Captain Styles (magyar)

14. fejezet

3. fél szemszöge

Isabella apja mérgében csikorgatta a fogait, nézte, ahogy a ház felújításában lehelyezik az új parkettát.

- Azok a piti kalózok... Betörtek az otthonomba, AZ OTTHONOMBA! És tönkretettek mindent – dühöngött, kezeit a magasba lendítette, miközben a felesége szomorúan lehajtotta a fejét.

- A lányunkat is elvitték – suttogta.

A férfi felhorkantott.

- Nyilván. Nem tudom, mit akarhat egy kalóz a lányomtól, de jobban teszi, ha visszahozza! Van egy megrendezett házasság, és nem engedhetem csak úgy el! Isabellának sokkal óvatosabbnak kellett volna lennie. És most drasztikus módszerekhez kell folyamodnunk, hogy visszaszerezzük, mindezt egy házasságért! – kiabálta, és Isabella anyja szigorúan nézett rá.

- Na ide figyelj! A lányunk többet ér egy hülye házasságnál, amit elrendeztél! Már megvan az arany, amit kért, de ha nem keresed fel a királyt, esküszöm, rábírlak majd! – ordította, amitől a férfi hátrált egy lépést.

- Na, Édesem, ne legyél ilyen.

A nő megrázta a fejét.

- Nem! Nem törődsz Isabella épségével, és épp emiatt vitték el! Valószínűleg még élvezi is, hogy távol lehet, mert alapjáraton nem akart esküvőt. De sose hallgatsz rá – fakadt ki a felesége.

A férfi felsóhajtott, és megadta magát.

- Jól van, jól van. Megértettem. Felkeresem a királyt – felelte. A nő elmosolyodott a győzelmén, büszke volt magára, amiért végre kiállt a férje ellen. Belefáradt már, hogy a férfi folyton szörnyen kezelte Isabellát, és szégyellte magát, amiért eddig semmit sem tett ellene.

Isabella apja kisétált a szobából, egyenesen az irodájába. Felemelte a telefont, és pötyögni kezdett egy számot.

Ez kezd elfajulni... Ha valóban le tudok szervezni egy találkozót a királlyal, az maga lenne a csoda.

- Mit akarsz, Will? – csattant a hang a vonal túlvégéről. Will felsóhajtott, szabad kezét ökölbe szorította.

- Figyelj, Rob. Isabellát elrabolták a kalózok, és csak akkor adják vissza, ha találkozhatnak a királlyal – hadarta, amit csend fogadott.

- Elment az eszed? Szinte lehetetlenség leszervezni vele egy találkát!

Will ingerülten szuszogott.

- Nem az én döntésem, Rob! Sőt, ez pont az ellentétje annak, amit akartam. Tudom, hogy személyes kapcsolataid vannak a királyhoz, és muszáj erről beszélned vele. Governor vagyok, ami már így is magasabb pozícióba tesz nála, de kell neki egy extra löket, hogy meg is hallgasson – túlozta.

Rob feszült sóhaját lehetett hallan a vonal másik felén.

- Megteszem, amit tudok, Will. De nem ígérek semmit – felelte egy néma csend után, mire Will megkönnyebbülten kieresztette a levegőt.

- Helyes, mert meg kell szerveznem egy esküvőt, és Isabella eltűnésével az egésznek annyi! – Robot hitetlenkedve hagyta Will morgása.

- Ez most komoly, Will? A lányodat elrabolták, és csak az a hülye esküvő érdekel? Neked elment az eszed!

Will megforgatta a szemeit.

- Tök mindegy, csak kérlek, tedd meg nekem ezt a szívességet – mondta, majd letette, és megrázta a fejét.

- Most hatalmas bajban vagy, Isabella. Csak kerülj a kezeim közé... Esküszöm, meg fogod bánni, hogy elvittek – morogta az orra alatt. Kicsörtetett az irodájából, hogy tovább nézze a felújítást. Fejben viszont azon járt az esze, hogy Isabella hibája, amiért elvitték a kalózok, és tönkretették a házat. Mindenért őt hibáztatta, és tenni akart róla, hogy amikor találkoznak, a lány bánja meg minden bűnét.

***

Ez idő alatt Rob letette a telefont, és megrázta a fejét Will kérésére.

