20 [Végszó]

823 65 16
                                    

Hát elérkezett a pillanat. Jimin és Jungkook története ennyi volt ebben a formában. Nem terveztem sok részt ennek a történetnek, igazából, nem is szeretek nagyon hosszú történetet írni, hiszen számomra fontosabb az üzenet, ami megpróbálok átadni.

Számomra ez a történet a legfontosabb lesz/volt. Úgy érzem elégedett vagyok vele, és sikerült átadnom mindent, amit elterveztem. A tanulsága az volt, hogy nem számít mit gondolnak mások, nem számít mit mondanak rólad és kinek hisznek, az a legfontosabb, hogy légy önmagad. Senkiért nem éri meg megváltozni, csakis magad miatt. Merd felvállalni azt, aki vagy, mert enélkül sosem tudsz igazán boldog lenni.

Jungkooknak ez sikerült, így mindenki számára egy példa lehet, hogy megéri a kockázatot.

Szeretném Nektek megköszönni, hogy elolvastátok és vote-oltatok, vagy kommenteltetek. Elmondani nem tudom, hogy mennyire jól estek a kommentek. Ha csak szomorú voltam elolvastam őket párszor és máris tudtam mosolyogni. Nektek jár egy hatalmas köszönet.

Szeretném megköszönni Magamnak, amiért mindent bele adtam ebbe a történetbe és szántam rá az időmből. Büszke vagyok Magamra!

Szeretném megköszönni MaxAndWarren2 -nek, aki akkor is életben tartott, amikor semmi ihletem nem volt, és megnyugtatott, hogy ez nem állandó állapot.

Szeretném megköszönni RoseJozefa -nak, aki mindig mellettem állt, és támogatott.

Végső soron pedig, szeretném megköszönni Tininek, aki megírta azt a zenét, amit az egész sztorit ihlette.


Nos, örülök, hogy velem tartottak, találkozunk egy másik Jikook történetben. Legyetek jók!

moonsunlady

Vidéki tájakon Where stories live. Discover now