadtul nem érdekel, mit mondasz, vagy hogyan alázol meg. Kisebb gondom is nagyobb a te gyerekes zrikálásodnál - nem hagytam szóhoz jutni. Az elmúlt egy hetet végig szenvedtem. A számomra legfontosabb személyek indokolatlanul gyűlöltek, és mind ezért magamat hibáztattam, mivel ha szóltam volna Ziának Roról, nem kerültünk volna ebbe a helyzetbe. Ha elmondtam volna neki mindent, most minden tökéletes lenne. De csendben maradtam, mert féltem, hogy mindent elrontok, így mindent el is rontottam.  Hát most nem fogom be. - Mi a fene bajod van velem? Miért veszed magadra a legapróbb sértéseket is? A suliban úgy járkálsz mint egy megtöltött fegyver, egy rossz szó és megsebzel bárkit aki körülötted van. Ennyire önző lenné? Egy elkényeztetett seggfej? Baszd meg, ha oviban lennénk azt hinném, bejövök neked - röhögtem szarkasztikusan.
A célom az volt, hogy felidegesítsem, a magafajták általában ugranak az ilyen beszólásokra. Emellett ha kellemetlen helyzetbe hozod a veled szemben állót, hiába van fizikai fölényben, ha mentálisan kizökkented, így van esélyed elkerülni a bunyót.
-Buzinak nézel?! - támadt vissza azonnal Logan dühösen, pont ahogy számítottam, ám a tekintete mást sugalt, és én pontosan tudtam mit. Láttam már ezt a fajta rémületet más szemében is, és azonnal felismertem.
-Nem - mondtam, miközben minden dühöm ami volt elpárolgott. - Most egy olyan személyt látok, aki nem mer a tükörbe nézni, mert szégyenli a valódi énjét. Valakit aki a félelméből és önutálatából felgyülemlet feszültseget másokon vezeti le, mert ha nem tenné amit tesz, beleőrülne a saját gondolataiba - mondtam rezzenéstelen arccal a szemébe.
-Nem ismersz - suttogta erőtlenül.
-Nem, de szívesen megismerném a valódi énedet, akit jó mélyen eltemettél magadban - mondtam őszintén.
Logan megtörten rogyott le az útpatkára. Errefelé nem járt senki, nyugodtan kiborulhatod.
     Leültem mellé.
-Csak hogy tisztázzuk - szólalt meg egy idő után, - nem vagyok beléd zúgva.
     Kínosan felröhögtem.
-Te vagy a második homoszexuális aki ezt mondja nekem - húztam el a számat, mire Logan végre felnevetett.
-Komolyan?
-Aha - vallottam be. - Ő is ugyan úgy nézett rám, mikor elmondtam neki, hogy tudom a titkát. Azóta is azzal csesztet, hogy különleges érzékem van mások lelkébe gázoláshoz.
-Ki hitte volna - mosolygott rám Logan. - A nyomi kockák is lehetnek jófejek.
-Ki hitte volna, a legnagyobb seggfejek, valójában összetört lelkek, akiknek segítségre és megértésre van szükségük - néztem a szemébe.
     Hitetlenkedve rázta meg a fejét.
-Esküszöm, egy filozófus veszett el benned. Honnan szedted ezeket a mély szarságokat? - lökte meg a vállam. Oké, tényleg elég fura volt amit mondtam. - Miért vagy kedves? Minden szavad igaz volt, egy ökör voltam veled. Simán elrohanhatnál és elmondhatnád mindenkinek. Megérdemelném.
-Nem - vágtam rá azonnal. - Nem, mert tudom min mész át. Láttam már mit tesz egy ilyen titok az emberrel. Ha rosszul kezelik, nem egy életet tönkre tehet.
-A szüleim.... elég vallásosak - kezdte fájdalmasan. - Tőlem nem várják el, hogy higgyek Istenben, meg minden, de ha hazaállítanék ezzel, félek kitagadnának. Nem akarom látni a tekintetükben azt, amit én látok a sajátomban. Arról nem is beszelve, hogy a sznob barátaik, a sajtó, random idegen emberek, mind támadnák őket miattam. Ezt nem engedhetem meg. Tönkre mennének.
-De így magadat teszed tönkre - világosítottam fel.
     Logan csak vállat vont.
-Max felkenek pár gólyát a falra, vagy ellopom mások ebedjét - viccelődött.
-Inkább ne - tanácsoltam. - Menj el bokszolni. Meglepődnél mennyit segít.
-Te bokszolsz? - nevetett fel hitetlenkedve.
-Nem - szögeztem le. - Amit én csinálok az egy egészen más fajta harcművészeti forma - fogalmaztam homályosan. - De az is verekedés. Jól esik néha szétrúgni mások, vagy egy bábú seggét.
