Vidéki tájakon

8 [Felhők felett]

- Hé, Jungkookie! Mindent elraktál? - lépett be az említett fiú szobájába Min Ji, kinek arcán egy kis félelem és csalódottság volt látható.

- Igen, nagyjából minden megvan - mosolygott húgára.

Jungkook meglátva testvére tekintetét aggódni kezdett. Eddig nem vette észre, hogy Min Ji ilyen szomorú, aggódott, hogy talán valami baj van.

- Minden oké? - intézte kérdését húga felé.

A lány halkan becsukta az ajtót maga mögött, majd leült bátyja ágyára. Kis idő után Jungkook észrevette, hogy Min Ji azt szeretné, ha mellé ülne, így készségesen helyet foglalt mellette.

- Elég komoly dologról szeretnék veled beszélni. Senkinek nem mertem még elmondani - hajtotta le fejét, hogy elkerülje Jungkook pillantásait - Szerintem te vagy a legalkalmasabb arra, hogy ezt elmondjam valakinek.

- Nos, - tette keresztbe lábait a fiú - nyugodtan mond csak, bármi is legyen az.

Min Ji nem tudott bele kezdeni mondandójába. Hiába várta haza Jungkookot, hogy elmondhassa neki az érzéseit, nem tudott megszólalni. Nem találta a szavakat, pedig érezte, hogy meg akar szabadulni a súlyos tehertől. Jungkooknak akarta először elmondani, hiszen a példaképe, és némileg köze is van a dologhoz, ha nem is családi szinten.

Jungkook lassan megérintette húga térdét és gyengéden végigsimított rajta, hátha ad egy kis kezdő löketet neki. De arra nem számított, hogy a lány érintése hatására elsírja magát. Könnyei cseppekben hulltak alá, ami megrémisztette a fiút.

- Min Ji... Mond el mi a baj kérlek... - törölte le húga arcáról könnyeit.

- Éhn... Nem tudom, hogy mondjam el - ölelte meg bátyját.

Jungkook erősen magához szorította, hogy tudassa vele mennyire szereti, és megbízhat benne legyen szó bármiről is.

- Ha nem akarod, nem kell elmondanod.

- De el akarom. Nem bírom tovább. Én... Jungkook én azt hiszem, a lányokat szeretem.

Furcsa érzések vették körbe Jungkookot a mondat hallatán. Egy része örült, hiszen az, hogy ezt neki mondta el először nagyon jó érzéssel töltötte el. Másrészt megijedt, hiszen az, ha valaki a saját neméhez vonzódik korántsem olyan egyszerű dolog. Itt van rá ő, mint példa. Ennek ellenére, mégsem tudott mást mondani testvérének.

- Figyelj! Az első és legfontosabb, hogy ezen ne akart változtatni. Ne próbáld meg elnyomni magadban, mert akkor olyan, mintha meghazudtolnád saját magad. Érted?

- Igen. Értem, de úgy érzem, mintha valami baj lenne velem...

- Nincs veled semmi baj, ezt felejtsd el gyorsan. Az, hogy erre rájöttél, és elmerted mondani nekem egy nagyon fontos dolog. Min Ji ígérd meg, hogy nem akarod ezt befolyásolni!

- Megígérem, de te meg azt ígérd meg, hogy nem mondod el anyáéknak. Még nem állok rá készen, de el fogom nekik mondani, ha úgy értem eléjük merek állni.

- Testvér begyszó!

A beszélgetésük olyan hosszúra nyúlt, hogy késő délután már csak arra lettek figyelmesek, hogy sötétség uralta már a külvilágot. Jungkook boldog volt, hiszen segíthetett húgának egy ilyen fontos dologban, mert ez igenis hatalmas dolog egy ember életében. A bűntudata is enyhült. Testvére őt avatta be először, így elszállt az a gondolat, hogy lemaradt testvérei felnövéséről. Idegennek érezte magát, most viszont nem is állhatnának közelebb egymáshoz.

A bőröndje már készen hevert az ágya előtt, csak arra várva, hogy holnap reggel útnak induljon Olasz országba. Jungkook a válltáskájába még bele csúsztatta naplóját, hogy véletlenül se felejtse itthon. Mellé tette fül hallgatóját, és a kedvenc pengetőjét. Gitárja a tokjában pihent a szoba sarkában, így némileg kijelenthető volt, hogy útra készen áll.