Öreg anyóka a padon,
morzsát galamboknak szórja,
dér eres, kicsiny kezével,
ölében az éthordója.
Ráncos arcán az emlékek,
mikor férjét frontra vitték,
kegyelmet akkor nem kapott,
s most virraszt az egyedüllét.
Fekete szövetkabátján,
már rojtosodik a posztó,
megcsillan rajt a régi sár,
benn az emléke nyomasztó.
Ősz kontyába a hideg kap,
és a szombathelyi Fő tér,
felkel, lassan hazaballag.
Ma még Ősz van. De holnap Tél.
KAMU SEDANG MEMBACA
A CSÖND IMÁJA
PuisiRészlet harmadik kötetemből: A csend egy különös másik világ. Hely, ahol meghúzódhatunk, menedékre lelhetünk. Verseim épp ilyenek. Zaklatottak, néha megnyugvással teltek vagy épp beletörődésbe torkollóak. Egy másik kis univerzum melyből a csend fogs...
