Captain Styles (magyar)

8. fejezet

Nem voltam többé vicces kedvemben. Egyáltalán. Féltettem a sorhajókapitány életét.

- Harry, ne! Ezt nem teheted! – tiltakoztam, ahogy követtem őt a férfihoz, aki éppen kormányozta a hajót. Mivel nem figyelt rám, összeszorított fogakkal igyekeztem felkelteni az érdeklődését.

- Nem tehetsz meg bármit, amit akarsz, csak mert kalóz vagy! Hülye vagy, ha azt hiszed, legyőzheted őket! – vádoltam, mire megfordult, így láthattam a szúrós tekintetét és a kitágult orrlyukát.

- Fogd be, hercegnő. Azt csinálok, amit akarok, szó szerint én uralom a tengereket. És... - Harry gúlyos mosollyal az ajkán ragadta meg a karom. Magához rántott, így szemtől-szembe voltam vele.

- Ha még egyszer sértegetni mersz, végig fogod nézni, ahogy a drágalátos emberek azon a hajón cafatokra robbannak szét – fenyegetett, nekem pedig leesett az állam. – Megértetted?

A hangja ridegnek és fagyosnak hatott, és ötletem sem volt, miért. Hogy válthat szemtelen perverzből egy jégszívű emberré?

- É-értettem – dadogtam. Bólintott, elengedte a kezem, és a kormányzó férfi felé fordult.

- Harcolni fogunk, Charles. Fordítsd a bárkát oldalra, hogy üdvözölhessük azokat a kis patkányokat – adta ki a parancsot.

Nagyot nyeltem.

A hajó szélére mentem, és bámultam a tengert a könnyeim fátylán át.

Miért, miért kell ennek így történnie? Miért kell Harrynek ennyire gonosznak lennie? Miért kell itt lennem?

Mindez az én hibám, mert nem menekültem el együtt Darlával. Minden végül az én hibám. Ezek az emberek meg fognak halni a hülye hibáim miatt. Úgy tűnik, mindig elszúrok mindent.

És ezt utálom.

Kipislogtam a könnyeimet, és mikor lassan megfordultam, Harryt őrző tekintete nézett rám.

Belefáradtam a hülye játékaiba. Egy napja vagyok vele, és máris túl sok gondot okozott nekem.

Egyáltalán mit akar tőlem? Miért nem tud egyszerűen elengedni? Valószínűleg utál.

A dühöm felülkerekedett rajtam, és ráförmedtem.

- Miért nem tudsz egyszerűen elengedni? Kit érdekel az alkud? Már így is túl sok gondot okoztam, és két nap se telt el! Csak kérlek, engedj hazamenni – könyörögtem, mire összeráncolta a homlokát.

- Nem – felelte.

Visszafojtottam a könnyeimet.

- Miért? – kérdeztem kétségbeesetten. Nem akartam, hogy még valaki megsérüljön miattam.

- Mert nem tehetem – suttogta. Odalépett mellém, és a vizet nézte.

Én továbbra is kerültem a tekintetét, a könnyek elhomályosították a látásom.

- Én pedig nem hagyhatom, hogy emberek haljanak meg miattam – feleltem halkan, majd futásnak eredtem.

Harry hirtelen emelte fel a fejét, mikor meglátott rohanni.

- Bella! – morajlott a hangja, de nem foglalkoztam vele.

Káromkodva eredt utánam, az adrenalin tombolt bennem, arra késztetve, hogy gyorsabban fussak. Nem tudtam pontosan, hova is megyek, csak azt, hogy távol akarok kerülni Harrytől.