Vidéki tájakon

6 [Csend]

Furcsa volt a légkör Jungkook otthonában. Mindenki teljesen normálisan viselkedett és Jungkook ezt nagyon furcsának találta. Nem értette, hogy lehet mindenki ennyire nyugodt, amikor ő mindent feladott egyetlen mondattal. Azt gondolta, nem fognak örülni döntésének, hiszen egész életében azért dolgozott, hogy híres énekes legyen. Most, hogy visszavonult, olyan mintha, meghazudtolta volna saját magát, és mindent, amit eddig tett. A gondolatát nem hagyta nyugodni a kérdés, így nagy lendülettel kelt fel ágyáról és indult le a konyhába, hogy megvitassa a kérdést édesanyjával.

Azonban mielőtt leért volna, hallotta, hogy kinyitódik a bejárati ajtó, így mellkasa összeszorult egy pillanatra.

- Megjöttem! - jött a jól ismert, mély, férfias hang az előszoba felől.

Bár rég hallotta ezt a hangot, most is tisztelettel tekintett vissza azokra az időkre, mikor apja megtanította őt az élet nagy dolgaira. Jungkook őt tisztelte a legjobban, példakép volt számára. Mindig szeretett volna hasonlítani rá, a jellemére. Mikor elmondta az igazságot identitásáról, azt hitte, hogy apját fogja a legrosszabbul érinteni, azonban a reakciója korántsem az volt, mint azt gondolta volna. Egyszerűen csak felállt és elviharzott azon a napon, majd mikor fél óra múlva visszatért nagy boldogságot okozott a fiának. „Eddig is támogattalak. Azért, mert más vonz nem foglak elítélni. A fiam vagy és én így szeretlek." A mondat örökre beleégett az emlékezetébe, és büszke volt arra, hogy ilyen szülei vannak.

Lassan indult le a lépcsőn. Vonásait próbálta rendezni, hogy apja ne lássa őt gyengének, pedig azt érezte teljesen összetört. Azonban arra tanították, hogy mindig legyen erős, és bátor, így nem akarta, hogy már az első pillanatban apja sírni lássa.

- Szia, Apa! - szólította meg.

A férfi nem tűnt meglepettnek, bizonyára tudott róla, hogy egyetlen fia hazajött, miután bejelentette visszavonulását. Ha nem is a tévéből, anyja biztosan szólt neki.

- Jungkook! - lépett közelebb a fiúhoz, majd szoros ölelésbe vonta - Üdv itthon!

Bármennyire is erősnek mutatta magát Jungkook, mikor megérezte a kezeket maga körül nem tudta vissza fojtani érzéseit és könnyei utat törtek.

- Ne aggódj! Ezt is megoldjuk, ahogy eddig mindent - simított végig a férfi Jungkook tarkóján.

A bűntudat egyre jobban kezdett szét áramlani Jungkookban. Nem akart csalódást okozni senkinek sem. Se önmagának, se a rajongóknak, de legfőképpen a szüleinek nem.

- Annyira sajnálom... Én nem így akartam ezt az egészet - szorított a fiú apját.

- Nincs mit sajnálni, ez nem a te hibád kisfiam!

Miután elválltak apja lepakolt, majd egy gyengéd csókkal köszöntötte feleségét. Ez idő alatt Hyun Ju és Min Ji felmentek az emeltre. Tudták, hogy sok minden megbeszélni valója van a felnőtteknek, ezért inkább egyedül hagyták őket, ahogy ilyenkor mindig.

Jungkook helyet foglalt a kanapén, majd egy nagy sóhaj hagyta el ajkait. Könnyeit letörölte, és arcát kezeibe temette. Nem szeretett senki előtt sírni. Gyengeségnek tartotta.

- Nyugodj meg Jungkook, mi nem haragszunk a történtek miatt, nincs is miért haragudni - foglaltak helyet szülei vele szemben.

- Cserben hagytalak titeket. Ha túl tudnék lépni a bulváron és a sajtón, akkor most minden a régi lenne - szipogott.

- Nem hagytál cserben senkit. Mind tudjuk, hogy milyenek a bulvár lapok, és tévések, oda rugnak ahol a legjobban fáj. Teljesen normális a reakciód, és hidd el, hogy nincs értelme ostoroznod magad a történtek miatt. Nem ér ennyit Jungkook! - kezdett bele apja a mondandójába.

Jungkooknak jól estek ezek a szavak. A csalódottság azonban nem tűnt el belőle.

