Vidéki tájakon

10 [A fehér parti]

A kagylólakban pörgős volt a hangulat. Mindenki izgatott volt, főleg az újoncok, akiknek teljesen idegen volt még a környezet. Lent a konyhában sürgött forgott mindenki, éppen a vacsorához terítettek meg. Jungkook hat tányért cipelt a kezében, majd készségesen elhelyezte őket az asztalon egymás mellé. Jimin az evőeszközöket hozta, melyeket szépen elhelyezett a tányérok mellé. Lassan megérkeztek a többiek is, és amikor már mindenki helyet foglalt az asztalnál ideje volt ismerkedni.

- Nos... Ki szeretné kezdeni? - törte meg a hangoskodást Mrs. Lee.

- Talán én! - emelte fel a kezét egy barna hajú lány.

Jungkook az idegenre emelte tekintetét, ugyanezt a mozdulatot megismételve pedig, az asztalnál ülők többi tagja is. A lánynak vállig érő, barna, egyenes haja volt. Arcán, főleg az orra körül szeplők virítottak, ami Jungkook szerint rendkívül különlegessé tették az ismeretlen lány arcát. Fehér kötött pólót viselt, a nyakában pedig egy arany nyaklánc díszelgett. A nyakláncon egy gyönyörű amulett lógott, viszont formáját tekintve Jungkook nem igazán tudta mégis mit akar ábrázolni.

- Hát akkor, sziasztok, a nevem Martina és Spanyol országból érkeztem. Nem igazán tudok koreaiul ezen a pár szón kívül, szóval, ha lehet, inkább angolul beszéljünk - nevetett zavarában.
Bár java részt koreaiak fordultak elő a Kagylólakban, a világ bármely pontjáról érkezhettek ide fiatal művészek, így nyelv tekintetében nem volt probléma. Mindenki meg tudta találni a közös hangot vagy nyelvet a másikkal, ha viszont ez nem vált be a mutogatás is megállta a helyét.

- Énekesnő vagyok - folytatta Martina - és azért jöttem el Mrs. Lee- hez, hogy megtaláljam önmagam. Az utóbbi időben nem voltam jól, sok minden történt, és azt éreztem el kell bújnom egy kicsit a világ elől, ezért ide jöttem. Remélem itt sikerült végre rálelnem arra, amit keresek.

Jungkook szíve hevesebben kezdett verni. Tudta, hogy a lány története hasonló lehet, mint az övé, de nem számított rá, hogy ennyire. Ő is pontosan azért jött el ide, hogy végre megtalálja önmagát és az ihletet, amit annyi ideje keres.

- Akkor folytatom én - kezdett bele mondandójába Jungkook - Jungkook vagyok, Dél- Koreából érkeztem és azért vagyok itt, hogy ihletet szerezzek. Egy ideje nem tudok dalt írni, ami nagyon aggasztott az utóbbi időben. Ezt követően történt egy két dolog, ami még inkább lerántott és úgy döntöttem elmegyek. Nyilvánosságra hoztam a visszavonulásom és most itt vagyok. Talán ugyanolyan reményekkel, mint ti. - hadarta el mondanivalóját. Nem akart sokáig beszélni, hiszen ez a téma az, amit a legfőképpen hanyagolni akar jelen pillanatban.

- Jimin vagyok - szólalt meg a fiúval szemben ülő - Koreai. Fényképész és fotós és festő vagyok. Azért jöttem el a szigetre, hogy felejtsek és átértékeljem az életem. Úgy érzem, van valami, ami miatt nem tudok kiteljesedni és szeretném megtalálni ezt a dolgot.

Miután Jimin befejezte a bemutatkozást egy időre csend telepedett az asztal köré. Valószínűleg a maradék művész próbálta átgondolni mégis hogyan fogalmazzák meg egyszerűen az okát annak, hogy mi juttatta el őket idáig.

- Leyla vagyok, Amerikából. Divattervezőként dolgozom, de valamilyen oknál fogva nem vagyok képes egyetlen ruhát sem megtervezni. Ha látok magamon egy színt nem érzem jól magam. Ezért fogtok majd mindig feketében, vagy fehérben látni - mosolygott- Úgy érzem, hogy szünetet kell tartanom köztem és a színek között és talán ez idő alatt rájövök, hogy mi kell ahhoz, hogy újra varrógép mögé ülhessek, vagy éppen anyagokat válogassak, vázlatokat rajzoljak.

- Hoseok vagyok, szintén koreai. Táncos, koreográfusként dolgozom, de valami miatt azt érzem, hogy nem fér velem össze a zene. Talán túl sok lett az állandó tánc és besokalltam, pedig ez a hivatásom. Fogalmam sincs miért, de a zene egy ideje nem része az életemnek. Régen a mindennapjaimat tette ki, hogy dalokat hallgassak és mozdulatokat találjak ki rájuk, de most mintha elvágták volna. Nem vagyok képes zenét hallgatni. És azért jöttem el ide, hogy kiderítsem, miért van ez.