Azt hiszem, hogy a második éjszak kimentem az udvarra frisslevegőt szívni, mert nem tudtam aludni. Bolyongtam a kertben, amikor a ház mögött találtam egy vendégház szerűséget. Emlékszem, apáék sosem engedték, hogy ott játszunk, állítólag sok volt a törékeny tárgy, meg nagy volt a por, vagy mi a fene. Viszont észrevettem, hogy az ajtó mágikus lakatokkal volt védve. Nem volt nehéz bejutnom. Bent pedig nem találtam mást, mint egy konkrét kiképző termet. Nem volt akkora mint a huszonegyedik nomoszban lévő, de nem panaszkodtam. A szoba túlsóvégében egy lezárt ajtó vezetett a könyvtárba, ami viszont majdhogy nem tökéletes mása volt a Brooklyninak, persze a méretét és gazdagságát leszámítva. Lényeg mi lényeg, jól elszórakoztam.
-Mi az? Karate? Judo? Jiu jitsu? - találgatott.
-Az óegyiptomi fáraók testrőrségének kardforgató, és közelharci kéképzése - mondtam rezzenéstelen tekintettel.
-Oké, oké - tette fel a kezét védekezően. - Még nem vagyunk olyan jóban, hogy mindent tudjak rólad. Vagy annyira ciki amit csinálsz, hogy inkább nem mondanád ki hangosan? Esetleg egy Harcosok klubja dolog? - kérdezte, miközben felállt, mert észre vette a felénk közeledő autót.
-Ne - kértem.
-A Harcosok klunjának első szabálya, hogy sose beszélj a harcosok klubjáról - indult el a kocsi felé.
-Jobban szerettem, amikor még utáltál - jegyeztem meg.
-Kung-fu? - próbálkozott tovább.
-Befejezted?
-Jajj, nem, nem, Carter Kane - rázta meg a fejét beszálva a kisebb méretű limuzinba. - Te akartál barátkozni, viseld hát csendben a következményeit.
-Mit követtem el, hogy ezt érdemlem? - emeltem az égre a tekintetem, beülve mellé a kocsiba. - Inkább csesztess megint.
-Sosem utáltalak, csak.... na jó tényleg utáltalak - ismerte be.
-Uraim - köszönt a sofőr.
-Anthony, hadd mutassam be önnek, Carter Kanet. Együtt kell dolgoznunk.
-Nagyon örvendek - nyújtottam a kezemet előre.
-Úgyszintén - rázott velem kezett mosolyogva a férfi. - Akkor ön Logan barátja?
-Igen, azt hiszem igen - néztem a fiúra megkönnyebbülten. - És kérem tegezzen, nem szívlelem, ha magáznak.
-Rendben, Carter - biccentett, majd felhúzta a sofőrülést és a hátsórészt elválasztó falat.
-Ültél már limuzinban? - kérdezte Logan. - Csak mert általában az emberek jobban feszengnek a limóban, ha először ülnek benne.
-Ja, igen. Egy barátomnak van limuzinja, de az övé nem ennyire tiszta. Mondjuk azt, hogy egyáltalán nem tiszta - gondoltam végig.
     A kocsiút alatt Logannel végig beszélgettünk, hülyéskedtünk. Sosem gondoltam volna, hogy fél órán át egymás gyilkolása nélkül tudunk értelmes és, vagy értelmetlen dolgokról beszélni.
Öt őszinte perc kellett ahoz, hogy igazán megismerjek valakit, hogy megtudjam mekkorát tévedtem.
Logan egyáltalán nem egy seggfej, vagyis... na jó talán néha. Viszont az esetek többségében egész kedves és egy idő utá a beteg humorához is hozzá lehet szokni.
Az út hozzájuk kemény húsz perc volt. A limuzinnal átgurultunk egy hatalmas mehanikus kapun, egészen a lélegzet elállítóan gyönyörű udvar közepén álló luxus villáig.
Logan édesapja, Mr. Nathan Fitz egy nagytiszteletben álló zenei produccer. Amikor megemlítettem a nevét Jonahnak még ő is elismerően beszélt róla, ami egy több mint száz éves hírességtől elég komoly. Mrs. Nathali Fitz, pedig saját divatmárkát alapított, alig huszonkét évesen. Állítólag maga Kelvin Klein is részt vett néhány bemutatóján. Aurora mindig büszkén emlegette Kelvin Kleint, akinek apja egy magyar származású zsidó volt, így elég sok pletykát megosztott velem. Így belegondolva többet tudok Logan anyjáról, mint róla.
-Mi az? - kérdezte Logan, mikor meglátta, hogy összeráncolt szemöldökkel meredek magam elé.
