Vidéki tájakon

5 [Emlékek]

Mikor a testvérek beléptek a nappaliba Jungkook megtorpant a küszöbön. Lassan tekintett körbe a helyiségen, mintha életében először járna ott. A fiú már kezdte elfelejteni valódi otthonát. Nem emlékezett rá, hogy a tévé előtti dohányzó asztal mindig tele van újságokkal, hiszen, ha apja hazaér előszeretettel olvasta el az éppen aznapi híreket. Feltűnt neki kisebb testvérének tankönyvei és tolltartója az újságok mellett. Gondolta éppen tanultak Min Ji-vel. Ahogy a fiú egyre beljebb haladt feltűnt neki a kandalló feletti rengeteg újságpapír és kép mennyiség. Ahogy közelebb ment magát vélte felfedezni a képekben. A kandalló feletti fal Jungkooknak adott helyet. Szülei ide ragasztották fel az összes olyan újság részletet, amelyen egyetlen fiúk szerepelt. Díjátadók, interjúk, vagy csak az egyszerű beszámolók Jungkookról mind ott voltak a falon.

A fiú szíve megtelt melegséggel és könnyek kezdtek gyűlni szemében. A szeretet mellett azonban érzett dühöt is. Haragudott magára, amiért csalódást okozott szeretett családjának. Annyi mindenben támogatták és a puszta létezésük is erőt adott a fiúnak, ennek ellenére most úgy érzi cserben hagyott mindenkit.

- Felmegyek a szobámba. - intézte a rövid mondatot a nappaliban tartózkodóknak.

Lassan vette a lépcsőfokokat, nem kellett sietni, és nem is akart. Otthona most is családias légkört képviselt. Szerette a házukat, hiszen nagyon barátságos és meghitt volt számára. Nem számított, hogy nem a legdrágább luxus ingatlan. Őt ez egyel talán nem érdekelte. Semmilyen pénzért nem cserélte volna el otthonát egy sokkal jobbra. Neki ez volt a tökéletes.

Ahogy felért az emeletre érezte a kellemes meleget, amely körbe járta a házat. A meleg hatására újabb emlék sorozat tárult ki szeme előtt.

Édesapjával ősszel mindig fát vágtak, hogy jó meleg legyen odabent. Első favágásakor a balta nehezebb volt, mint a kicsi Jungkook és ha túl nagy lendülettel emelte feje fölé a hasító eszközt a kis fiú mindig hanyatt esett. Persze ez az első jó pár alkalommal így történt és mindketten jókat nevettek az incidensen. Mikor Jungkook távol volt otthonról gyakran gondolta azt, hogy szívesebben hasogatná otthon a fát apukájával, minthogy egy újságnak adjon interjút.

Feltűnt neki egy szobaajtó, amelyen egy behajtani tilos matrica díszelgett. Ajkai rögtön apró mosolyra húzódtak. Mikor ráfogott a kilincsre egy kisebb fájdalmat érzett mellkasában. Mennyi minden más lenne, ha nem tartana ott, ahol. Minden nap ebbe a szobába térhetne vissza, amely csak az övé. Az ő birodalma, amelyet olyanra formálhatott meg amilyenre csak akart. Vissza köszönne a stílusa, a gondolkodása. De ő többet volt hotelszobákban, amelyek ugyan szépek voltak, de korántsem olyan jó érzéssel feküdt le benne az ember aludni, mint a saját szobájában. Hiányzott Jungkooknak a szobája. Az illata, a bútorok, a poszterek, minden apró részlet hiányzott neki.

Belépett a szobába, majd tekintetét lassan körbe vezette a helyiségen. Nem volt egy hatalmas tér benne. Pont akkora volt, ami elég. Az ajtóval szembe feltűnt neki az íróasztala. Egy fekete olvasólámpa pihent a bal oldalán, előtte tollak feküdtek. Feltűnt a régi füzete is, amelybe első dalait írta. Olyanok voltak neki ezek az apró tárgyak, mintha testének részei lennének. És amikor itt hagyta őket, belőle is itt maradt egy kis darab. Az ablak mellett megpillantotta ágyát, amely gondosan rendben volt tartva. Szemei előtt látta, ahogy távozása után édesanyja könnyekkel küszködve beágyaz. Egy apró könnycsepp jelent meg szemében, mely egyenes vonalban folyt le a fiú arcán.

Az ablakban feltűntek neki a kedvenc albumjai, amelyeket minden nap előszeretettel hallgatott. Ágya felett egy hatalmas G-Dragon poszter díszelgett, melyet a fiú mindig ámulattal bámult. Az idol a példakép volt számára, és nagyon szerette, mint rappert, mint embert.