Az az öntelt barom, még a saját lánya jóléte se érdekli, mert az elvenné a „jó hírnevét". Néha még azon is elgondolkozom, hogy ennek az embernek van-e egyáltalán szíve – gondolta, és elfordult a telefontól.

Kisétált a szobából, ahol eddig tartózkodott, felsétált a lépcsőn, közben pedig lelke megtelt idegességgel, ahogy azon agyalt, mit is kérdezzen. Valóban ő volt a király legjobb tanácstagja, de ez nem jelentette azt, hogy a király amúgy hallgatott volna rá. Ezúttal törött üvegen táncol, és Willnek ezt tudnia kellett.

Mire gondolok? Azt a férfit nem érdekli, ha elvesztem az állásom. Egy dolog érdekli, és az az esküvő – gondolta, ahogy figyelte a cipője orrát.

Ha Isabellát elrabolták, miért azt kérné egy kalóz, hogy találkozhasson a királlyal? Ennek nincs sok értelme, de gondolom, ha kalóz vagy, és fosztogatsz, annyi mocskos trükköd lehet, amennyit csak akarsz, és senki se mondana rájuk nemet.

- Micsoda egy önző alak... - suttogta szomorúan Rob, tudva, hogy Isabella egy olyan dolognak csöppent a közepébe, aminek nem kellett volna.

Megfogta a nagy, arany kilincset, ahogy az ajtóhoz ért, és felsóhajtott. Vett egy utolsó mély lélegzetet, majd remegő kezével kopogtatott rajta.

- Gyere be! - intette a hang a túloldalról.

Rob egy utolsó, nagy levegővétel után rettenthetetlen tekintettel lépett be e terembe, nem mutatva, mennyire fél. A király tudott kegyetlen is lenni, ha egy rossz napján kaptad el. Szóval Robnak finoman kellett tálalnia a dolgot, főleg a témája miatt.

- Királyom - mondta tisztelettel, miközben meghajolt.

- A férfi felé fordult, a vörös palást, ami a vállára volt rögzítve, követte a mozdulatait. Zöld tekintete már most tele volt ítélettel.

- Rob? Mit keresel itt a nap ezen időszakában? Általában még legalább három óráig nem jössz jelenteni nekem – gondolkodott el a király, közben intett Robnak, hogy lépjen közelebb.

- Rob sietve ment oda hozzá, nem akarta megváratni a királyt.

- Tra... Tragikus hírem van a számára, felség - mondta Rob.

- A király összeráncolta a szemöldökét, láthatóan kíváncsivá tette, mit mondhat neki Rob.

- Mi az? - kérdezte.

- Rob mély levegőt vett, majd a királyra pillantott.

- Isabella Perkinst elrabolták.

- A király szeme kikerekedett a sokktól, szemét lesütötte, ahogy a félelem belé férkőzött.

- Az nem lehet...

- Ki rabolta el? - suttogta.

- Egy kalóz - felelte Rob, összezavarodott a király reakciójától.

- Tudjuk a kalóz nevét?

- N-nem, felség. Ez az információ nem jutott el hozzám.

- Rob hátrált egy lépést.

- Miért mondod el ezt nekem? - kérdezte a király, mire Rob lekonyította picit a fejét.

- A kalóz, aki elrabolta őt... találkozni akar önnel. Ez egyike volt a feltételeknek, hogy visszaadják - felelte szomorúan Rob.

- A király dörzsölni kezdte a halántékát.

- Köszönöm, Rob, hogy elmondtad nekem. Találkozni fogok vele – mondta, ami igen meglepte Robot.

- Oh... Rendben. Tudatom akkor Governor Perkins-szel - zárta le a beszélgetést Rob, majd mihamarabb kisietett a teremből.

- A király leült a székébe, kezével most is fogta a halántékát, ahogy lassan megrázta a fejét.

- Miért? Miért most? Miért most bukkansz fel? - motyogta meggyötörten, majd kinézett a tengerre az ablakon át. - A legnagyobb fenyegetés... Hát végre megtette. És nem voltam felkészülve rá. Meg kellett volna állítanom őt, amikor meg volt rá a lehetőségem - suttogta, majd szomorúan felsóhajtott, tudta, hogy ezután mi fog következni.

- Ez... nem jó.