Percy Jackson elől elrejtett titkok:)

Part 14 "Zeusz"

Visszaemlékezés~

Zeusz szemszög:

15 évvel ezelőtt:

Az Olimposzi gyűlés után, amikor sikerült mind a 11 istent helyretennem, és végighallgatnom a drámai "problémázásaikat", már csak egy dolgot szerettem volna megtenni, amit nem több száz éve kell elszenvednem.

Szempillantásnyi villámlás jelent meg a tengerparti égen,és én annak kíséretében tűntem fel emberi méretben a bátyám  kis teraszos faházánál.Belülről modern bútorokkal volt felszerelve. Nem egy víz alatti palota, de a mai halandók számára már ez is luxusnak számít.

A homokból fellépdeltem a falépcsőn a bejárathoz, Poszeidón a szokásos strandpapucsában ,és pálmafás ingében virított.Hintaágyból ülve megejtett egy féloldalas mosolyt, mikor megpillantott engem.

"Bátyám te is tudod, hogy holmi kedvességgel, nem lehet engem rávenni, hogy támogassam azt hogy egy isten emberként viselkedjen. "-szúrtam oda neki szemet forgatva.

"Zeusz...megegyeztünk, hogy Percyt másképp neveljük egy ideig."-(sóhajtott hosszasan és gondterhelten).

"De csak azért, mert teljesen más, mint a többi félisten..."-kezdtem bele a mondatomba. Mély levegő kíséretében folytattam..-"Jason, fiam is hamarosan bekerül a római táborba. Keményen kell nevelni a gyerekeket,hogy sikeresen beteljesítsék a sorsukat és életben maradjanak. Az emberség csak elgyengít...."- oktattam ki a testvérem már az ezredik alkalommal.

"Még adj időt neki kérlek..."- súgta a szavakat maga elé, miközben íriszével a közeli hullámokat pásztázta.Ez a közeli viharnak előjele volt.

"Menjünk be"-Biccentettem a fejem oldalra jelzésképpen a bejárati ajtóra.

Amint beléptünk a kicsi fiú morcosan ült, karba tett kézzel a kanapén,és a mellette lévő paradicsom főzelékkel megtelt kis kék tányért méregette. 

"Fiam!..."- szólította meg Poszeidón őt. Felemelte ránk a fejét és kikerekedett zöld szemmel, hatalmas fülig érő szájjal szaladt felém.

"Zeuuuusz bácsiii!!!"-Sikított a boldogságtól és,amint elért hozzám belecsimpaszkodott a lábamba pici karjaival.

Eközben Sally  a fürdőből kilépve meglátott minket, és azonnal  elvigyorodott.

"Hmm"-mormogtam az orrom alatt, majd megadva magam mindent áldott alkalommal, letérdeltem hozzá és óvatosan átöleltem.

"Percyy...előbb ebéd, aztán a játék"- Intette a 2 éves fiút, az anyja a viselkedésre, de szerető mosolyából, a fia is sejtette, hogy nem gondolja komolyan a leszidást. Hiszen a héten egyszer adódik az ilyen alkalmakra.

'Anyaaa"-nevetett a gyerek, jelezve hogy ő is tudja ,hogy ehet később is.

"Menj enni Percy!"-utasítottam a gyermeket a feladatra, de még is kedves hangleejtéssel, amit másnál soha nem ejtek meg.

"Jóó!"- kicsit dacosan reagálva, de engedett a fiú a makacsságból.

"Ahhh, miért van az hogy csak akkor eszik a gyerek normálisan, ha megjelensz "- dünnyögött halkan Poszeidón.

A szám sarka akaratlanul is felhúzódott.

Külső szemszög: /Pár óra múlva/

Zeusz a homokban ül a parton és a kicsi Percy a víz szélére sodort fényes,legszebb köveket, kagylókat gyűjti az istennek vidáman. Mikor kettesben vannak Zeusz nem tudta soha se az igazi okát, de nem tudta megállni, hogy ne mosolyogva és büszkén meredjen a gyermekére. Pedig ő már a sokadik leszármazottja, és eddig mindig kemény szívűen, távolságtartóan kísérte végig őket az  életükön. 

Egy főistenhez ez a viselkedés a megengedett. Csak akkor lesz egy félisten hős , ha így nevelkedik. Mindig ezt gondolta. Még másik két gyermekével Jasonnal és Thaliával is így bánik. Pedig szó sincs róla, hogy nem szeretné őket. Talán Percy más, mivel nem csupán a sajátja, hanem testvéré is. Nem olyan, mint az eddigi utódjai, ő sokkal érzékenyebb és önfejűbb,mint akivel dolga volt. Nem kezelhette úgy , mint az összes többi gyermekét, de igyekezett fegyelmezni viselkedését, ahol csak tehette.

/Este hét órakor/

A 2 éves Percy az ágyban fekszik a cápás egybe részes pizsamájában és az anyja éppen befejezte számára a sokadik alkalommal elmesélt történetet, hogy ő és Poszeidón, hogyan találkoztak. Figyelmesen,érdeklődéssel követte mindig anyja mondanivalóját és már örömtelien fejezte be mondatait.

Időközben Zeusz a nappaliban a beszélgetett a bátyjával a fiúkról. Poszeidón átadta az információt, mi szerint Percy a hét elején belázasodott és a képessége kezdett megint előtörni, de csak kisebb mértékben, a mikró áramköreit kisütötte, azonban magában nem tett kárt.

A főistennek eszébe jutott, mikor először látta őt megijedni a saját képességétől, amikor ugyanebben a szobában kicsi villámokkal szikráztatta fel a követ maga körül. Azóta ilyen mértékben nem történt hasonló eset, de Zeuszban megindult az apai ösztön. Ránézett a fiára a hálószobában.

 Szokásosan  megdörzsölte  fia búbját, és az egyébként is szerteálló fekete fürtjei újabb pozíciót vettek fel, ami egyenesen a kicsi szemébe lógott most már, amit ösztönösen kiakart szedni a saját kezével, de az édesapja megelőzte és egy puszit nyomott a homlokára. Majd a selymes takaróval betakarta őt. Percy ilyenkor nem mondott semmit, csak kiélvezte a momentumot, mikor Zeusz bácsi altatta el őt. Megszorongatta a bal kezével puha,piros plüss rókát majd a másikkal az isten alkarjához kuporodott, ami mindig az ágy szélénél várta őt és biztonságot nyújtott számára.

"Jó éjt, Percy!"- súgta dallamosan a fülébe Zeusz. 

Utálta és egyszerre szerette, hogy mennyire elgyengítette őt a fia.

*Írói jegyzet *

Ez egy rövid rész, amivel újra szeretnék  aktív lenni és folytatni a történet. Most egy rövid visszaemlékezéssel tértem vissza. A következő rész is ilyen lesz, majd visszatérünk a jelenre. 

Köszönöm, annak, aki elolvasta!:)