Captain Styles (magyar)

10. fejezet

Felnyögtem, ahogy Harry hozzám préselte magát, egy önelégült mosoly került az arcára.

- Mi a baj, Bella? – suttogta halkan a fülembe.

Mély levegőt vettem.

- M-muszáj ellátnom a hátadat – mondtam frusztráltan, mire megnyalta az ajkát, és elvigyorodott.

- Én más kötelességet látnék el – felelte csábítóan, és kikerekedett a szemem, ahogy fejét a nyakhajlatomba tette.

Lélegzetétől akaratom ellenére is remegni kezdtem.

- H-Harry... - nyögtem, nem tudva, hogyan szabadulhatnék.

- Shh, ne küzdj ellene, Bella – suttogta, ahogy csókokkal hintette be a nyakam.

Felnyögtem.

- Elég – mondtam gyengén.

Felkuncogott, éreztem a vigyorát a bőrömön.

- Annyira ártatlan vagy, Bella.

Nagyot nyeltem.

- Azt hittem, nem kedvelsz – jegyeztem meg, mire elhajolt tőlem, ráncok jelentek meg az arcán.

- És miért gondoltad ezt? – kérdezte, én pedig felsóhajtottam.

Épp, hogy kikerültem a szituációból, máris egy másikban találtam magam.

- Olyan goromba és dühös tudsz lenni időnként – vallottam be, elnézve tőle.

Hallottam, ahogy mély levegőt vesz, mielőtt cirógatni kezdte volna az arcomat, arra késztetve, hogy visszanézzek rá.

A szeme megbánással volt tele, ahogy gyengéden rám mosolygott.

- Nem akartam olyan lenni veled, de csak ezt ismerem – mondta.

- Tényleg? – kérdeztem, mire bólintott, szeme intenzíven égett.

- Azért bánok keményen veled, mert fontos vagy a számomra.

Kisebb ráncok jelentek meg az arcomon.

- De... Csak két napja vagyok itt – mondom zavartan, és valami átvillan a tekintetén, mielőtt elmosolyodna.

- Érzek valamit irántad, Bella. Valamit, amit nem tudok megmagyarázni – suttogta, majd közelebb hajolt, felgyorsítva ezzel a szívverésem.

- H-Harry, én... - kezdtem, de félbeszakított, ahogy ujját az ajkamra tette.

Elvigyorodott.

- Ne akarj rávenni, hogy magyarázkodjak, nem fog működni – kötekedett, mire megráztam a fejem.

- Nem foglak - vágtam rá gyorsan.

Harry teste még mindig hozzám simult, ahogy csapdába estem alatta.

- Jó kislány, gyorsan tanulsz – mondta, én pedig megforgattam a szemem.

- Le... Leszállnám rólam? – kérdeztem szégyenlősen.

- Inkább nem, eléggé bejövős ez a helyzet, nem gondolod? – pajkosan rám kacsintott.

Felnyögtem, ahogy keze a csupasz hasamra tévedt.

Összeráncolta a szemöldökét, mikor lenézett a hasamra. Tekintete komollyá vált, káromkodva tépett le egy darabot a pólómból, ami már egyáltalán nem fedett semmit.