Ö𝚁Ö𝙺𝚂É𝙶 (𝙷𝙰𝚆𝙰𝙸𝙸 𝙵𝙸𝚅𝙴-０ 𝙵𝙰𝙽𝙵𝙸𝙲𝚃𝙸𝙾𝙽)

𝟹. 𝙵𝙴𝙹𝙴𝚉𝙴𝚃

VERONICA 

Szokásomhoz híven éppen a reggeli futásom kellős közepén vagyok, mert még mindig tombol bennem az idegesség és a frusztráció a tegnapi nap miatt. Micsoda bunkó egy alak volt az az ingatlanos! Már csak ezért megérdemelte azt, amit tőlem kapott! Őszintén szólva ne csodálkozzon, ha olyan stílusban beszél az emberekkel, vagy csak egy bizonyos réteggel, hogy a forróbb fejű személyek tettlegességig mennek.

Minden megtett méterrel egyre jobban csökken bennem a feszültség, lassan kezdek megnyugodni. Nincs mit tenni, engem ez éltet, ez az állandó adrenalinlöket. Ezért is mentem a haditengerészethez, mert ott bőven akad belőle, még talán több is, mint amit az ember kibír.

A telefonom hangos csengése ránt vissza a valóság talajára, így hát lelassítok, végül teljesen megállok, és a kezembe veszem a készüléket Jennifer Cooper az! Tehát máris sikerrel jártak volna?

– Jó reggelt! Remélem, nem zavarom? – kezdi a hadnagy.

– Éppen a reggeli futásom kellős közepén vagyok, úgyhogy nem keltett fel, ha erre céloz – mondom némileg igyekezve normális tempóban venni a levegőt. – Fenn vagyok már egy ideje.

– Akkor jó! Tegnap találtunk valamit, ami akár még fontos is lehet az ügyünk kapcsán. Tudnánk találkozni a Sand-szigeten úgy egy háromnegyed óra múlva? – kérdezi a nő.

– Persze. Grace tudja?

– Ethan most beszélt vele éppen. Természetesen ő szintén ott lesz.

– Rendben van, akkor ott találkozunk.

Befejezem a hívást, majd veszek egy nagy levegőt.

Mivel úgyis lendületben vagyok, feleslegesnek érzem, hogy visszamenjek a szállodában, tehát futva indulok el a találkozó helyére, miután a Google Maps megmutatja nekem, merre kell induljak.

Ahogy megérkezem, Grace is akkor fut be, ám nem egyedül, mivel magával hozta a lányát is.

– Nem késtem el, ugye? – kérdezi nevetve, miközben végig néz rajtam. Ismerem azt a tekintetet. – Csak nem megint futással kezdted a napot?

– De, pontosan azzal – bólintok helyeslőn. – Tudod, a megszokás.

– Bírom azokat a csajokat, akik nem félnek megizzadni – szólal meg Ethan hatalmas vigyorral az arcán.

Felhúzom a szemöldökömet, míg a többiek próbálják visszatartani a nevetésüket.

– Felejtsd el, kölyök! Nem vagy az esetem – vágom rá halál komoly tekintettel.

– Ezt megszívtad, Benward – nevet fel Jennifer, miközben kinyitja az ételes dobozt, amit egy szatyorból szedett ki pár másodperccel ezelőtt.

– Csak nem loco moco? – teszem fel a kérdést, mert megcsapja a helyi specialitás illata az orromat. Anyuval rengeteget csináltunk, főleg, ha honvágya volt neki vagy apunak.

Ez volt az első, amit megtanultam elkészíteni és komolyan mondom, egy pillanatra sem bánom. Minden része külön-külön is remek, de együtt fenomenális.

– Isteni ez a kaja! Nem is tudom, hogy tudtam eddig élni nélküle! – lelkendezik a hadnagy, majd rögtön elkezd falatozni.

– Nem akarok ünneprontó lenni, de őszintén érdekel, mi az, amit találtatok – tér rá Grace arra, ami miatt valójában itt vagyunk.

Jennifer a tiszt felé biccent, mivel ő aligha tudna beszélni teli szájjal.

– Remek nyomozói munkámnak köszönhetően megtaláltam a rendőr, Wung Hua jelentését a letartóztatásról – kezdi rögtön kis csapatunk legfiatalabb tagja.