-Semmi, csak eszembe jutott valami nagyon bizarr - feleltem.
-Oké, mi casa, es tu casa - invitált be a házba.
-Gracias mi generoso amigo - biccentettem.
-Tudsz spanyolul? - lepődött meg Logan.
-Csak egy pár mondatot. Apámmal voltam egy párszor Spanyolorságban - magyaráztam.
-Nyaralás?
-Nem, a munkája miatt sokat kellett utaznunk - akasztottam fel a kabátom a fogasra.
-A szüleitek elváltak? - kérdezte, erre csak döbbenten meredtem rá. - Oh, sajnálom. Ez egy kicsit pofátlan volt. Csak úgy tudtam, hogy Sadie Londonban nőtt fel.
-Semmi baj, de nem, a szüleim nem váltak el - látván bezárkózotságomat, Logan nem kérdezett többet.
-Logan! - mosolygott ránk egy idősebb asszony. - Ki a barátod?
-Szervus, Maria - köszöntötte két csókkal a hölgyet, Logan. - Ő Carter. Egymás mellé osztott be minket a tanár egy feladathoz. Elő kell adnunk egy számot. Gyakorolni jöttünk.
-Nagyon örvendek, Carter - ölelt magához az erős akcentusú hölgy, amit Logan legnagyobb meglepetésére azonnal viszonoztam. - Maria vagyok, a házvezetőnő, ha kell valami csak szólj.
-Muchas gracias señora - fogtam meg a kezét.
-Oh, milyen szép a kiejtésed. Évek óta tanítom Logant, de ez a lusta gyerek folyton csak dobol és kosarazik - ütötte meg játékosan a fiú karját Maria, mire Logan csak megforgatta a szemét. - Forgasd csak, hátha előbb vagy utóbb találsz is ott valamit.
-Héj! - háborodott fel a fiú, de én nagyon élvezve a helyzetet összenevettem a hölggyel.
-Na, nem tartalak fel titeket, menjetek zajongani.
-Zenélni - javította ki Logan.
-Kinek mi. Na, vamos! Viszek fel valamit enni.
-Igazán nem szükséges - mondta Logan. - Most volt ebéd.
A srác idegesen nézett rám. Valószínűleg meg akart menteni egy hadseregre elegendő kajamennyiségtől, viszont nem akartam megsérteni az asszonyt.
-Én szívesen elfogadom az ajánlatot - mosolyogtam halványan, erre Logan csak a tenyerébe temette az arcát.
-Végre valaki aki eszik is, nem csak nyafog - örvendezett Maria, majd elsietett a konyhába.
-Tudod, eddig okosnak gondoltalak - nézett rám furán Logan.
-Nem akartam megsérteni. Emellett az egyik barátom magyar. Sokszor látogattam meg és hidd el ha mondom, a magyarok nagyevők - jegyeztem meg.
-Ha te mondod - tette fel a kezét. - De figyelmeztetlek, Maria Spanyolországból érkezett, és mind a harminc családtagja nagyevő.
-Csak harminc? - kérdeztem vissza.
    Logan szobája az emeleten volt és körülbelül a huszonegyedik nomoszbeli szobám másfélszerese volt. Mondjuk egyedüli gyerekként könnyű megkapni a nagyobb szobát. Minden volt amit csak el lehet képzelni, dobszerkó (természetesen), két kosárpalánk, plazma tévé, öt méteres ablakok. Nem nagyon lehetett itt unatkozni.
-Szép szoba - jegyeztem meg.
-Tudod, kezdem azt hinni, hogy gazdagabb vagy mint gondoltam - mondta szemöldök ráncolva.
-Attól függ, honnan nézzük a gazdagságot. Jártam hatalmas egyetemeken, rengeteg nagykövetségen, parlamentekben. A nagybátyám egy föld alatti bunkerben él - gondoltam végig. - Hozzá szoktam a nagy terekhez.
-A nagybátyjád katona? - kérdezte megigazítva a dobot.
-Olyasmi.
     Logan megvonta a vállát, majd beült a dob mögé.
-Van ötleted?
-Rengeteg ötletem van, és a felét eltudnám játszani most - biccentettem. - Viszont a lényeg az lenne, hogy egy olyan számot találjunk ami mindkettőnknek megfelel.
-Akkor menjünk fel a netre - javasolta. - Tévé bekapcs!
     Levetettem magam a kanapéra és onnan meredtem a képernyőre ami kétszer akkora volt mint én.
-Oké, biztos, hogy semmi pop, repp vagy klasszikus - szögezte le azonnal. 
     Fél órán át válogattuk az előadókat, ám végül a Green Day mellett döntöttünk.
-Boulevard of Broken Dreams - ízlelgettem. Kezembe véve gitárom elkezdtem játszani egy részletet.