- Sajnálom, hogy ilyen vagyok. Ha hetero lennék, minden másképp lenne. Nem okozna ekkora problémát ez az egész - törtek ismét felszínre a könnyei, így hangja mondata végére elcsuklott.

- Jungkook, ezt már ezerszer megbeszéltük. Nem számít, hogy kit szeretsz, nem ez a lényeg. Hanem az, hogy boldog legyél mellette, és érezd a szerelmet. Sosem szabad ellent mondani saját magunknak. Nem betegséged van az isten szerelmére - ült mellé édesanyja.

- Jól tetted, hogy bejelentetted a visszavonulásod. Ez a legbölcsebb döntés. Téged is felzaklatott az egész helyzet, és a bulvár is frissnek tartja. De meg fogják unni ezt is, mint mindent. Mindig előrángatnak valakit, most te voltál az. De emiatt nem szabad felhagynod az álmaiddal. Most magányra van szükséged, és pihenésre. Idő kell neked, hogy gondolkodj.

Mintha a férfi Jungkook gondolataiba látna. Talán ez volt az utolsó lökés afelé, hogy kimondja visszavonulását. Néha felmerült benne a foszlánya annak, hogy ideje lenne egy kis szünetet tartani, de mindig elhessegette a gondolatot. Azonban mióta elveszette az ihletet érezte, hogy valami nincs rendben. De nem merte kimondani, amit gondolt, egészen a mai napig.

Titkon, lelke mélyén talán még hálás is volt a történteknek, hiszen így eltűnhet mindenki elől egy időre. És éppen ez az, amire vágyott. Szeretett volna belemélyedni a magányba, átértékelnie az életét és a tetteit. Talán, egy idő után az ihlete is vissza térne. Szeretetett volna nyugodtan ülni a fák alatt, gitárjával a kezében és csak pengetni a húrokat, hátha meghallja azt a dallamot, amit mindig is keresett.

- Nem bánjátok, ha itthon maradok? - tette fel kérdését, mire szülei furcsán pillantottak egymásra.

- Miért bánnánk? Hiszen ez az otthonod és mindig is az lesz - mosolyogtak egy szem fiúkra.

Jungkook végre kicsit boldogabb volt és nem töprengett a történteken. A szülei nem haragudnak rá, és itthon maradhat, ami nagy örömöt okozott a fiúnak. Szoros ölelésre hívta szüleit.

- Szeretlek titeket! - suttogta.

- Mi is téged Jungkookie.

Beszélgetésük után a fiú ismét szobájába vonult és elővette rajz füzetét. Szerette volna levezetni a stresszt, és ha volt ideje általában vagy sportolt, vagy rajzolt. Készségesen húzta a vonalakat, várva, hogy azok eggyé válva kiadjanak valamit, amit még Jungkook sem tudott. Rajzain megjelent sokszínűsége, hiszen szeretett csendéletet rajzolni, vagy arcot, vagy tájat. A lényeg, hogy rajzolhasson. Most éppen egy szájat szeretett volna létrehozni. Talán ismét előjött benne a vágy a szerelem és a csókolózás után és így dolgozza fel az érzést. Lerajzolta azokat az ajkakat, amik számára a legerotikusabbak.

Mikor végzett büszkén fürkészte a remekművet. Bár csak egy száj volt, mégis nagyon tetszett a fiúnak. Dús, cseresznye piros ajkak néztek vele farkas szemet. Vágyakozott az ajkak iránt, pedig tudta, hogy valószínűleg ilyen senkinek nincsen.

A rajzot beletette régi mappájába, majd elindult le a konyhába. Édesapja szokása szerint az újságot olvasta. Hyun Ju a kandalló előtt játszott a babáival. Min Ji, pedig a konyhában volt édesanyjukkal. Jungkook csodálkozva figyelte, hogy középső testére, milyen ügyesen főz. Szíve elszorult. Azt érezte lemarad mindenről, ami fontos a családban. Az, hogy Min Ji ilyen ügyesen dolgozik a konyhában ugyanakkor büszkeséggel töltötte el.

- Kimegyek levegőzni, mindjárt jövök - szólt oda a családnak.

Kiérve a hátsó udvarba kezébe vette cigarettáját, majd rágyújtott. Égre emelte tekintetét, ahol már felfedezte az első csillagokat. Egyedül volt, és jól érezte magát. Nem volt pörgés körülötte, csend vette körül és csak ő volt a természettel szemben. Ez az, amire vágyott már egy jó ideje, és talán minden sztár titkon erre vágyik. Nem szeretett volna mást, csak csendet és nyugalmat maga körül.