Captain Styles (magyar)

13. fejezet

Harry nevetett a reakciómon, megrázta a fejét, ahogy egy vödörnyi fekete folyadék...féle felé mutatott.

- Nem tudom, mi az, de nem fogok hozzányúlni – mondtam az udormányra bökve.

- Jó, mert nem erről beszéltem – felelte Harry, mire elpirultam zavaromban, megint, amiért hülyeséget csináltam. Mintha valaha adna nekem olyan melót, aminek köze van valami rejtélyes szarhoz.

- Te, kedvesem, lemosod a hajó oldalát – mondta vidáman, ahogy felemelt egy kefét és egy vödör vizet. Oldalra döntöttem a fejem, nem igazán értettem meg, mit szeretne.

- Huh? – kérdeztem. Felkuncogott, és megrázta a fejét.

- Gyere velem, megmutatom, hogy csináld.

Szabad kezével megfogta az enyémet, és a hajó széléhez vitt, ahol elkezdte mondani, mit kell tennem.

És jó hallgatóság vagyok-e?? Hahahahha.... Nem.

Louis szemszöge:

A három másikkal álltam, néztem ahogy Harry óvatosan megmutatja Isabellának, hogyan mossa le a hajó oldalát. Türelmesen és lassan, végig mosolyogva tette ezt.

- Sose láttam még ilyen boldognak – jegyezte meg Zayn, mire bólintottam.

- Annyira ismerős a neve, nem? – kérdezte Liam.

Megvontam a vállam.

- Nem számít, amíg ennyire boldoggá teszi őt. Mert általában nem az. Viccelődik és játszadozik, de sose láttam ennyire boldognak – mondtam, mire a fiúk egyetértően bólintottak.

Álltunk a felső fedélzeten, néztük a két civakodót, ahogy Isabella nem tudta követni, amit Harry mondott, és ahogy Harry azt mondta, pedig de.

Elkuncogtam magam, imádtam az erőt ebben a lányban. Határozottan különleges volt, ha át tudott törni Harry falain három nap alatt. Nyolc éve ismertük Harryt, és csak felénk nyílt meg eddig, de most úgy tűnik, teljesen az ujjaik köré csavarták a másikat.

A gond csak az... hogy ők ezt nem látták.

Isabella szemszöge:

Összevontam a szemöldökömet, mikor Harry győzedelmesen elvigyorodott.

- Ez csalás! – mondtam, mire felnevetett.

- Nem, ezt tehetségnek hívják – felelte.

Megforgattam a szemem.

- Mégis milyen tehetséged lenne? – kötekedtem vele, tekintete játékossá vált.

- Oh, örömmel megmutatnám, de attól tartok, még nem vagy rá felkészülve – mérte végig a testem, majd rám kacsintott.

Oh, szóval így értette... Mocskos fiú.

- Ez undorító – fintorogtam.

- Persze-persze – nevetett. – Most munkára, kisasszony! – parancsolta gyengéden, és ismét rám kacsintott.

- Nem mondhatod meg, mit csináljak – motyogtam, közben a kefével sikálni kezdtem a hajó korlátját.

- Oh, épp ellenkezőleg, én gyönyörű hajadonom, megtehetem – suttogta a fülembe. Elpirultam, ahogy ellépett. – Egy perc és itt vagyok – mondta, majd eltűnt.

Felsóhajtottam, egyedül maradtam a gondolataimmal és a sikálással.

- Rabnak kéne lennem, mégis egy matróz feladatát csinálom, és jól bánnak velem. Mennyire elcseszett lehet még ez? – morogtam az orrom alatt, ahogy a horizontra emeltem a tekintetem.

Gyönyörű látvány volt, olyasmi, amit minden nap néztem volna. Láttam már a tengerparton, de közel sem hasonlított az óceán igazi szépségéhez. És imádtam.

Térj magadhoz! Nem láthatod minden nap! Hét hét, és mész haza! – emlékeztettem magam, és összeráncoltam a homlokom. Nem akartam hazamenni. Talán nem maradnék ezen a hajón, sőt, biztos nem, nem tudom, hogy bírnám ki a büdös férfiak társaságát.

De távol lenni a családomtól és az apámtól... Meg akartam köszönni, hogy Harry elrabolt engem. Ha más lenne a helyzet, akár még maradnék is. De fogalmam sincs, hogy tehetném ezt.

Harry a legtöbbször kedves volt meg minden, de az ízlésemnek túl parancsolgató. Biztos nehéz múlttal rendelkezett, és ez jobban vonzz hozzá, mint kellene. De csak ez köt hozzá, ugye?

- Gyönyörű, nem igaz? – Harry hangjától megugrottam ijedtemben, majdnem a vízbe dobtam a kefét. Zavarodottan fordultam felé, néztem, ahogy ámulattal bámul rám.

- Ne settenkedj mögém! – szidtam őt, amire csak kuncogott.

- Sajnálom – vetette tekintetét a korlátra. – Látom, sokat haladtál – viccelődött. Ugyanott tartottam, ahol akkor, amikor öt perccel ezelőtt lelépett.

- Idő kell hozzá – védekeztem.

Felvonta a szemöldökét.

- Hogyne – vigyorgott.

- Jó, elbambultam, és akkor? – sóhajtottam fel. Ingerülten kulcsoltam össze a kezem, és határozottan néztem rá.

- Valaki kifejezetten elszánt ma. Ez jó – mondta, majd rögvest megcsókolta a homlokom, mielőtt ismét egyedül hagyott volna. Meglepetten bámultam a nyomát, a szám résnyire nyílt a sokktól.

Valamilyen oknál fogva a szívem hevesen vert a csókjától, és azt vettem észre, hogy őt figyelem, ahogy a többiekhez beszél azzal a keménységgel, amit felém nem mutat. A lélegzetem a torkomon akadt, ahogy rám nézett, és elkapta a pillantásom. Elmosolyodott, mielőtt több parancsot adott volna. De az a mosoly elég volt ahhoz, hogy kiugorjon a szívem a helyéről.

Mi történik velem?