Éjjeli szekrényén ott pihent egy fülhallgató, valamint egy képkeret, amelyen barátaival van. Hiába nem tartotta nagyon egyikkel sem a kapcsolatot, nem volt szíve eltenni a képet, hiszen nagyon jó emlékeket szerzett régi barátaival. De a hírnév sok mindentől megfosztja az embert.

A sarokban meglátta élete első gitárját, amit még tíz évesen kapott karácsonykor. Az első pillanattól kezdve imádta a hangszert és évekig járt tanárhoz is. Azok voltak a legszebb iskolai délutánok, mikor gitározni ment énektanárához, aki sajnos egy éve elhunyt. Jungkook ott volt szeretett tanárnője temetésén, azonban kénytelen volt annyira beöltözni, hogy senki se tudja felismerni. De tanárnője látta fentről, hogy régi tanítványa ott volt, mikor örökre nyugalomba helyezték.

Szekrénysora továbbra is tele volt mindenféle kacattal. Mesefigurák, könyvek, albumok, és dobozok sora volt látható a fekete bútorokon. Hiába felnőtt már, nem akarta elrakni gyerekkori játékait. Nem volt szíve a sötét padlásra kihajítani őket, inkább elnézegette néha gyerekkori kedvenceit, ugyanúgy ahogy most is teszi.

Lehuppant ágyára, amely még mindig szörnyen kényelmes volt. Kezeit feje alá tette, lábait keresztbe rakta és nagyot sóhajtott.

-Mi lett veled Jeon Jungkook? - szegezte magának a kérdést.

Választ azonban nem tudott adni. Sok minden történt vele a mai napon, és kicsit sem szeretne tovább elmélkedni a történéseken. Sosem gondolta volna, hogy egyszer szégyelli majd az identitását. Attól még, hogy nem kötötte a rajongói orrára az igazságot neki semmi problémája nem volt önmagával. Neki elég volt az, ha szülei elfogadják olyannak amilyen, és mivel ez így volt nem törődött a többi dologgal.

A zene miatt kezdte el csinálni. Nem a pénz, nem a hírnév, csakis a zene volt az, ami érdekelte. Hogy olyan dalokat írjon melyeknek mondanivalója eljut mindenkihez. Hogy egy kicsit hozzátegyen a világhoz, még ha ez csak egy apró pont is lenne. Emlékezzenek rá úgy, mint arra a Jungkookra, aki fantasztikus zenéket írt és milliók szívébe nyert bejutást csupán a zenéje által. Ennyit szeretett volna, de ami neki elég volt másnak nem. Az eleje még könnyű volt, akkor még csak a zenéről szólt minden. De minél nagyobb lett a hírnév annál nagyobb lett az érdeklődés a magánélete után. Minden interjúban feltették a sértő kérdéseket, amelyekre Jungkook nem válaszolt, csak egy frappáns mondattal elintézte az ügyet. De ez az eset merőben más volt, mint a többi.

Mérges volt magára, amiért cserben hagyott mindenkit. De ennek ellenére sem mondta volna el soha, hogy meleg. Nem tartozott senkire, csak rá, a családjára és ha lett volna, akkor éppen a szerelmére. De kinek van ideje szerelemre ennyi munka mellett. Ráadásul, ha lett volna valakije csak idők kérdése és kiderült volna minden. Hiába az igaz szerelem, ha a világ elítéli a homoszexualitást, és ez alól egy világsztár sem kivétel. Ennek ellenére Jungkook sokszor hiányolt maga mellől egy párt, aki támogatta és szerette volna őt olyannak amilyen. Nem a világsztárt, hanem a valódi Jungkookot, aki sokszor félénk és bizonytalan még ha a színpadon nem ez látszik. A fiú vágyott a szerelemre.

Most, hogy bejelentette visszavonulását, bizonytalan időre talán lesz ideje másra is. Talán végre élhet normális életet egy ideig. Hiába vágyott mindig is arra, hogy ismerjék a zenéjét és őt az egész világon, most azt érezte, hogy inkább ismeretlen maradna mindenki számára. Szeretett volna névtelen és jelentéktelen lenni. Új embereket akart megismerni, szeretett volna a szabadban sétálni anélkül, hogy bárki megzavarná. Szeretett volna kosarazni a levegőn a barátaival, akik szeretik őt. Szeretett volna randizni és nagyon hiányzott neki a csókolózás érzése is. Olyan rég nem ért már hozzá senkihez sem, hogy el is felejtette milyen érzés valakivel összeérinteni ajkait. Elfelejtette milyen szerelmesnek lenni.

Azonban még sok mindent tartogat a jövő Jeon Jungkook számára, talán a szerelmet is.