Lám, zord idő lett a nyár,
nincsen, aki hazavár.
Meleg otthon, puha ágy,
állt magában a magány.
Tévútra vitt a jövő,
bíboralkony sose nőtt.
Ifjú korom csecsemő,
bölcsőmúltam, sírom jő'.
Arcom napfényt sose ért,
néha kezem enni kért.
Álmot szórtam gyerekként,
s Reményt adtam Semmiért!
BINABASA MO ANG
A CSÖND IMÁJA
PoetryRészlet harmadik kötetemből: A csend egy különös másik világ. Hely, ahol meghúzódhatunk, menedékre lelhetünk. Verseim épp ilyenek. Zaklatottak, néha megnyugvással teltek vagy épp beletörődésbe torkollóak. Egy másik kis univerzum melyből a csend fogs...
